Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Kiskunfélegyháza 200 éve város - Hatvani Dániel: Tűnődések a parasztvárosról
HATVANI DÁNIEL TŰNŐDÉSEK A PARASZTVÁROSRÓL A város, Kiskunfélegyháza, a nem idevalósi számára is az otthonosság érzetét kelti fel, nyilván azért, mert esendőségét, ha akarná, sem tudná takargatni a külső szemlélő előtt. A központban a magyaros-szecessziós városháza ma is épp úgy tornyosodik közvetlen környezete fölé, mint a 30-as évek második felében, amikor afiatal Erdei Ferenc nézett itt körül, anyagot gyújtván a Futóhomok idevonatkozó fejezetéhez. A mézeskalács-hangulatú épülettömb óhatatlanul viszonyítási alapot képez; tulipános tündöklésében kétszeres hangsúlyt kap a környezet szegényessége, vaskos vidékiessége. Némi ellensúlyt képez az átlós átellenben álló Hattyú-ház, puritán ívelésű oszloptornácával egy időben régebbi, de őszintébb és keresetlenebb építésmódról, s ezzel együtt élet- szemléletről tanúskodik. Mondják, újjáépítése előtt komoly viták folytak arról, hogy a késői utókort egyáltalán részeltessék-e az egykori Petrovics-bérlemény épületének látványában. A rombolási kedvnek végül is fölibe kerekedett a józan hagyománytisztelet. Néhány éve még veszély fenyegette a vasútállomást a főtérrel összekötő Kossuth utca pompás platánsorát is, azon címszó alatt, hogy a félévszázados fák útját állják a közművesítésnek. Szerencsére ezúttal is akadtak gondolkodó emberek, akik felismerték, hogy a csőhálózatnak bőséges helye van az úttest alatt; a városi főmérnök pedig kénytelen volt máshol keresni állást. Nem utolsósorban azért, mert a fűrészélesítés láttán a helyi népharag is feltámadni készült. Mert ilyen végletes, kiélezett helyzetek szükségesek ahhoz, hogy erőre kapjon a félegyházi lokálpatriotizmus ... Az utóbbi években különben úgy tűnik, mintha a platánok növekedése megállt volna, holott csak a föléjük magasodó új lakónegyed okoz érzékcsalódást. Formálódik az új városkép, ha egyelőre nem is az igényekkel arányos léptékben. Az autósforgalom az E5-ös, valamint a későbbi körutat sejtető, már most jól kiépített utcarészeken összpontosul, közbül pedig hallgatagon ülnek meg a földbe süppedt házsorok, vedlő falakkal, rozoga, kajla tetőkkel. Félegyházán mindmáig ez a múltat idéző falusiasság a meghatározó, a téglajárdákkal és a poros-sáros földutcák tengelytpróbáló gödreivel. Itt a legragyogóbb napsütésben is nehéz elhessegetni a vigasztalanság látványát. Noha az utcáról nem is látni, ebben a környezetben nem hat rekvizitumként a márványtáblás Móra-ház, a füvesített udvar betonlapjain lépegetve lehet megközelíteni, s a korabeli berendezés — ahogyan a nagy író gyermekkorához illik — töményen példázza a tisztes szegénységet. A városszél már-már ,,gyepsori” hangulatot idéz, hatalmas semlyékek partjára futnak ki az ösztövér, giz-gazzal zsúfolt porták, odébb birkanyáj legel, már csak a méla kolompszó hiányzik, a kálváriasor mellett éktelenkedik a városi szeméttelep, hogy valami azért a perifériára is jusson az urbanizációból. Ezek után jótékony, üde meglepetést kelt a Móraváros kertes, gyümölcsfás, lánc- házasrendszerben épülő lakónegyede —ez Félegyháza új kertvárosa. Munkások, alkalmazottak jutnak itt önerejükből családi fészekhez. ... A városról, mint látványról is esetleges pillanatfelvétel mindez. Múlt és jelen rétegződik egymásra. A jövőhöz látnoki szem kellene. Egyelőre azonban városrendezési térképekkel találkozni a városi vezetők hivatali helyiségében. * * 27
