Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)
ban Germaine vetkőzött, Bernard szava fennakadt. Hanyatt fekve hánykolódott az ágyon, és azt hörögte: — Megőrjítesz! Jaj, te bestia, megőrülök! Ilyenkor Germaine-nek a sárga kis bikiniben hastáncot kellett járnia az ágy előtt. Bemard puha tenyerével csapkodta a párnát. — Megőrülök! Majd később, az elernyedés időszakában ismét a kulturált férfi, a sikeres ügyvéd szónoklata: — A színek, tudod, ez a sárga, én egyébként utálom a sárgákat, az az Indonézia, a vietnamiak, hiába a sok pofázás, azért az igazság mégis ott van a megőrzők, nem a pusztítók oldalán. Én igazán fenntartással kezelem az amerikaiakat, de rájuk kényszerítették, és mégis ők azok ... Fel-alá járkált az ágy előtt. — Csak arra kérlek, Germaine, színessel ne. Párizsban már a kirakati babák közül is minden harmadik színes. Hova jutunk? Mondd! Komolyan kérlek, színessel nehogy, mert akkor én... Utálom őket, értsd meg ... Mert, na mindegy. Aztán abbamaradt a szónoklat, és kezdődött minden elölről. — Te bestia, megőrjítesz ebben a sárgában! Tudod, hogy én... — És egyszer egészen váratlanul, lihegve, ám szigorúan: — Mi van a tenyeredben? Mért van összezárva az öklöd? Mit tartasz a tenyeredben? Germaine összerándult. — Követ — súgta bele a párnába. — Engedd el, dobd el! Germaine elengedte. — Kár — gondolta. — Kár, hogy észrevette. — Utánanyúlt a semminek, újra összezárta az öklét. — Dobd el, Germaine, dobd el! Érezte, hogy vége. Mert ezt az egyet már nem. Nem dobja el. Azért összepakolt, elment síelni júliusban. Bemard ügyetlen volt, ő is ügyetlen volt. Nem nevették ki egymást, senki se nevetett rajtuk a szállóban, ahol a pénz tisztelete és a jómodor magától értetődően süppedt a fotelokba, vagy ült fel a bárpult mellé. Aztán a féltékenységi jelenetek. Jelenetek? Nem, jól fésült, fegyelmezett sürgetések: Folyton odanézel, nem veszed észre, hogy bámulnak... Én vagyok veied.több fegyelmet, Germaine.. . én igazán csak örülök, de értsd meg, fordíts nekik hátat, tudod, hogy én... A nagy üvegablak mögött kopár csúcsok, köztük fehérség, a folyton mozgó síliftre piros, kék szöcskék kapaszkodtak hosszú talpakon, aztán felhő suhan a csúcsok közé. — Jövőre Svédországba megyünk. Germaine bólintott. Legyen Svédország. — Bár én nem értem, olyan drága ott minden, pedig szocialista ország, mégis. — Magyarország? — szólalt meg bátortalanul Germaine, mert azért ő is őrizte titkait. Bemard hangja ideges lett. — Csak nem képzeled! Előétel? Köszönöm. Apéritif? Dubonnet? Saint Raphael? Germaine ilyenkor ánizst kért, Bemard dühöngött, hogy ez olyan közönséges, ekkor megszánta, utánaszólt a pincérnek, inkább Amer Picont... Utóétel? Édesség? Coupe Jack... Kávé? Köszönöm. .. Én azt javaslom... Germaine összezárta öklét... Egy pohár Rémy konyak lefekvés előtt? Hastánc, sárga bikini... Megőrjítesz... Nyisd szét az öklöd, add át magad, ne makacskodj... Svédország szocialista ország... Én telexet küldtem... A színesekkel nekem személy szerint semmi, de összeurópai szempontból... a Vietkong meg Kuba meg a keleti tömb meg Chile meg. .. Hova vezet ez?... így a jó, látod, ebéd után, ez az igazi... Nyisd szét az öklöd, ne makacskodj, nyisd szét, engem zavar... Szétnyitotta, majd összezárta. A kavicsot megtartja. A befüggönyzött szobában egy csík volt a reggeli napfény. Az alvó Bemard derekát vágta ketté. Germaine mindent beledobált a bőröndbe. A púderdobozát is. A fürdő24
