Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Dr. Nagy Béla - Fekete Gyula: Népesedési jegyzetek

későbbi terhességeinek, majd születendő gyermekeinek sorsát is veszélyezteti, mert kiszolgáltatottjává válik annak a kíméletlenül ható törvénynek, amely megakadályozhatja, hogy később egészséges gyermeknek adjon életet.

Közvéleményünkben uralkodó nézet, hogy az 1953 — 54-ben született gyermekek „kényszerszületések”, míg az 1956 utániak „szabadon vállalt szülések” eredményei. Tény viszont, hogy az állami gondozottak nem „tervezett” gyermekek, mégis számuk és arányuk 1947 és 1956 között előbb változatlan volt, majd fogyott, viszont 1956 után kétszeresére emelkedett. Azabortuszszabaddá tétele tehát aligha oldotta meg a „véletlen” terhességek problémáját, illetve a „kényszerszületések” megelőzését, sőt bizonyíthatóan növelte a „nem kívánt” gyermekek számát. A szerző végkövetkeztetése: az abortuszrendelet alkalmatlannak bizonyult a kitűzött célok elérésére.

DR. NAGY BÉLA

A jövő megmentéséért

Jó néhány olyan összejövetelen vettem részt az utóbbi tíz esztendőben, amely a népesedés ügyeit-gondjait vitatta meg, de most először úgy, mint csak hallgató, akit nem sodor ki a pódiumra a belső kényszer, a hadakozások közepébe.

Az Egészségügyi Szervezők Tudományos Egyesülete budapesti ankétjén a jövő iránti felelősséggel szóltak az előadók, s ez a vezérszólam jellemezte a vitát is. A hosszú időn át uralkodó, a valóságtól is, a tudománytól is végképp elidegenült doktrínák hordaléka itt már alig ronthatta a levegőt, ahol a valóságismeret is, a tudományos igazság is az elnöki asztalnál kaphatott szót.

Átnézem utólag a jegyzeteimet. Voltaképp egyetlen olyan tételt sem találok bennük, amely újdonságával mellbe vágna; amelyet ne tudott, vagy ne tudhatott volna bárki, aki elsőrendű sorskérdésünkre, a kontinuitás válságára, megtörésére odafigyelt. Sőt ezeknél jóval több vészjelző kórtünetről, már helyrehozhatatlan károsodásról is tudomást szerezhet, ha valóban odafigyelt — de hát ki figyelt oda? S azok közül, akik netán odafigyeltek, vajon hánynak nem terelték el a figyelmét előbb vagy utóbb a nagy hangerejű félremagyarázások a születésszám csökkenésének „törvényszerű”, „szükségszerű”, „a civilizációs fejlődéssel elkerülhetetlenül együttjáró” okairól. (Mintha bizony a világ leggyengébb gyermekkorosztálya kizárólag civilizációsfejlődésünk — a világ leggyorsabb civilizációs fejlődésének ? — produktuma volna. Elég egyetlen pillantás akár Nyugatra, akár Keletre, és bármely összehasonlításban nyomban kiviláglik, hogy a „konkrét helyzet konkrét elemzését” mi, ilyen általánosságokkal, a legkevésbé sem helyettesíthetjük.)

És hánynak nem szegte kedvét az a sajtóbeli-közéleti gyakorlat, amely a szocialista jövő, a nemzeti lét elsőrendű érdekeinek a bolygatóira sorra kiosztotta a „nacionalista” bélyeget.

És hányán nem nyugtattak meg a közösségi lelkiismeretet elringató, elaltató, elkábító, egymásba érő sajtójelentések, népesedési helyzetünk folytonos „javulásáról”. (Lexikonvastag kötetre telnék csupán azokból az újságcikkekből, amelyek tiz-tizenöt év időrendjében bizonygatnák: milyen kívánatosán alakul a népesedési helyzet — miközben egyre súlyosbodott. Az utolsó — ? — fejezetből egy aprócska részlet: a Minisztertanács elnökének az ország lelkiismeretét felrázó márciusi par70