Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Hárs Ernő: Szabálytalan elmékezés Szabó Lőrincre
törekvése az, hogy valamiképen kiváljon az egyetemes szürkeség hangyabolyából, és először biztatott arra, hogy költőként próbáljak ebben a versengésben részt venni. Részletesen magyarázta, miként érhetem el, hogy verseim átütő erejűek legyenek. „Valami egészen egyszerű és természetes dologra kell összepontosítanod afigyelmedet — mondta —, és azt gátlás nélkül leírnod. Ha egyszer sikerül, a többi esetben már úgy megy, mint a karikacsapás.” Három nappal a halála előtt, szeptember 30-án láttam utoljára. A kórházi látogatás csak tehetetlen szomorúságot ébresztett bennem. Nem tudtam vigasztaló szavakat hazudni annak, aki semmit sem üldözött olyan elszántan egész életében, mint az igazság elkendőzését. Jövetelemnek egyébként a baráti érdeklődés mellett meghatározott célja is volt. Üzent, hogy rám kívánja bízni összes műfordításai jegyzetanyagának kiegészítését. Alaptermészetét ekkor sem tagadta meg. Erejéhez képest kifejetette, hogy művészi szempontból semmi örömöm sem lesz a munkában, de viszonylag könnyű szerrel juthatok pénzhez. A megbízátás végül is sorsdöntőbb lett a számomra, mint azt a végrendelkezés pillanatában bármelyikünk is sejtette volna. Nemcsak jelképesen, hogy Lőrinc ezzel egy kicsit hivatalosan is tanítványává fogadott, de gyakorlati értelemben is, mert lényegében ez indított el a publikálás útján. A temetés kavargó színjátéka kevés nyomot hagyott bennem. A változást, amit hozott, nem tudom alapvetőnek tekinteni. Valahányszor megfordulok a Voikmann utcai lakásban, főleg pedig az eredeti rendjében megőrzött könyvtárszobában, úgy érzem, mintha Lőrinc legfeljebb hosszabb időre elutazott volna. Csak a bejárat melletti polc, melyen saját műveinek és műfordításainak egyre sokasodó kiadásai sorakoznak, figyelmeztet a különbségre. Ez már nem a csillapíthatalan éhségű, magát munkában és szerelemben agyon hajszoló, fáradt test otthona, hanem a fölényes nyugalmú, tiszta szellemé. Azé, melyet megtartás és gondozás végett mindannyian örökségbe kaptunk.
