Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Dr. Nagy Béla - Fekete Gyula: Népesedési jegyzetek
sából, sokkal inkább abból, hogy a fiatalok idősebb korukig élnek. 1930-ban egy hatvan éves férfi várható élettartama további 14,5 év volt, míg 1965-ben még mindig csak 15,8 év! A nemek között — a nők javára — néhány év túlélés figyelhető meg. Ez világszerte tapasztalt jelenség, aminek okait az orvostudomány és a társadalomtudományok képviselői több évtizede eredménytelenül kutatják. Primitív emberi közösségek némely korcsoportjában kivételesen az ellenkezőjét is tapasztalták. A társadalmi determinánsok (háború, hadifogság, történelmi sorsfordulók stb.) nem magyarázzák meg ezt a jelenséget, mert minden korosztályra, sőt a fogamzástól — a méhen belüli és kívüli fejlődésen át — a halálig, minden életkorban érvényes. Természetes egyszerűséggel siklunk el a tárgyilagos megfigyelés ilyen dokumentumai mellett. Jó példa erre, hogy a férfiak nyugdíjkorhatára hazánkban is öt évvel magasabb, minta hasonló feltételek között dolgozó nőké. A korkedvezmény magyarázatául szolgálhatna az anyák fontosabb szerepe az utódtársadalom biztosításában. Manapság azonban a nők közül mind többen választják az „egyke vagy egyse” életformát az anyaság helyett. Az ilyen nők megfosztják magukat a korábban szerzett „kivételes jogok”-tól. A jelenlegi gyakorlat — még a termékenységi korból már jócskán kiöregedett nők esetében is — indokolatlan kivételezettség, aminek nincs, de nem is volt soha kielégítő magyarázata. A férfi munkatársakkal szemben az egyenjogúság elvét sérti, azanyákkal szemben pedig immoralitás; társadalmi méretekben munka nélkül szerzett haszonnak lehet tekinteni. A nők nyugdíjkorhatárának csökkentését kizárólagosan az élve született gyermekeik számától kellene függővé tenni. Nem felel meg a valóságnak, hogy „a gyermek- gondozási segély előlegezett nyugdíj”, mert ez a támogatási forma az utódok felnevelését szolgálja és a szülést követően — a munkaviszonytól való függetlenedés céljából — szükséges. A nyugdíjkorhatár csökkentése viszont — a gyermek kihordása és a szülés kapcsán, majd azt követően — az anyát ért (általa elszenvedett) egészség- károsodás kompenzálását szolgálná, ami orvosi szempontból is megalapozott intézkedés lenne. Az anyák — véleményem szerint — megérdemelnék, hogy minden élveszült gyermekük után 2—3 évvel korábban mehessenek nyugdíjba, mint a hasonló feltételek között dolgozó férfiak és gyermektelen nők. Az újabb népesedéspolitikai intézkedések hatékonyságát korai lenne megjósolni, mégis félő, hogy közel sem használjuk ki összes lehetőségeinket. A gyermekek vállalása — pozitív családvédelmi intézkedéseink ellenére — jelenleg is kedvezőtlen, olykor katasztrofális hatású a családok anyagi helyzetére. Különösen így van ez a fiatal házasoknál, akik a „fészekrakás” gondjai miatt egyébként is nehéz helyzetben vannak. Sokszor nem marad számukra más kiút, csak a fogamzásgátlás, rosszabb esetben a terhességmegszakítás, később pedig: meddőség, vetélés, koraszülés, vagyis életképtelen, esetleg csökkent biológiai értékű utódok felnevelése. A termékeny korúak ösztönzésére többen javasolták a gyermektelenségi adó bevezetését. Ezt azzal indokolták, hogy a gyermektelen házastársak egy főre eső jövedelme, nyugdíjalapja és majdani nyugdíja egyaránt nagyobb, mint az ugyanolyan mennyiségű és minőségű munkát végző gyermekes szülőké. A gyermektelenek körében — jogosnak vélt — felháborodást váltott ki minden ilyen és hasonló okfejtés, ami talán nem is volt teljesen alaptalan: t. i. a „nyugdíjjárulék” elnevezés félreértésének forrása. Egyszerű számítással bizonyítható, hogy a járulék összege, csak 4 — 6 évre biztosítja a majdani nyugdíjak fedezetét. A költség- vetési gyakorlatban korántsem képezünk nyugdíjalapot. A befolyt összeget, egyéb társadalombiztosítási bevételekkel együtt, legfeljebb a társadalombiztosítási ki67
