Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 5-6. szám - Raffai Sarolta: Morzsahegyek (Kisregény, befejező rész)

mondja a lány, s a Fiú érzi hangjában az apró, elfojthatatlan remegést. — Mit akarnak?

— Nem . .. nem tudom — dadog a Fiú. — Eszter, én . . . szóval nem tudom. Valami hülye heccen törhetik a fejüket. Nem az első eset.

— Hát . .. nem.

— Na látod. Maradj szépen otthon. Ne menj az utcára.

A lány sóhajt.

— Nem bánom. De ők nem csinálják újra az egészet? A műszaki rajzokat? Nem?

— Az igazgatót várják: nincs itthon. Azt remélik, elengedi . . . vagy mit tudom én.

— És te?

— Én ... én nem remélem. Tudom, hogy nem engedi el.

Eszter hallgat.

— Halló — türelmetlenkedik a Fiú.

— Igen — mondja a lány. — Itt vagyok.

— Min töprengsz?

— Hát... össze kéne fognotok, nem? Vagy mindenki, vagy senki. Én legalábbis... A fiú elkeseredik.

— Könyörgök, figyelj rám. Jól tudom, hogyan kellene, csak éppen lehetetlen. Majd . . . majd megérted. Követnek, ugye? Nahát. Kellemetlenkednek, nem igaz? Kényszerítenek valamire, ha nagyon akarod tudni. Igen. Kényszeríteni akarnak.

— Engem?

— Dehogy téged. Engem. Csakhogy . .. nem vagyok hajlandó megtenni. Nem és nem.

— Becsavarodtál?

— Ha elmondanám . . . még kevésbé hinnéd. Ne menj el otthonról két-három napig. Csak a suliba. Rendben?

— Őrült izgalmas — mondja a lány. — Ha kész leszel azzal a vacakkal, elmondod?

— El.

— ígéred?

— ígérem, ígérem. De te is, hogy ...

— Jó, jó — mondja Eszter. — Csak ma este.

Nem! Ma sem.

— Anyuval megyek moziba. Korán. Hatkor.

— Egyedül ki ne mozdulj. Megígéred?

Eszter most már mulat a dolgon.

— Egyedül nem. Egyedül a világ kincséért sem! Esküszöm, akár egy rémregény.

A Fiú ingerült.

— Akár — mondja türelmetlenül. — Pontosan. Akár egy rémregény.

— Jó, jó, ne haragudj. Holnap este hétkor — mondja a lány.

— Már korábban hívlak. És nagyon kérlek, vigyázz magadra.

— Vigyázok — kuncog a lány. — De mennyire! Szóval ma este moziban leszek, tulajdonképpen ezért csöngettem rád most.

— Csak ezért?

— Tudod jól, még miért.

— Akkor jó.

A lány már letette a kagylót, amikor ő még tenyerében melengeti egy ideig, azután óvatosan fekteti a helyére. Visszabotorkál az asztalhoz, másol, töröl, másol, töröl. Ma átkozottul lassan megy a munka.

A műhelyben megint csend — most már mind a hárman messze elkerülik, csak másképpen, mint tegnap. Kushadnak, összenéznek, Törpe álla meg-megremeg. Furcsa

34