Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Dr. Nagy Béla - Fekete Gyula: Népesedési jegyzetek

jainkban is népgazdasági problémákat okoz, hogy a termelő rétegek számszerű stagnálását, majd fogyását nyomon kíséri, sőt megelőzi az eltartottak tömegének növekedése. Ez a réteg öt fontosabb kategóriába sorolható:

1. a még nem dolgozó, és tanulmányai időtartamának növekedése miatt egyre később munkába lépő, ugyanakkor igen alacsony létszámú fiatal korosztályok;

2. a terhes és gyermekágyas nők, valamint az olyan anyák, akik gyermekük gondozásával kapcsolatos okok, ill. a gyermek betegsége, bölcsődei vagy óvodai férőhelyhiánya, esetleg más ok miatt nem tudják kereső foglalkozásukat folytatni;

3. a munkaképes korban levő, de keresőképtelen vagy csökkent munkaképességű betegek;

4. a nyugdíjaskorú munkaképtelenek; végül

5. az egészségi állapotuk alapján munkaképes, de nem dolgozó nyugdíjasok.

Mindezek külön-külön is vizsgálatra érdemes csoportok, de a hiányzó munkaerő pótlása szempontjából lényges jelentősége csak az első és utolsó kategóriának van.

Az eltartásra szorulók közül a fiatal korosztályok alacsony létszáma és biológiai minősége okozza a legtöbb gondot. Az újszülöttek száma 1955-től 1972-ig évenkénti 220 ezerről 150 ezer körüli értékre csökkent, de volt közben lényegesen kisebb szaporulat is. Helyzetünket jól szemlélteti a tiszta termékenységi arányszám értéke, amit világszerte a népesedés egyik legfontosabb mutatójának tartanak. Megtudhatjuk belőle, hogy az egy nőre jutó leánygyermekek közül — ugyanazon év halandóságát tekintetbe véve — hányán jutnak el a szülőképes korba. A természetes szaporodás (az élveszületések és halálozások különbsége) csökkenésére utal, ha a tiszta termékenységi arányszám értéke egy alatt van. Hazánkban 1958-tól napjainkig ez volt a helyzet.

Nem különb fiatal korosztályaink biológiai minősége sem. A koraszülöttek és fejlődési rendellenességgekkel születettek százalékos aránya — az abortuszrendelet megjelenésétől számítva — duplájára emelkedett, ami „biológiai selejttermelés”- ként is elkönyvelhető. A csökkent értékű újszülöttek számának és arányának növekedése miatta fiatal korosztályok nevelése költségesebbé és nehezebbé, bizonyos “rétegé pedig lehetetlenné vált.

A tudományos-technikai forradalom egyre fokozódó követelményeket támaszt a munkába álló fiatalokkal szemben. A képzettségi színvonal emelése — az oktatási időszak meghosszabbítása nélkül — még lényegesen jobb biológiai minőségű ifjúsággal is nagyon nehéz lenne. Ez tovább növeli a költségeket. Az idős korosztályok létszámának gyarapodása szintén emeli az eltartandók számát és arányát. Ez a növekedés abból ered, hogy csökkent a születések száma, valamint a csecsemőhalandóság, és az újszülöttek közül — a fertőző betegségek pusztító hatásának korlátozása miatt — mind többen érik meg az öregkort. Az orvos- tudomány eredményeinek egyik paradoxonja, hogy az életkor meghosszabodását az egészségügyi szolgáltatásokkal szemben támasztott igény szükségszerű növekedése kíséri, mert az idős korú lakosság százalékos aránya állandóan emelkedik.

1971-ben a társadalombiztosítósi kiadások összege hazánkban 33,6 milliárd Ft volt. Ebből 44 százalékot (14732 millió Ft) nyugdíjkifizetésekre fordítottunk. A családi pótlék és gyermekgondozási segély együttes összege ugyanakkor csak 12 százalék (4065 millió Ft)!

A születéskor várható átlagos élettartam, ami nem azonos az emberi életkor lehetséges felső határával, az elmúlt évtizedekben hihetetlenül megnövekedett. 1900 és 1960 között a hatvan évesnél idősebb korúak száma két és félszeresére nőtt, ami csak igen kis részben származott az öregek életkorának meghosszabbodá66