Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Kiskunfélegyháza 200 éve város - Móra Ferenc naplója
sokszor azt gondoltam az égő csókok közepette, hogy halántékom lüktetését egy halálos golyóval köllene lehűtenem. Milyen is lehet az, mikor a vőlegénynek a karja ráfonódik a menyasszony vállaira és nem bírja többet elvenni? Mikor a menyasszony dobogó, lázas keblén pihen a vőlegény feje és nem bírja többé fölemelni? Mikor valami szilaj gyönyörűséggel tapad össze két ajak egy utolsó csókban, a halál csókjában? Olyan jó lett volna úgy meghalni! Ha én reggelre itt maradnék halva a vánkosomon! De mégis: otthon haljak meg inkább: Ilona még csókoljon meg este. Reggel azután friss fűszagot hozna a langyos szellő a temetők felül és lobogtatná az én örök álomra hajtott főmön a fürtöket . . . Óh, kicsim, ha sejtenéd, a Te szegény Ferikédnek hogy zokog a lelke! . .. Móra FEBR. 26. ' Este van. Szép szelíd, csendes, csillagos tavaszi este. A leeresztett függönyön beragyognak a csillagok. Zúg-búg a tavaszi szellő. Mirül zúg, mirül búg? . . . Este van. Az örökös vergődésben kifáradt szív és ész, fő és lélek. Nem fáj semmi, mert el van zsibbadva minden. Mit ér az élet? És mit hoz a halál? Óh lélek, lélek: mi igazodna el a te sötét mélységeid fölött? Egy igaz van a földön és az égen: a szerelem. De csak az én szerelmem. Alom, álom, édes álom, csókos ajkú szőke lányrul, szállj szememre édes álom! Móra FEBRUÁR 27. Úgy, úgy, édes fiam, igazad van, úgy-úgy lelkem. Minek vergődnél, minek hánykód- nál tovább? Legjobb is ez így. Hiszen az a nyomorult kis Katalina se tudja miért, minek él — hát Te minek tudnád? És az tudatlanságában boldogan éli le kurta kis életit — te se tudj semmirül, te se kutass semmi után! Végezd szép nyugodtan a dolgaidat: járj el az iskolába padot faragni és tanulj, mint a többi ember, nem azért, mert a tudás gyönyörűség, hanem mert a tudás haszon, nem azért, hogy a csillagokat vizsgáld, hanem hogy ne halj meg éhen, szídd a korrec- túra mérgit, hogy legyen ruháravalód. Rágd a te félkrajcáros czigarettáid és ne ösmerj nagyobb gyönyörűséget a földön, mint a Máriás. Aztán pihenj le csicsiskálni. Ügy, mint a többi ember. Hát minek háborgatnának téged olyan bolond, ostoba kérdések, amiket ha megfejtesz, megközelíted az Istent, de a mik megfejtetlenül kétségbeesésbe sodornak. Dobogj csak szív, szépen, lassan, nyugodtan! Te is nyugodj szépen, szelídest, szegény agyam! Éljek én is úgy, mint egy lélektelen veréb! Ne keressem: mi volt a kezdetem és mi lesz a végem, ha ugyan volt kezdetem és lesz végem? Éljek, ahogy a véletlen intézi a sorsomat? Éljek, mert vagyok és éljek úgy, ahogy vagyok! De hát azok az órák, mikor a lélek fölébred a zsibbadtságából, a mibe a testetlen álmok, a vágyakozásteli éjszakák, a vérem forrongása ejtették — és sóvárog, epekszik valami újabb, valami tisztultabb, valami nemesebb élet után! 38
