Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Almási Márta: Üzenj haza valamit! (Elbeszélés)
Dittével elfeleztem a banánt, a gyerek leült közénk, de suta mozdulatokkal kétszer is elejtette a gyümölcsöt, s én rászóltam. Ettől méginkább megzavarodott, elvörösödött és dadogott, lábujjával kínlódva piszkálta a kavicsokat. Végülis szó nélkül eloldal- gott, elfoglalta régi helyét a víz szélén. Néha vissza-visszanézett ránk, s ha tekintetünk találkozott, ijedten elkapta fejét. Egek! Mi ütött ebbe a gyerekbe! Nem volt időm evvel foglalkozni; Feri sürgetett. — Beszállhatok én is? A csupa háj, piskótatestű férfi még mindig ott főtt a pokrócon. Kopasz fejéről, mint valami rézgolyóról, visszaverődtek a napsugarak. Hanyatt feküdt, kezeit a hasán összefonta. Húsos ujja kihízta arany pecsétgyűrűjét; talán le se tudná húzni, ha akarná se. De azt hiszem, nem is akarja. Tulajdonképpen most néztem meg jobban azt az embert. — Látod a gyűrűjét? Mit gondolsz, amikor hízni kezdett, miért nem vett másik, nagyobb gyűrűt? Nem volt pénze? — Ügyetlenül fogtál az egészhez. Először azt kell tisztáznunk, egyáltalán ki is ez az ember. Azután már könnyebben kitalálhatod a részleteket. Azt is, miért nem vett másik gyűrűt... — Szabad a gazda! — Jó. — Hát akkor én megmondom, mire tippeltem. Ez az ember egy trösztigazgató. — Trösztigazgató?! Miért pont... — Mert az! Vagy nem érdekel?! — Jól van, jól van. Ha tröszt igazgató, hát akkor trösztigazgató ... De az se mindegy, hol. Tegyük fel . . . — Tegyük fel: Magyarországon. — Magyarországon?! Miért pont. .. — Csak! Ha buta gyerek lennél, azt mondanám, azért pont Magyarországon, mert a macska szőrös. — De nem vagyok gyerek. — Ha ilyeneket kérdezel, azt kell hinnem, mégis ... — Jól van, jól. Egyezzünk meg inkább; barátunk trösztigazgató Magyarországon ... Ha úgy tetszik azért, mert a macska szőrös, ha úgy tetszik azért, mert titokzatos ködlovagom nem óhajtja betartani a játékszabályokat. Tényeket közölt, keményen, rendreutasítón; ezzel máris kizárt engem a játékból. Ő tudta, miért. Ő tudta, én még csak sejtettem. Enyhe bizsergést éreztem halántékomon. Uralkodnom kellett magamon, nehogy elmosolyodjam. Cigarettát kerestem, ez pár pillanatig elfoglalt: mélyen hajoltam a felém nyújtott láng fölé. Aztán már komolyan néztem Ferire, várva a folytatást. — Tovább. — A múltját ne részletezzük. Nagy vonalakban: nyomorban, háborúban tönkrement fiatalsága a munkásmozgalom tagjai közé sodorta... Hiszen ismered az ilyen szitut. .. — Jó. Aztán: 45. — A felszabadulás után tanulni küldték, mivel értelmes embernek látszott. Tanult és dolgozott. — Közben megnősült. És született egy kisfia. — Nem. Kislánya. Tévedtem volna? Azt hittem, magáról fog mesélni! — Később fia is született. — Nem! Csak az az egy leánygyermeke van! Nem látod, milyen bárgyú a képe?! 44
