Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - MŰHELY - Orosz László: A Bánk bán jellemei
gét; megöli segítőtársát, titkainak tudóját, Biberachot; megöli és kirabolja a királyné pénzét őrző budai polgárt; felbérelt emberekkel meggyilkoltatja végül az általa gyalázatba kevert asszonyt is. Az ellentmondás a herceg gyáva tehetetlensége és elrémítő cselekedetei között azonban csak látszólagos, tulajdonképpen mélyebb törvényszerűséget tár fel: a hatalom természetét.Az okos Biberach jól látja ezt. így elmélkedik Ottóról: ,,S ilyen szegény egy ember? és pedig uralkodó ember! Mégis kezében a nénje szíve, akit egy nagy ország fél — ! Tartományok hát csak machinák, amelyeket kis gyermek is megindít, ha félelem s reménység mindenik kereket helyén maradni kényszerít.” (Katona kiemelései.) Ottó cselekvési lehetőségét nem egyénisége, hanem hercegi méltósága, a királyné becseként élvezett védettsége szabja meg. De emellett a sarokba szorított hitvány féreg pánikja is magyarázza öldöklését. (Biberach) Biberach sok tekintetben elüt a darab többi szereplőjétől. Azokat —■ ha különféle szinteken is — elsősorban érzelmek, indulatok irányítják, őt a hideg és számító értelem. Dramaturgiai funkciója egy Katonától már meghaladott drámatípusra utal vissza: a lovagdrámákból ismert intrikus utóda ő, akinek mesterkedései mozgásba hozzák és mozgásban tartják a cselekményt. De van másfajta szerepe is: gúnyos-ironikus kommentárokat fűz jellemekhez és helyzetekhez. Cinikus életfilozófiáját, hogy ti. annak adja el magát, aki jobban megfizeti, szinte feledteti az a fölény, amellyel az emberi hitványságokat nézi. Utolsó jelenetében — élettörténete elmondatásával — Katona egyre több megértést kelt iránta. Az ő szájába adja a drámának talán legkeményebb mondatait az istentől nyert királyi hatalom ellen. Ottó beismerésére, hogy vigyázatlan, sőt oktalan volt, kegyetlen iróniával így válaszol: ,,Mi, mi? Még oktalan? — Ti földi istenek, soha oktalan nem tesztek semmit is; az égi Isten adja nektek az ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját! Kérdezd, s megeszküszik reá akár- mely embered. — Te mindenféle földi s mennybéli bölcseségek öszvesége! így hát hogyan lehetsz te oktalan?” Majd, amikor a herceg fenyegetni kezdi, így vág vissza: „Úgy, úgy, ölni tudtok, jó urak: bezzeg ha életet tudnátok adni, akkor érdemlenétek meg az uralkodást.” Nemrégiben egy színikritika azon döbbent meg, hogy a fiatalokból álló közönség a Bánk bán szereplői közül Biberach iránt árult el legtöbb rokonszenvet. Ha ezekre a bátor és okos mondatokra gondolunk, megértjük a fiatalokat. Biberach sajátos egyénisége — bármennyit gondolkodunk is rajta — nemcsak taszít, hanem vonz is. Jellemző azután, hogy amikor feltárja a lelkét Ottó előtt, egyben födet- lenül hagyja a hátát a gyilkos tőrnek. Katona mégsem engedi, hogy Biberach az igazmondás hősi pózában haljon meg. Myska bán segítségét kérve már újra köpönyeget fordít, számít, ravaszkodik a lovag: titkaival élete megmentését szeretné megvásárolni. (,,— ó segíts — gyógyíts — azért nagy dolgokat fogok, bán, felfedezni, melyek a királynét s hazádat illetik”.) Ha esküje a királyné ártatlanságáról őszinte s bizonyos — már említett — korlátozással igaz is, megtételében szerepet játszik Biberach örökös helyezkedése is. (Izidora) Izidora jellemében a Melindáéra emlékeztető következetlenségek találhatók. Elvakult szerelemtől vezetve minden büszkeségét félretéve jár Ottó után, majd miután csalódott benne, s az eseményekben ő maga is kompromittálódott — hiszen Bánk az Ottó utáni leselkedésében meglepte, idegen lakásban fogva tartotta, s ezzel kiszolgáltatta az udvari pletykáknak, találgatásoknak—, hirtelen felébredt benne a szemérem, a leánybüszkeség. Ott akarja hagyni a gyalázaton mohón kapó, gúnyolódásra könnyen hajlandó, rideg, lármás, fényes udvart. Ahogy ezt Gertrudisszal közli, szinte a Melindáéhoz hasonló vádnak tűnik. („Szerencsétlenségembe kezdtem esmérni udvarod — milyen mohón kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!”) Nincs más vágya, mint visszamenekülni „a magányosságnak édes ölébe”, ahol nevelkedett, ahol egy jobb világot ismerni tanult. Ez eddig még a szentimentális jellemfelfogás alapképlete lehetne: a szerelmében és az udvar zajos világában csalódott érzékeny szívű 66
