Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 3. szám - MŰHELY - Fodor András: Károlyi Amy verseiről
FODOR ANDRÁS KÁROLYI AMY VERSEIRŐL A közvélemény tévesen hiszi, hogy Károlyi Amy költészete csak a Weöres Sándorral való kapcsolat óta, a föltételezhető kölcsönhatások tükörfényében szemlélhető. A gyűjteményes kötet egyik meglepetése, hogy a korai — még a Weöressel való találkozás előtti — versekben is föllelhető már ugyanaz az önálló hang, mely a késeiekben. Világképének első megfogalmazásaira is érvényes a kijelentés: „Saját napom világít, saját holdam.” Az élet-halál folytonosságának fölismerése, a lét kontinuitásának a panteista önfeledtségnél eredendőbb, bensőséges élménye jellemzi már az 1947-es, Szegezzetek a földhöz csillagok! verseit. Ciklikus körforgással térnek vissza bennük égitestek, felhők, gyökerek, szirmok, füvek, erdők, a madarak, a szél ... Nincs jelenidő csak átváltozás („Valamikor rét lehettem... Minden éjjel sírnom kellett.”; „Olykor megmozdulnak a tárgyak, / asztalok, székek, szekrények, ágyak / ... és haza vágynak”. Élők, holtak örökös egymásra utaltsága érződik a megidézett jelenések, alányos erotika, de még a végletekig feszített kozmikus ellentétek mögött is: Ilyen lehet a holtakon a föld, jácinthagymákkal teli és nehéz. Csillagok helyett fűmagok nőnek, üstökös helyett juhargyökér fut át az égen, mi alvadt fekete és ránktapad, mint kagylóra a héjj. Homlokunk keskeny boltozatára (keményen, mint a kötelesség) nagyobb boltozat domborúl: az égre kelettől nyugatig, mint egy ölelés hátranyúl. (Ölelés) A tíz évvel későbbi (1957-es) Holdistennő-kötet horizontja háromféle módon is tágult, gazdagodott. Részint a külső, belső utazások, a meghódított új tárgyi világ által („Versek Itáliából”, „Benső idő”, „Magyar képek”) másrészt az elmúlás törvényének eddiginél szenvedélyesebb, már nemcsak leíró, de megrendültén lírai kivallása révén (Másképpen, Áldozat) — s végül, ami művészi vonatkozásban legfontosabb: az új eszmélés új kifejezési lehetőségekre inspirálja a szerzőt. Először vállalkozik például a formák variálására, kompozíciós összefogására. Kiderül, hogy van érzéke a dalhoz, a részletek zenei modulálásához, s mindeközben a gondolat fölfedező erejét is érvényesíteni tudja (Requiem). A szavak, ritmusok találékonysága merész látomásokat idéz (Tavaszi áldozat). Lét és nemlét egymásbafonódásának illúziótlan nyílt szemlélete dereng elő a versek lényegbe ható képi jelentése mögül: 82
