Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - ÉVFORDULÓ - Welther Dániel: A kiürített város (Emlékezés Kecskemét harminc évvel előbbi történéseire)
öt éven át mindvégig élt és dúlt a fasizmus. Itt jelent meg — az országban elsőként — 1919. augusztus 6-án dr. Kiss Endre szerkesztésében a jobboldaliságát fitogtató Kecskeméti Közlöny. A város környékén a legembertelenebb módon végeztek a direktórium jeleseivel. A kecskeméti Rudolf-laktanyában volt a haladó embereket összegyűjtő koncentrációs tábor. Héjjas Iván a városból fenyegette nemcsak Kecskemét, hanem az egész ország haladó közvéleményét. Kecskeméten volt a legjobboldalibb vezetés, amelynek fémjelzői az időközben főispánná lett dr. Kiss Endre, Liszka Béla polgármester és a tömeggyilkos Grassy József altábornagy. így hát mindaz, ami 1944 októberében történt, logikus és sok szenvedést okozó lépése volt egy letűnt rendszernek. Ezekről a napokról akar szót említeni ez az írás, érzékeltetve egy, csaknem 90 ezer lakosú város lakosságának megpróbáltatásait. Ahhoz azonban minden bizonnyal erőtlen lesz, hogy megközelítően felelevenítse a fájdalmakat és a tízezreket ért szomorúságot. Menekülők áradata 1944 őszén a szovjet csapatok már átlépték az ország határát. A német és a magyar hadsereg képtelen volt útjába állni a hömpölygő előrenyomulásnak. A keletről és délről menekülők ezrei demoralizálták a város lakosságát. Már szeptember elején pompás lovak vontatta díszes hintókban vonultak nyugatnak a békési és a csongrádi földesurak. Éjszakára a Beretvás Szállóba tértek, ahol hajnalig tartó pezsgős tivornyákban szövögették az illúziót: visszajönnek! De nemcsak különböző rendű-rangú urak, hanem a megtévesztettek vagy a fegyverrel otthonuktól elkényszerített, egyszerű emberek tízezrei is átkelőhelyként választották Kecskemétet. A város törvényhatósági bizottsága a felszabadulás első évfordulójának ünnepi jegyzőkönyvébe ezeket rögzítette: „Történelmünk legszomorúbb őszére emlékezünk... Éreztük és tudtuk, hogy Németország órái megszámoltattak, mégis összerezzentünk, amikor a Maros vidékéről az első menekültek átkocsiztak a városon. A Beretvás előtt megálltak az úri fogatok, teli távoli országok rangos szállóinak vignettáival. Riadtan bámultak a piacról hazatérő asszonyok... az ágyúszó erősbödött, menekültek áradata rohant át a Duna—Tisza közén, a propaganda pedig rendületlenül hirdette a fegyverek eljövetelét.” A szovjet hadsereg közeledtére a kormányzat gyors intézkedésekre kényszerült, és október 9-én parancsot adtak az Alföld kiürítésére, mondván: „A hadműveleti helyzet megköveteli, hogy a Duna—Tisza közén néhány megelőző rendszabály kerüljön végrehajtásra.” Egy nappal korábban, október 8-án, a Magyar Távirati Iroda a következő jelentést tette közzé: „A M. Kir. miniszter dr. Katona Mihályt, Kiskunhalas polgármesterét, Duna—Tisza közi hadműveleti kormánybiztossá kinevezi.” A katonai közigazgatási parancsok Bisza Ferenc vezérőrnagy lett. (Szálasi hatalomra kerülése után Bisza altábornaggyá, és egy páncélos hadsereg parancsnokává lépett elő.) A kormánybiztosság október 9-én „a polgári lakosság teljes hátravonásáról” megjelent első hirdetményében megjelölte a kiürítés földrajzi pontjait, amelyek összekötése képezte a határvonalat. Melyek voltak ezek a pontok? Solt déli szegélye; Fülöpszállás déli szegélye; Izsák északi szegélye; izsák—kecskeméti régi makadámút; a dunaföldvár—kecskeméti betonúttal való találkozásig (52 km-kőnél), onnan a betonúton az 59. km-ig, Kecskemét belső sarkáig; onnan a város körüli szőlőhegyek külső szegélyén áthaladva, a kecskémét—nagykőrösi vasútvonal; Nagykőrös nyugati szegélye. 74