Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - ÉVFORDULÓ - Welther Dániel: A kiürített város (Emlékezés Kecskemét harminc évvel előbbi történéseire)
noknak. A szöveg valami olyasféle lett volna, hogy a városban maradt lakosok dolgozni kívánnak, akik a háborúért felelősek, eltávoztak.” Az október 14-én a ferencrendi zárdában megkezdődött tárgyalás a Jeney vendéglőben folytatódott. A Gestapo megfigyelése és egyéb okok következtében arra a megállapodásra jutottak, hogy több megbeszélést nem tartanak. Tóth László polgármester a város felszabadulásának első évfordulóján mondott ünnepi beszédében elmondotta: „Akiket nem tévesztettek meg a valóságot napról napra elködösítő hadijelentések, már október elején összejöttünk a munkásosztály képviselőivel, készültünk a város felszabadítására. A felülről irányított és gyáva vezetők lecsaptak ránk, s itt maradt népünk a nagy próbára, és veszélyre készületlenül, tanács nélkül, teli szorongással . ..” Totális parancs A katonai helyzet a német és a magyar csapatok számára egyaránt katasztrofális volt. A Tisztántúl felszabadítása már a teljes befejezéshez közeledett. A Kecskeméthez földrajzilag közel zajló események kiváltották a városon belüli helyzet további rosszabbodását. A katonai állomásparancsnok október 22-én bevonulási hirdetményt tett közzé, amely szerint 23—48 éves korosztályon kívül behívják a 18—21 éves leventéket is. A fejetlenségre nem kevésbé utal a hirdetmény egyik záradéka: „Minden elvonuló meleg ruháról, pokrócról, evőcsészéről, evőeszközről, tisztálkodási szerekről önmaga köteles gondoskodni.” Az ezután következő napok mindegyikének megvolt a kétségbeejtő története, egészen addig, míg a szovjet csapatok október 31-én ki nem verték végérvényesen a fasisztákat. A lakosság teljes hátravonására és a város kiürítésére vonatkozó távirati parancson Szálasi hadügyminisztere, Beregffy-Berger aláírásával október 23-án késő este érkezett a hadműveleti és a katonai közigazgatási kormánybiztoshoz. A főispáni hivatal helyiségeiben együtt voltak a kormánybiztosok, a város vezetői, a katonai állomásparancsnok, a csendőrség és a rendőrség vezetői is. A távirati parancs heves vitát váltott ki. Egy totális kiürítés végrehajtásának következményei mindenki előtt kirajzolódtak, és mindenki előre tudta, hogy a lakosság várható ellenállása miatt az erőszak eszközéhez is kell nyúlni. A jelenlévők közül néhányan további információt akartak szerezni. De mivel akkor már a polgári telefonvonalak nem működtek, ezért dr. Katona, a hadműveleti kormánybiztos, katonai vonalon hívta fel Csitári Edét, az Országos Hadműveleti kormánybiztost. Csitári a távirati rendelkezést megerősítette, és határozottan állást foglalt abban, hogy ellentétes intézkedésnek nincs helye. Éjfélkor a városházára hívták dr. Tóth Lászlót, a nyomda igazgatóját, és követelték tőle a kiürítési hirdetmény azonnali kinyomását. Tóth László ezt nem vállalta, de a város életének eseményei, ha 24 órás késedelemmel is, drámai gyorsasággal peregtek. Másnap, október 24-én reggel, a katonai állomás parancsnok és a polgármester autóval Szabadszállásra utaztak, ahol a 3. magyar hadseregparancsnokság szállásolt. De onnan is azzal a megváltoztathatatlan akarattal érkeztek vissza, hogy a kiürítést végre kell hajtani. Időközben a városban elterjedt a totális kirüítési parancs híre, és érthetően nagy pánik keletkezett. Több tízezren csomagoltak, s kocsira, különböző járművekre rakodva menekültek északi és nyugati irányba. A kiürítésre emlékezőkelmondják, hogy a legértékesebb szállítóeszköz a kerépkár volt, mert arra mindennél többet fel lehetett pakolni. Persze sok ezren nem tudtak megnyugodni abban, hogy el kell hagyni otthonukat, és tömegesen keresték fel a polgármesteri és a főispáni hivatalt, de a had78
