Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 4. szám - SZEMLE - Székelyhídi Ágoston: Történelem alulnézetben (László-Bencsik Sándor szociográfiája)
TÖRTÉNELEM ALULNÉZETBEN LÁSZLÓ-BENCSIK SÁNDOR SZOCIOGRÁFIÁJA Olyan kötet gyarapítja ezúttal a Magyarország felfedezése sorozatot, amely valóban felfedez egy darabot a mai Magyarországból. Hitelesen, komolyan, okosan. Nem tüzeket szít és dobokat ver, hanem gondolkozásra, mérlegelésre, cselekvésre késztet. Munkásokról, egy exportcsomagoló brigád tagjairól ír a szerző. Köztük, velük él és dolgozik maga is. Műve így e kis embercsoport közös vallomásává, önéletrajzává formálódik. Veres Péter első társadalomrajzainak születésére emlékeztet ez a körülmény. Nem véletlenül és nem méltatlanul. László-Bencsik életútja és írói magatartása ugyanis hasonló történelmi adalékokat és erkölcsi értékeket tartalmaz. Egymagában is érdekesen és tanulságosan jellemzi mind az új társadalmi mobilizáció lehetőségeit és veszélyeit, mind a munkásság élő és ható belső ösz- szetartó, fenntartó erejét, amely biztosan ellensúlyozza az épp oly valóságos elidegenítő, elma- gányosító folyamatokat. Ez természetesen a mű eredetiségét növeli és bizonyítja. De az illetékeségét is. László-Bencsik szociográfiája nem csupán a munkásságról beszél. Ki kell hallanunk belőle, hogy amit mond, a munkásság nevében is mondja. Helyesen tesszük, ha úgy olvassuk, mint őszinte és magvas hozzászólást közös dolgainkhoz. Épp ezekből következik az anyag és a módszer sok sajátossága. Szociográfiai szempontból egy brigád — egy kis csoport — életében főleg az követendő nyomon, hogy milyen külső tényezők hatására milyen belső mozgások, változások indulnak el és mennek végbe. Itt azonban másképp rendeződnek a viszonyok. Kirajzolódik ugyan a körülmények, a tárgyi, anyagi, szervezeti keretek egy vonulata is határozottan és megbízhatóan. Következményeiket, hatásaikat is megismerhetjük. Mégis: a mozgások és a jelenségek elsősorban az élmény, a magatartás, a szemlélet közegébe olvadnak be. Itt és így átszűrve nyilatkoznak meg. Az „egyszerű melós”, az „alagsori élet” különös látószöge érvényesül a minőségek kiválasztásában, a határok meghúzásában. Érthetően a nyitottságban, a lezáratlanságban, a hiányokban is. Vajon mihez mérve? Nem megértőnek: körültekintőnek kell lennünk ebben. A lezáratlanság eleve adott. Már a nyitottság mértékét indokolatlannak tartom. A szerkezet többnyire a kérdésekre és a válaszokra épül; hogyan állt össze ez a kis közösség, mit jelent munkássá válni, mik határozzák meg egy-egy ember sorsát, ő maga hogyan érzékeli és magyarázza ezt, és így tovább. Nos, a kézzelfogható és egybevágó mozzanatok és fordulatok egyrészt alapul szolgálhattak volna arra, másrészt megkövetelték volna azt, hogy bizonyos választási helyzetet és lehetőséget körvonalazzon a szerző a mű végén. Ebben összegezve a külső tendenciákat és föltételeket is, a belső szándékokat és esélyeket is. Bizonyos, hogy eddig a szintig az anyag rendezhető és kristályosítható lett vol na. Hasonlóan a brigád helyzetét jelző mutatók terén. László-Bencsik nem egyszer él a mennyiségi statisztika eszközével. De egyszer sem vállalkozik arra, hogy akár a puszta összehasonlítással megkeresse csoportjának helyét a hasonló csoportok, rétegek övezetében, esetleg szélesebb körben. így aztán a híres-hírhedt és annyira rokonszenves Szegvári-brigád emberközelbe kerül ugyan, de kissé légüres térbe is. Bizonyos összefüggések csupaszon hagyása pedig itt-ott a hitelességet veszélyezteti. Öt év gazdagon leírt eseményei között állandóan visszatérő motívum a brigád és a „fentiek” kapcsolata, úgy, ahogyan a mindennapos beszélgetések tükrében látszik, de anélkül, hogy a valóságos keretei és képviselői megmutatkoznának. A szerző — szerényen és őszintén — ezek miatt „nyersanyagnak” véli művét. Nem az. Jóval több. Ólyan emberi dokumentum, amely egyedüli a maga nemében; végre fölmutatja ugyanis, hogy az átlagmunkás, az átlagember, a társadalom zöme miképp éli meg a történelmet, milyen testi, idegi, szellemi állapotban, milyen közérzetben, milyen ruhában és milyen étvággyal, közben nem is tudván, hogy a történelem éppen az, amit elvisel és amit csinál, folytat, amin napról napra formál, alakít egy kicsikét. Szóval: nem ragyogóra, simára, színesre csiszolt drágakő, nem írói remeklés ez a könyv. Szürke rétegekből álló, kemény és nehézkes kézzel faragott terméskő inkább, amely azonban életünk megannyi elemét őrzi magában ritka hűséggel. Ezért értékes és maradandó. Olvasmánynak meg egyenesen izgalmas. Főleg a részletek miatt. Novellába vagy anekdotába hajló mozzanatai azonban végül másféle izgalmakat keltenek. Két rokon jelenség kibontakozása, megelevenedése fogja össze a részleteket: a társadalmi mobilizáció és determináció jelensége és folyamata. Olyan helyzetekben és minőségekben érzékelik ezeket a csoport tagjai, hogy nem hat váratlannak még a szélsőséges reagálás sem. „ . . . Rabszolgameló ez”, veti oda egy ízben a brigádvezető; „a régi urak eltűntek, de aztán csak jöttek új urak", mondja száraz tárgyilagossággal az egyik munkás; majd meg ez is elhangzik: . . az egyes embereknek megvan a végzetük, és az akárhogy is kapálódzik, csak úgy történik vele.” Mint határjelzők mutatják ezek a vélemények, hogy mind a társadalmi valóságban, mind a társadalmi tudatban létezik még torz viszony, torz működés. Ennél lényegesebb tanulság, hogy újratermelődik, és újratermelődése sokkal nagyobb arányú, mint amennyit a valóságos körülmények, nevezetesen a termelési viszonyok indokolnak. Éppen ezen a szélső pon88
