Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Almási Márta: Üzenj haza valamit! (Elbeszélés)
A csupa háj férfi éppen megmozdult. Felült, kábán, hunyorogva körülnézett. Felénk fordította lárvaarcát, mintha tudná, hogy róla beszélünk. Ijedten kaptam el tekintetem. — Miért haragszol rá? Az imént még azt mondtad értelmes . .. — Volt! — Volt? Ha egyszer valaki. .. No, de mindegy, hagyjuk, mert megint hozod a macskát. Attól függetlenül, olyan ártatlan csecsemőképe van. Ez ugyan a légynek se árt! — Jól mondod. Ez egy talpig jó, vajszívű ember. A szívét kívül hordja a mellkasán. — A vajszívét? — A vajszívét. — Veszélyes lehet. De tegyük fel, egyetértek. És mit csinált például ... 56-ban? — Mit gondolsz? — Elbújt. Nem azért, mert félt. Azért, hogy ne kelljen senkit se bántania. — Tévedtél. Nem bújt el. Ellenkezőleg! Lement az utcára, amikor a legjobban lövöldöztek, és odaállta puskacsövek elé. Megfogta az emberek kezét, és elénekelte nekik a „Szeressük egymást gyerekek” kezdetű slágert... — Jaj, ne rángass! Talán ezt mégse! — Azt hitték róla hülye. És nem bántották. — Na jó, legyen így. Később? Eddigiekből egyenesen következik, hogy később kinevezték gyárigazgatónak. Megbízható politikai magatartásáért. — Azok, akik hülyének nézték? — Nem! Azok ellenségek voltak. És különben is megpucoltak 56 után. — Jól van. Tehát gyárigazgató. És... ? — Mit és?! Most már tudod, ki ez az ember! — De még mindig nem értem, miért nem vett másik gyűrűt?! — Használd az eszedet! — Tudod mit?! Az eszem éppen most főtt meg a napon! — Jó étvágyat! Feri hátat fordított, és elnyújtózott a forró kavicson. „Nem baj, kiböjtöllek én még téged”—-gondoltam magamban, és szó nélkül keresztülléptem rajta, s a baloldalára ültem. Ismerős nevetést hallottam valahonnan. Péter és Ditte bokáig érő vízben gyilkolták egymást: a gyerek időnként megsértődve visszahúzódott, de Péter addig piszkálta, míg újból elnevette magát. Inteni akartam éppen, amikor észrevettem a lányt. Szőke hajú, szép nyúlánk testű teenager volt. Péter mellett gyalogolt a vízbe, és a férjem utána fordult. Aztán visszanézett. Találkozott a tekintetünk. — Jó ugye?! — kiáltottam kicsit sértődötten. — Jó lenne! — Menj utána! — Majd ha lehűtötte magát! — Van, aki forrón szereti! Péter elkapta Dittét, valamit a fülébe súgott, aztán kajánul integettek felém: — Viszlát! Megyünk a kislány után! — Jó! De majd beszámoljatok! — Nem tartasz velük? — kérdeztem hirtelen ötlettel Ferit. Mégis furcsa ember vagy te. Mindig egyedül ... — Itt ülsz mellettem. Nem vagyok egyedül. — Akkor legalább törődnél velem. — Törődök. Most is azon gondolkodom, miért kell megjátszanod magad? 45
