Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Hárs Ernő: Szabálytalan elmékezés Szabó Lőrincre
Amennyi előnyt jelentett ez a hozzá való közelebb kerülésben, annyi hátránnyal is járt, s tulajdonképen egész további kapcsolatunkra ráütötte a bélyegét. Szabó Lőrincre vonatkozólag most már nemcsak művein, hanem családtagjain és baráti körén keresztül is zuhogott rám az információ. Ez pedig lélektanilag inkább növelte, semmint csökkentette a mester és a kezdő költő között amúgy is fennálló félelmetes magasság- különbséget. Szabó Lőrinc ebben az időben publikálta folyóiratban a Tücsökzene megrendítő szépségű darabjainak egy-egy csokrát. Fordítói precizitását pedig legendássá emelte az a hír, hogy a Shakespeare-szonettek fordításának újabb kiadására készülődve az egész anyagot átdolgozta, s még egy csónaktúra során, a Duna közepén is ezt gépelte. Ezek után meglehetősen riadtan értesültem arról, hogy a Válasznak beküldött zsengéimet neki adták ki lektorálásra. Az eredmény nem lehetett kétséges. A „töri a tojáshéjt” — megjegyzés inkább a baráti családfő udvariasságát, mintsem a művész meggyőződését tükrözte. Az elkövetkező évek folyamán azután még sokat találkoztunk, beszélgetéseink azonban — az említett alaphelyzet miatt — az esetek többségében családi-baráti keretben folytak, s csak nagyriktán alakultak valami olyasmivé, amit a nagy költő és tanítványa közötti kapcsolatnak lehetett volna nevezni. Megismerkedésünk első éveiben több versemet mutattam be neki, köztük a hansági népmondán alapuló Hány Istókot. Ez utóbbiról meglehetős melegséggel, írásban fejtette ki véleményét, de azzal, hogy stílusát valahova az angol tavi költészet tájaira helyezte, rögtön el is vette kedvemet a hasonló próbálkozásoktól. Általában nem olyan kritikus volt, aki közhelyszerű elismerésekre vesztegette volna a szavait. Azt, hogy egy versnek érnie kell valamit, természetesnek vette, ő csak a hibákat sorolta. Mindössze egyszer, a Tűzvész című versem kapcsán fordult elő, hogy két sort megdicsért. „Ezekben teremtő fantázia van — mondotta—, ez pedig a legnagyobb dolog.” 1949 szilveszterének napján, Volkmann utcai otthonában ebédelve, beszámoltam neki arról, hogy a Népművelési Minisztériumtól másfélezer forintot kaptam a hegyaljai parasztfelkelésről szóló elbeszélő költeményemért. Gratulált hozzá. Az ünnepi hangulatot azonban menthetetlenül tönkretette az épp jelenlevő — egyébként különlegesen jóeszű és a családdal mindenben együttérző, még a nevében is a költészetet, egy adonoszi sort képviselő — háztartási alkalmazott, Sáska Juliska közbeszólása, amikor az akkor már mellőzött költő pénzgondjaira célozva odavágta: „Miért nem csinál az úr is ilyesmit!” Saját munkájába ez idő tájt még nemigen avatott be. Családjától tudtam, hogy menynyire szenved az állandó műfordítástól, vagy ahogy magát kifejezte: mások gondolatainak visszaokádásától. De nem tehetett mást. Állás és saját versei kiadatási lehetőségének hiányában ez volt egyedüli megélhetési forrása. A Goethe-évforduló alkalmával, 1949-ben néhány Goethe-fordítását olvasta fel vasárnap délelőtt a Tudományos Akadémián. Utána a család ésaszűkebb baráti kör ebéd előtti sörözéshez ült le, melynek során Lőrinc alaposan megtépázta az egyéb Goethe- fordítók babérait, rámutatva „a föld ölén” és ehhez hasonló megoldások pongyolaságára. Saját műfordításaim bemutatásakor kifogásolta, hogy csaknem kizárólag impresz- szionistákkal foglalkozom. De rögtön hozzátette: „Igaz, hogy ezekhez lehet a legköny- nyebben hozzáférni.” Igazán azonban csak Goethéért hallottam lelkesedni. Mindjárt első találkozásaink egyikén felolvasott a Metamorphose der Pflanzenból, és jóval később, a Faust rádióközvetítésének nálunk történt hallgatásakor elemi őszinteséggel tört fel belőle a sóhaj: „Milyen okos tudott lenni ez az ember!” Jammes-fordításaim véglegesítéséhez egy francia verstant adott kölcsön, és szinte ellágyulva fejtetgette a jammes-i líra gyermeki naivatásból és finom erotikából összegyúrt varázsát. Az angolok iránti érdeklődésemet látva megajándékozott egy Pelican- és egy Oxford-antológiával. Az utóbbi átadásakor történt, hogy amikor hálaérzetem 25
