Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Kiskunfélegyháza 200 éve város - Hatvani Dániel: Tűnődések a parasztvárosról
Jó három évtizeddel a megtelepedés után városi rangot kapott a helység — ezt mindenesetre meghozta a jobbágyi kötöttségektől való mentesség. A város egyúttal a kiskun kerületi kapitányság székhelye lett, s a privilegizált státusz csak a kiegyezés után szűnt meg, a vármegyébe történő beolvasztással. Nincs mit csodálkozni azon, hogy vidéken termékeny talajra hullottak az 1848-as szabadságharc eszméi, s még a Horthy- korszakban is fennen lobogott a Kossuth-kultusz, izzott a negyvennyolcasság parazsa. Dacolva a terrorral és az úri ármánykodással, ellenzéki képviselőket juttatott a parlamentbe. A nyugalmas felszín alatt lávaként forrongott az elégedetlenség, az indulat. Főképp pedig a bizalmatlanság — a felsőbb hatalmakkal szemben. Az itteni parasztság, s az értelmiségnek a sorai közül támadt része úgy vélte, s joggal, hogy csak az önmaga erejére támaszkodva csikarhat ki eredményeket. „Ami felülről jön, az csak rossz lehet, kivéve a májusi esőt” — még a közelmúlt történelmében sem kell túlságosan visszalapoznunk ahhoz, hogy a félegyháziak e vélekedésének indokoltságában ne kételkedjünk túlságosan. Félegyháza megmaradt parasztvárosnak — a hazai polgárosodás visszametszett lehetőségei között nem tellett többre. Ebben a sűrű, egynemű közegben nem lépett fel feszítő erővel sem a kertkultúra, sem a kereskedelem, sem a nagyipar. Bár ez az egyneműség mindössze arra vonatkozik, hogy a város történelmének első két évszázadában az itt lakók túlnyomó, meghatározó többsége a földből élt. Ám ha nem számítjuk a 800 holdas Hoffer-uradalmat — amely a felszabadulás előtt egyedül emlékeztetett úgy-ahogy a nagybirtokra—, rendkívül éles belső tagozódást figyelhetünk meg. A felszínen a mintegy 300 módos parasztgazdaság — 60—100 hold körüli birtokokkal — képezett masszív, megbonthatatlan réteget, s egyúttal a kormánypárt helyi bázisául szolgált. Velük szemben állt a napi létgondokktl küszködő törpebirtokosok jóval szélesebb rétege. S a múlt század második felétől kezdve rohamosan növekedett a zsellérek száma, máshonnan történő idetelepülésüket a városi közigazgatás egy időben adminisztratív úton próbálta megakadályozni — sikertelenül. A nincstelenek leginkább munkabíró és legelszántabb része kubikusbrigádokká szerveződött, feltalicskáztak a fővárosba, s a Teleki-téren bocsájtották áruba munkaerejüket. A Sió-csatorna építésén nagyrészt félegyházi kubikusok dolgoztak. Nem véletlen, hogy az agrárszocialista mozgalmak erőteljes hullámai értékel avárost; Félegyháza volt a Duna—Tisza közének „viharsarka”. Hí Ez a merev, mozdíthatatlan birtokstruktúra alapvetően meghatározta a mezővárosi iétet, annak minden jellegzetességével együtt. A kezdeményezőkészség hiányzott volna? Aligha. Ezt cáfoló példák már a város történelmének korai szakaszából adódnak. Az 1700-as évek második felének félegyházi határában több mint 50 szélmalmot írtak össze. Később messze földön híressé váltak a félegyházi szűcsök termékei. A tanyai területek zsombékos legelői nagyban kedveztek a baromfitartásnak, s a jövedelemszerzésben mind nagyobb szerephez jutott a libahizlalás. Később már csak a hizlalásra specializálódtak, a sovány libát a Tiszántúlon vásárolgatták össze, s mivel elegendő takarmány helyben nem termett, azt a Bácskából szekerezték ide. Ez a szükséglet termelte ki a jelentékeny létszámú fuvaros réteget, egész dinasztiák rendezkedtek be a mezőgazdasági szállításokra. És ez az élniakarás, a nyomorító birtok- viszonyokba belenyugodni nem akarás hívta életre, közvetlenül a felszabadulás előtti években, a város határának nyugati részén, az ottani kvarcos fényű homokon a retektermesztést. Első meghonosítói olyannyira ügyeltek „monopóliumukra”, hogy a csomózott retek szaporító gyökereit gondosan levagdosták. 29
