Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Második otthonunk
A MUNKA NEMESÍT (?) „Nem nagyon tetszik nekik, hogy a kollégiumban vagyok, mert így nem sokat tudok segíteni és az átlagom sem javult túlságosan.” „Az a véleményük, hogy javultam és a bizonyítványom is javult. De nagyon elszokok a munkától.” Köztudomású, hogy a régi, paraszthagyományok szerint élő család nemcsak vérségi kötelék, hanem munkaszervezet is, amelynek törvénye, hogy felnőtt és gyermek egyaránt dolgozék. Ne lepjen meg bennünket, hogy felmérésünk körében a tanyai családok 24 százaléka jelenleg is igényt tart a gyermek- munkára, s rászorultságában ellenzi a kollégiumot, amely törvényt keresztez azzal, hogy kivonja a kiskorúakat a családi munkaszervezetből. Ezért én — szememben a szigorú társadalmi megítéléssel, amely a gyermek- munkát rossz beidegzettségnek tartja — megértem a tanyai szülőket, ha gyermekeiket „szoktatják”: ha erejükkel arányosan, testi-szellemi fejlődésüket nem gátló módon bevonják őket a családi munkaszervezetbe. A jó szellemű szoktatás közben rendszert, fegyelmet, leleményt, kötelességtudatot tanul a gyermek; olyan titkokat tud meg a munkáról, amilyenek a nevelői felügyelettel végzett kollektív tepsikalapálások során rejtve maradnak előtte. A baj ott kezdődik, hogy a tanyai szülők nem pedagógiai megfontolásokhoz igazodnak, hanem a munkához, amely mindig több, mint elég, de mindennap el kell végezni. A felnőttek rabjaivá válnak a kötelességnek; és nemcsak magukat terhelik túl, hanem gyermekeiket is. Ha kollégistáink hitelesen tolmácsolják az otthoni véleményt, akkor a válaszokból az derül ki, hogy a szülők az érzelmi korlátoktól könnyebben eljutnak gyermekeik érdekének felismeréséig, mint amikor a családi munkaszervezettől indulnak afelé. Kisarkítva a lényeget, arról van szó, hogy inkább hajlamosak sze- retetüket minimalizálni, mint gyermekeik munkájáról lemondani. Az érzelmi viszonyulást tolmácsoló válaszokban gyakran visszatérő momentum, hogy „hiányzók nekik, de belátják”; ezzel szemben — az otthoni munkáról lévén szó — elég kevés az ilyen szöveg, hogy „jobb volna nekik, ha segítenék otthon, de azért mégis örülnek, mert itt jobban tanulok”. (A családi munkaszervezettel összefüggésben világos, hogy az analfabétizmus fészke miért éppen a tanyavilágban van; és érthető, hogy a közelmúltban iskolahagyott gyermekeknek csak egyharmada iskolavégzett.) A válaszokban gyakran megjelennek a gyermekmunka hiánya miatt dilemmázó szülők: „Jobban szeretnék, ha velük lennék, mert mindketten dolgoznak és kellene segíteni.” „Ha otthon lennénk, el bírnánk végezni is. A vacsorát nem munkaidő után kellene készíteni.” „Anyuka gyakran szeretné, ha otthon lennék, és nem a diákotthonban, mert vigyázni kellene a testvéremre és segíteni is sokat kell. Apukának ehhez nincs hozzászólása.” Azt belátják a szülők, hogy „a tanulás biztosítása százszázalékos”, de „a gyümölcsösben segíteni kellene”, és segítséget várnak a házi, ház körüli munkában, a szőlőben, mert ott is „sok munka akad”. „Alig várják, hogy nyár legyen”, hogy a „szünetet kikapjuk”. E felmérés adatai szerint a fiú- és leánygyermekek munkájára egyformán igényt tartanak a tanyai családok: 23 esetben a fiúk, 30 esetben a lányok szülei köz- lik fenntartásaikat a kollégiummal szemben amiatt, hogy nélkülözniök kell a gyermekmunkát. 59
