Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - Weöres Sándor: Czipri Éva verseiről - Czipri Éva: Versek
CZIPRI ÉVA VERSEIRŐL Czipri Éva költeményeit olvasva, a kezdeti érzés: milyen rezgő, szelíd, mégis átható fénygömbje van. Első olvasásra alig érthető, de hangulata már akkor is megragad, képei s motívumai úgy mozognak tudatunk tükrén, mint széllengette faágak. Aztán, ha a versek varázsos hangulatán áttörve, mondanivalóira is figyelünk: már borúsabb világba jutunk, egy asszony keresi mindazt, ami élni segíti a szerelemben, a családban, a gyermekben; keresi a hétköznapban az ünnepet, mint mindannyian, olykor gyötrődve, máskor mosolyogva, de soha meg nem nyugodva. Mintha nagy ürességben, félálomban találná meg a rokonian közeli jelenségeket; s mintha szorongások és félelmek démonait űzné el újra meg újra. A csaknem tétlen viadal a fenyegető rémekkel, „a műhaj, a műmell, a műszív emelkedett korában” az igaz szó keresése, az idillre, megnyugvásra, megoldásra törekvés avatja halk líráját kollektívvé, szociálissá, mindnyájunkévá. Czipri Éva Szarvason él, a híres arborétum közelében. Nem tudom, szokott-e az arborétumban járni, hiszen ami kínálkozó közelségben tárul fel, oda megyünk legkevésbé, mindig érdekesebb a nehezen elérhető, a távoli. És mégis úgy képzelem, hogy Czipri Éva hajladozó szellős verssoraiban a szarvasi növénykert fái susognak — különben honnan eredne költészetének állandó halksága, mely sose néma; és oly ritka, átható virágillata. WEÖRES SÁNDOR CZIPRI ÉVA A FÖLDSZERŰ LÉNYEK KÖZÖTT tapadt reám a hallgatás ásó fűrész bárd és kapa az élet rendje semmi más A villogó fény ne ijesszen a tűz karéja elkerül veszi ki-ki a szőnyegét s reáborul vagy rá leül Átok áldás vágy és szitok ami reáhull lepereg a konyha kövén macska nyaldos és bepisil a kisgyerek
