Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)
A Dima-parton sétáltak Budán, a gesztenyefák alatt. Még működött a Várkert- kioszk, a szökőkutat piros asztalok meg piros székek vették körül. — Ne menjünk be! — mondta Sarolta, mire Pakodi ijedten visszalépett. Tudta, a lány folytatja a veszekedést. — Mindjárt újra felmondod az életrajzodat. Ti nagyon hozzászoktatok az életrajzhoz. Pakodi zsenialitása! Pakodi elnyomottsága avagy a Pakodi-féle mártíromság! Sarolta szép volt. Barnával csíkozott szőke haja felborzolódott. — Te ordasfejű — szerette volna mondani Pakodi, de a volnákból sosem tudott kigabalyodni, tehát néma maradt. Arra gondolt, milyen tágra nyílt szemmel hallgatta Sarolta a Népköztársaság úti cukrászdában, amikor már harmadik órája mesélt apjáról, a gyermekkorról, hogy vidéken ugye, a patakpart meg a fűzfák, éppen úgy, ahogy Szabó Lőrinc is leírja meg a fecskefészek, tényleg, mint egy szép falusi giccsfestmény az előszobában, fehér libákkal, fehér házakkal, gólyafészekkel, csak ha valaki ott él, nem látja a giccset, és a város, jaj, a kisváros akácméz meg hársfa illata, és a hideg szél ilyen helyen még hidegebb, amikor kinyitja az ember az ablakot éjjel, apám nyitotta ki a zörgetésre, hallatszott, hogy kinn fúj a szél, és csak huszonöt kilós csomagot vihettünk, anyám szájából, aki nagyon egyszerű asszony volt, életemben először hallottam azt a szót, amit annyian annyiszor elkoptattak. Hihetetlenkedve, szinte pörölve mondta először: az otthonom, majd csendesen azt a másikat, amit soha nem mondott ki, csak azon a szeles éjjel egy évvel halála előtt, József Attila szonettciklusának a címét, bár ő József Attila nevét sem ismerte. Később kezdett sírni, amikor már hajnalodott, és az ismerős jegenyék kiléptek a szürkeségből. — Istenem, mi lesz Ferivel! — jajdultfel, mert azt hitte, hamarabb hazakerül bátyám a hadifogságból, ha csehszlovák illetőségű. Döcögött velünk a szekér, át kellett volna ölelni anyámat, de mi szemérmes család voltunk, így csak ültem mellette bátyám sínadrágjában. Egyedül apám karját rángattam meg, amikor a gyűjtőhelyen remegő orrcimpával öreges hangján méltatlankodni kezdett, hogy kérem, ez jogilag ... rángattam a karját, hallgasson. A fehérkötényes, bóbitás felszolgálónő újabb konyakot hozott meg kávét is tejjel, kérés nélkül, mert ez első osztályú hely, Sarolta beletúrt hajába, és borzas, duzzogó gyerekarcát kölcsönvéve azt mondta: — Hallatlan! — Meg azt: — Mesélj még! Ebben a cukrászdában nincs zene, tehát nem kellett fölemelnie a hangját, amikor arról beszélt, hogyan cidrizett az egyetemi záróvizsga után a káderbizottság előtt. Egy kiszolgált, régimódi irodaszéken ült, hajlított háta volt a széknek, de nem mert nekidőlni, és könyvtárosnak javasolták, pedig ő tanítani szeretett volna, leginkább tanítóképzőben, a jövő nevelőit, de azt mondták az asztal mögül, jó lesz ez az állás az elvtársnak, ő meg bólintott. — Ha lehetséges volna ... — Persze, ha lehetséges lesz . . . — Egyik évfolyamtársa ott ült a bizottságban, az is biztatta a szemével, hát bólintott. Ennek az évfolyamtársának ugyan valamikor nem is olyan régen gyáros volt az apja, vagyis kapitalista, de még idejében szakított a szüleivel, ahogy akkoriban mondták: a polgári környezettel, csak titokban ruccant haza a kollégiumból, s ezt csak azoknak árulta el, akik méltányolták afiúi ragaszkodást, míg az ő apja ugye nyugdíjas tanár, valahonnan a Felvidékről jött, ki tudja, miért kellett eljönniük, most a gyerekek azt kiabálják utána: hülye bácsi ... és a lekvárosüvegek fölött áll, de ő mégis bólintott, habár tanítani szeretett volna. Manapság más a helyzet. Mindenki ilyen állásért tülekszik, de a könyvtárosság abban az időben azt jelentette: elzárni az emberektől, vagyis skartba tették. Ma már megérti ezt. Megérti a káder bizottságot, azt a szlovák katonát, aki magyarul azt mondta: kutya magyarok, és kiköpött. Mert az évszázados beidegződések nehezen tűnnek el, és mit mondhattak neki harmincnyolcban a magyar csendőrök, és a visszavágás mindig kegyetlenebb, és mikor Bruszt Vincét, a szomszéd fűszerest terelték 16
