Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Ruffy Péter: Afrika piacain
=1mezítelen, lábán saru. A többi mezítláb dolgozott. Az én fekete emberem kis zsámolyon ült, kezében nem bicskát vagy vésőt tartott, hanem olyan kis szerszámot, amelyet csak a föld lazításához szükséges kis kerti kapához, kis játékkapához hasonlíthatok. Szótlan dolgozott, eléje hulltak a finom kis forgácsok. A kapával nem formálta a faanyagot, hanem nagyon finom mozdulatokkal ütögette. Makonde volt, az arcába vésett vonalakról honfitársam azonnal fölismerte. Még a fák lombsátra alatt is meleg volt nagyon. Ő nem izzadt, felsőteste száraz és cserzett volt. A mi verítékünk orrunk végére csörgött, onnan cseppent le a földre. De nem mozdultunk. Megbűvölve ültünk a közelében. Talán húsz percig dolgozhatott, egyetlen mozdulatot sem vétett, egyetlen kis kapaütést meg nem ismételt. Húsz perc múlva arról a fatörzsdarabról, amelyet ujjai közt tartott, nyúlt koponyájú, magas homlokú, kendős, nyakékkel és fülbevalóval díszített, finommá stilizált fekete női arc nézett felénk. Zavartan néztem, s lelkesedve. Néma maradtam, mert szuahéli nyelven egyetlen szót sem tudok. Mit mondjak? Kiáltsak? Tapsolni kezdtem. Nem nagyon értette. Ő is néma maradt, s nem gyújtott rá arra a cigarettára, amellyel megkínáltam. Egy ideig néztük egymást a ránk dőlő nyárban, Dar es Salaam szélén. Azután ellépett, fölemelt egy másik fa- törzsdarabot, tekintetével megmérte, visszaült a zsámolyára, a kis kapaféléhez nyúlt és ütögetni kezdte. Ebben a faforgácszenében köszöntem el. MEKONDE NŐ TANZÁNIÁBÓL 72
