Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - ÉVFORDULÓ - Welther Dániel: A kiürített város (Emlékezés Kecskemét harminc évvel előbbi történéseire)
helyezik azzal, hogy legyen tagja a szovjet csapatokat fogadó bizottságnak,s hogy vállalja el a polgármesteri tisztséget. Ebben az időszakban már szinte teljes mértékben a törvénytelenség, az erőszak uralkodott. A város senkiföldje volt. Az elmenekültek otthonait a német katonaság fosztogatta, amit lehetetlen volt megakadályozni. A városházára a panaszok özöne érkezett, jelezvén, hogy a németek teherautókkal, személygépkocsikkal járják a házakat, minden valamire való értéket magukkal visznek. Már a főispán sem állhatta megjegyzés nélkül: „Október 10-től kezdve állandó volt a panasz a német katonaság rablásai és fosztogatásai miatt . . . A fosztogatások elsősorban az üres lakásokban történtek, de nem kímélték a lakott házakat sem. A polgármester a panaszok nyomán naponta többször érintkezett a német parancsnoksággal és a német tábori csendőrséggel ... Sokezer főnyi karhatalom kellett volna a fosztogatások megakadályozására. Október második felében a város vezetősége állandó küzdelmet folytatott a német parancsnoksággal a német katonaság rablásai miatt és a tervezett robbantások megakadályozása végett.” Akik a megoldást keresték Az október 15-i Horthy-proklamáció megcsillantotta a reményt a kecskemétiekben is, hogy a háború gyorsan vége tér, hiszen az ágyúk a Tisza mentéről szűnni nem akaróan morajlottak. A Szálasi-puccs azonban hidegzuhanyt zúdított a reménykedésre. A Kecskeméti Közlöny október 16-i számában vitéz Örményi alezredes állomásparancsnok aláírásával egy felhívás jelent meg: „Felszólítom Kecskemét város lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát. . . Semmiféle rendellenességet, erőszakoskodást nem tűrök, ellenük a legszigorúbban járok el. Mindenki engedelmesen kövesse a katonai és polgári lakossági utasításokat . . . Valamennyi üzem munkása azonnal álljon munkába, aki nem foglalja el munkahelyét, internáltatom.” A nyilaskeresztes párt helyi szervezkedése nem hozott semmi újat, illetve többletet a jobboldal számára. Hiszen egy olyan városban, ahol negyed századon át a szélső- jobboldali irányzat volt uralkodó ott a nyilasok már úgyszólván semmit sem tehettek. De idő sem volt már, arról nem is szólva, hogy ez ezután következő és a város teljes kiürítésével kapcsolatos események minden elképzelhető terrort fokoztak. Szinte természetes, hogy minden nehéz helyzetben alakulnak olyan csoportok, amelyek a megoldás lehetőségét keresik. Kecskeméten is volt ilyen. Joós Ferenc, a város megbecsült veteránja, erről többek között a következőket írta visszaemlékezésében: „A Kossuth-szobor előtt, a ferencrendi házfőnök szólít meg, tudakolja, ráérek-e délután 3 tájban. Ha igen, délután 3 óra 4 perckor legyek a templom melletti oratóriumban, ott majd megtudom, miért.” „Az oltár mellett nyílik az ajtó a gyóntatóhelyiségbe, onnan a sekrestye utáni ajtó az oratórium ajtaja. Ott már többen vannak. Szokatlan társaság ezen a helyen. Nem is ismerek mindenkit, de ott látom dr. Molnár Eriket, Tóth Lászlót, Kovács Lászlót, Schmidt Ferencet... A város tisztviselői közül egy aljegyzőt és dr. Sándor József főügyészt találtam az összejövetel résztvevői közt ... A megbeszélés akörül folyt, hogy a közelgő szovjet csapatok parancsnokságával hogyan lehetne felvenni a kapcsolatot, hogy megkímélje a várost a nagyobb károsodástól. Mindenekelőtt azt akarták tudni, hogy a megjelentek a szovjet csapatok ideérkezése után is Kecskeméten kívánnak-e maradni. Egyhangú igen volt a válasz ... Számbavették azokat, akik orosz nyelvtudásuk révén alkalmasak lennének az összeköttetés felvételére, vagy legalább egy olyan levél fogalmazására, amelyet más, erre vállalkozók adnának át a szovjet parancs77
