Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Kiss Anna: Versek (Világok, Ej homálya, Szarvaskígyó és liliom a város címeréből)
ne bánkódj, megjövök holdnyugtakor, ha akkor sem, ne nyílj ki egy napig. Kérlek, ezt tedd meg. Megjött holdkeltekor. Holddelekor megállt a botos ember, és azt mondta a liliomnak: lakik erre egy kígyó, meg ne mondd neki, hogy láttál, mert kiszaggatlak, s tűzbe vetlek! A kígyó mindent hallott. Felemelte szarvát a kígyó az ablakig, és azt mondta: itt vagyok. A botos ember megfogta a kígyót, elébb a szarvát törte le, aztán ízekre vágta, kitette száradni a napra. A botos ember nagyobbik lánya meglátta, hogy a kígyó vére nem fekete ám, keserves sírásra fakadt, s míg a botos ember bevitte a kígyófejet, össze rakosgatta a részeket a lány. Köszönöm, szólt a kígyó. Holnap hozd ki a fejemet a rutafához, ha holdkeltekor nem lennék ott, ne kezdj el sírni, ott leszek holddelekor, ha akkor sem lennék ott, ott vagyok holdnyugtakor, ha akkor sem, járj egy napig gyászban. Kérlek ezt tedd meg. Ott volt holdkeltekor. A botos ember kereste a kígyót, nem találta, megfogta a lányát, elébb a haját vágta le, aztán tűzbe vetette. Akkor a botos ember felgyújtotta a házát, kiállt elébe, s azt mondta: itt vagyok, öljetek meg a lányért. A többi ember megfogta, elébb a jobb kézit levágta, aztán a bal kézit, őt magát a rutafa alatt rohanó nagy vízbe vetette. Úszik a botos ember, úszik, mit sem gondolkodik a dolgon, még most sem gondolkodna rajta, ha meg nem szólítja a kígyó: Mondd csak te botos ember, kid vagyok én tenéked, hogy még itten sem nyughatol éntűlem?. . .? Kérlek, mondta a liliom, hogy volna az, ha engem kiszaggatnának s tűzbe vetnének? Akkor egy másik liliom házában laknék, és akkor is a kis kerek pók lennék, elhiheted! A házadban lakó kerek pók amilyen kerek, olyan ostoba, mondta a kígyó, és ráparancsolt erősen a pókra, meg ne bántsa azt a virágot, aki az ő szavait tartja. Mit tehetek, te vagy az erősebb, sértődött meg a pók, de ne legyen kerek pók a nevem, ha meg nem fogom azt a ravasz lepkét! Egyre nagyobb hálót kanyarított, eget- földet úgy egybeszőtt, hogy a kígyó megint csak nem állotta szó nélkül: Hagyd abba selyemgyáros! Nem vagyok selyemgyáros! Én az ostoba kerek pók vagyok, és nem lakom többé a liliom házában! (Aki, ételt, italt adott. ..!) Segítség, sivítozta a pók, s hármat fordult a fekete madár begyében. Nagy vasalt szekerek dübörögtek az égen, tiporták a levendulást, mázsa felhőket vittek! Nem volt elibük fogva semmi! Nem mertem megugatni őket! ! ! Ha így volt is, ne kiabálj. Mert félek! Vonítja az eb. Az égen elmegy egy szekér, s te attól úgy elváltozol? Felmered minden szál bajuszod, tutúlsz, mint a halál kutyája! Mert félek. Meg vagyok ijedve. Ve-ve-ve. Ve-ve-ve. Egyél füvet, attól elmúlik. Fejjel lefelé dübörögtek! Fejjel lefelé múlik el. Jaj! Ki ez a liliom?. .. ! Az, kinek a szarvaimat támasztom, amikor itt vagyok, meg amikor nem vagyok itt. 30
