Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Raffai Sarolta: Virtus (Elbeszélés)
RAFFAI SAROLTA VIRTUS Tiszta, szép, napos időt ajándékozott a változékonnyá sikeredett nyárban megfáradt embereknek a nyárutó, a vénasszonyok nyara. Se az öregecskék, se a gyerekek, se a bogarak nem húzódtak be téli vackaikba: minden felelőtlenül boldog élőlény a fényre igyekezett. Az egyenletes meleget sugárzó földre, kövekre, akár köves utakra, betonlapokra: hol mifélét kellett megjárni a szabad természet kicsiny darabjáig. A tüdőgondozóban hétfő a félfogadástól mentes nap, ki-ki az előző hét anyagának feldolgozásával bajlódik. Felvételek garmadájával: a városka tüdőkórházának ágyai üresek nem maradhatnak. Okait ha kutattuk is, közhírré inkább ne tegyük. Ennyiből minden bizonnyal kiderült, hogy a szerző tulajdon kisded, s hőn szeretett városkájáról van szó, melyben jó és rossz, erő és gyengeség valamint egyéb végletességek éppolyan mértékben és arányban lelhetők meg, mint bárhol szép hazánkban. Csak bökj a térképre, és kimutatható az azonosság — eltéveszthetetlenül. Nos, a tüdőgondozóban ezen a hétfőn délelőttön is helyén ült a főorvos. Időnként még a célt is szem elől tévesztette: az egészséges tüdőkről készült felvételekben egészséges emberi és orvosi jóérzéssel gyönyörködvén. Majd meg-megújuló buzgalommal vetette latba minden képességét az esetleges baljós fehér, s még baljósabb sötét foltok felderítésére. Hasztalan csengett a telefon, a mi főorvosunk meghagyta munkatársainak, hogy csak őt, csak őt ne zavarják: a norma itt is norma, a kutyamindenségét, valakinek teljesítenie kell. Doktor Ohnering egyéb területen is kitett magáért, testét csaknem izomkolosszussá fejlesztette az idők folyamán, céltudatosan, s mi több: szenvedéllyel. Hajnalonta bejárta a környék valamely vaddal kecsegtető erdejét, fáradtságot nem ismerve gyalogolt harmatban, esőben, hóban, sárban — tüdeje makulátlanul tiszta, szíve gyermekein ártatlan maradt. A nyugatnémet kocavadász végül a főorvos leghűségesebb kenyerespajtása, Kondics Sándor téeszelnök kíséretében kopogtatott be a tilalmas fehérségbe, mivel telefonon hiába próbálkozott. — Ne haragudj, pajtás — mentegetőzött Kondics. — Egy kukott nem értek .. . csak az engedélyét vettem szemügyre. Jó falat. A főorvos — mit volt mit tennie, föltápászkodott, s barátságosan nyújtotta jól fejlett tenyerét az érkezőnek. — Üdvözlöm nálunk — hibátlanul, szépen, birodalmi németül beszélt. — Doktor Ohnering. A német megragadta a feléje nyújtott kezet, mintha mentőövbe kapaszkodnék. — Burger. Burger nagykereskedő, Münchenből — s ragyogott. Doktor Ohnering megnézte magának az emberét. A jóléti társadalom tagadhatatlanul rajta hagyta ujjai nyomát a vendégen talpától feje búbjáig, a vadászöltözet tökéletesnek látszott, a bagaria bakancs szíjjal fűzött, vastag térdzokni, tirolizöld és barna bőr és műbőrhacuka, zsinóros kalap és — megejtően egészséges arcszín. — Tessék talán ... helyet foglalni — mondta végre a főorvos. — A papírok nálam vannak, pajtikám — nyúlt belső zsebébe Kondics. — Elvégre te vagy a góré — s megkönnyebbülten ereszkedett a legközelebbi székre. Doktor Ohnering belekukkantott az engedélybe, s bólogatott. 31
