Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - Czakó Gábor: Repülés (Elbeszélés)
— Á! annál biztos sokkal többet lehet menni vele. Fogadok, hogy elsőre elmegyek a mi kerítésünkig! — A kocsiút után üres telek következett, magas gaz verte fel, ennek a végében kezdődött Repülősék portája. Az óltetőtől odáig lehetett összesen vagy 60—70 méter. A Vezér arra nem árulta el se azt, hogy sokallja, se azt, hogy kevesli a távolságot. Még azt se, hogy egyáltalán elhiszi-e. A Repülős felé fordult, de sokat gyakorolt technikájával nem nézett a szemébe, hanem csak majdnem, úgy két-három centivel Repülős szeme fölé, amitől az nem tudta, hogy mi az ábra valójában. — Persze csak elsőre — tette hozzá sietve. — Akkor rögtön meglátom, hogy hol lehet még javítani rajta valamit, öt-hat próba után talán a falut is körösztül lehet röpülni vele. — Aha — mondta sejtelmesen az Őrnagy. — Tényleg — bizonygatta a Repülős. — No, majd elválik — jelentette ki a Vezér. — Fogjunk hozzá. Nézd meg, hogy mit kell még igazítani a dolgokon, aztán rajta! Aki mer, az nyer! Aki sose mer, az sose nyer! — Biztatását megerősítette azzal is, hogy egy pillanatra végre Repülős szemébe nézett, aki rögtön erőre kapott ettől. Kapkodni kezdett; fölragadta a söprűt, hogy eltakarítsa a gép útjából a porszemnyi szemeteket, de egyet maszatolt csak a padlón, majd előreszaladt, és a sövényre mutatva aggodalmas arccal megjegyezte. — Az lehet, hogy útban lesz. — A Vezérre nézett, aki ismét nem fogadta el a tekintetét. — Mert mikor leérek innen, biztos veszítek egy kis magasságot, és addigra nem nyerem vissza. így, értitek? — Kezével mutatta, hogy először egyenesen fog menni a padláson, utána egy hirtelen hullámvölgybe kerül, majd utána szép lassan fölemelkedik és kecsesen elszáll. A Vezér kilépett a padlás szélére. — Vágjátok le a sövény tetejét! Ti is! Lefelé! — Intett a fejével a két Tüzérnek. — Vigyétek a szerszámokat. Behemót, Zoli, a két Tüzér sarlóval, baltával, kisfűrésszel, nyesőollóval nekiesett az orgonasövénynek. Talpasnak nem jutott szerszám, Gyuszival ketten ők hordták az ól mögé a lemetszett gallyakat, nehogy a házból észrevegye valaki, mit művelnek. — A barackfát ne vágjuk ki, Repülős? — kiáltott föl a padlásra Behemót, aki nagy boldogan csépelte az orgonaágakat a sarlóval. Végre kibontakozhatott. Ezt csak a sarló bánta; az éle hamarosan össze-vissza csorbult. Repülős nem hallotta a kérdést, vagy nem figyelt cda, mert a gépét szemlélte fontoskodva. Megfogta, megnézte, hogy a propeller biztosan áll-e a söprűnyéltengelyen. Megforgatta, és örömmel állapította meg, hogy a gép vele mozdul előre-hátra; ugyanis, ha a pilóta a bicikli első kerekét a pedálokkal meghajtotta, ettől — a kerék csiszálá- sára — forgásba jött egy furnirkorong, s a vele egy tengelyre szerelt két propellerszárny. Kis szerszámos dobozából elővett egy varrógép-olajozót, és a festékszagú vászonszárnyak alá bebújva csöppentett egy jó csomót a kerékagyakra. Ujjával megpö- cögtette a szárnyak rögzítésére szolgáló drótkötéseket. Az egyiket — amelyik ugyan olyan feszes volt, mint a többi — még egy kicsit megcsavarta a lapos fogóval, s közben kilesett a Vezérre meg az Őrnagyra, hogy azok mennyire értékelik az ő buzgói kodását. Aztán kipróbálta az ülést is, a pedálokat; hajtott előre, majd hátra egy-egy háromnegyed kört. Megmozdult az egész masina: drótágyában csikorgott a söprűnyélten- gely; lomhán pördült-fordult a propeller két szárnya. Repülős meg volt elégedve a vizsgálat eredményével. — Klassz. Klafa. — Kiszabadította lábait a drótok közül. A háromkerekű bizony alig hagyott helyet, hogy elhelyezze őket. A kormányt így is hosszabbítóval kellett ellátni, mert nem fértek volna el alatta a térdei. Egyébként a kormány két szarvának 8
