Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Kiskunfélegyháza 200 éve város - Móra Ferenc naplója
MARCZ. 31. A holtak néma városában Unottan, sáppadtan bolyongok, Köszöntnek a halottak sírján Újon kisarjadt gyönge lombok. Kibújt a barna sírok alján A tavasz első ibolyája, Elrejtve félénken magát, mint A szív első szerelmes álma. Óh, mert jól mondják azt a bölcsek, Hogy nincs halál a természetben, Nem hal meg az, mi halni látszik, Megéled új alakba, szebben. Tenger kiszárad, hegy lebomlik, Kialszanak az égi lángok: S új tenger árad, új hegy épül S lobognak új csillagvilágok. Igen, minden halál nyomában Egy új életnek kell születni — De a szerelmet, hogyha meghalt, Fel nem támasztja semmi, semmi . . . Móra ÁPRILIS 4. Óh minden bölcselkedésem, óh minden tudásom: hát most, most mondjátok meg nekem: minek jöttem én haza? Minek? Hát köllött ez én nekem? Hát nem tudtam én azt ezelőtt is, hogy most már nem köllök én senkinek? Hogy az én szívem nem volt hozzánőve egy szívhez sem, hanem csak vékony czérnával volt odafűzve? Hiszen mind tudtam én ezt. Elégedetlen vagyok az egész világgal. Szeretnék törni, ölni, zúzni. Azt se tudom, ébren vagyok-e, álmodom-e? Vagy más is, mindenki tudott ilyen állapoton keresztül esni? Kúszált, zavaros álomképek hajkározzák egymást a lel kernen keresztül. És ezek, éppen ezek az órák azok, a mik keservessé teszik az egész életemet. Ezeknek a keserves, kínos napoknak az emléke keresztül üldöz egész életemen. Úgy szeretnék menni, menni valamerre, a hol nem lát senki és ott kisírni a lelkem. Óh, micsoda tavasz volt a tavalyi? Miért is nem marad a szerelem mindig olyannak, a milyen kezdetben! Olyan eleven, olyan friss, mint a májusi rózsa. Mért nem marad olyannak? Szegény, szegény, annyit meggyötört szívem, te! A te bolond szerelmed, az az oka mindennek. Nem lehet ezt a szerelmet lefesteni szóval. Nem rendes szerelem ez. Belátom magam is: nem hibás az a szegény lány. Valami őrült érzelem ez az én szerelmem. Őrült, esztelen, égető szerelem. A hogy millió ember közt tán egy szeret, vagy egy se. Az Ilona szerelme olyan langyos-meleg. Szeret, tán mert így szokás, szeret, mert tán maga is hiszi, tán maga is érzi, hogy még is csak köll egy kis szorgalommal fizetni az én szerelmem. Én nem mondom, hogy ő nem szeret: szeret, de csak úgy, mint a hogy manapság szeretni szokás: szépen, elegánsan, finoman. Szeret, mint a szép ruhát, mint a játékot a gyerek. Ha van, jó, — de ha elvesz, ha elszakad, ha eltörik: az se nagy baj. Hasztalan, a mi vérünk nem egyezik össze sehogy sem. És mink nem leszünk boldogok mindaddig, míg az én szívem nem hidegszik egy 47
