Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 3. szám - Gál István: Babits ódái Adyhoz és Móriczhoz
igazán ... A legnagyobbak közül valónak vallom őt. A leggazdagabbak közül valónak, és nemcsak magyar mérték szerint.” A Tiszatáj 1974. I. számában közöltem Babits gyászbeszédét Ady ravatalánál. Itt fogalmazta meg először az alábbi versben kifejtett látomását: „Óh, megdöbbenve, félve nézzük fenséges színed változását, mint a tanítványok hajdan Krisztusét; hogy aki előbb még közöttünk jártál és vezérkedtél, drága barátunk, legnagyobb büszkeségünk, most egyszerre fölkerültél, elérhetetlen magasságba valamennyiünktől... és ott fogsz ezentúl járni és ragyogni földi szemeinkbe; a halottak élén!... Most az igazi fényesek táborában vezérkedsz örökre.” Itt közölt verse közvetlen Ady halála után írt megrendítő hangú ódája. Ennek a költeménynek nyolc négysoros versszakából, vagyis összesen harminckét sorából az Irodalomtörténet 1973. 6. száma három versszakot és másfél sort, vagyis összesen tizenhárom és fél sort közölt, föltehetően a később befejezett versnek egy félbemaradt fogalmazványát. A teljes szöveg itt jelenik meg először Babits eredeti kézírásának hasonmásával. Te elindulsz a fényes hómezőkön — én visszabújtam a klastromba, nézd! Ó könyves klastrom, s bús bor az oltáron — S a szerzetes köszönti a vitézt. A szerzetesek tudnak ám temetni, — de tégedet magunkba temetünk, és könyveinkbe, s oltárunk borába, hogy légy erős és örök bor nekünk. Neked jogod volt meghalni, ki éltél s van: élni, ki meghaltál — ó de mi: te élsz mibennünk, mi haltunk tebenned s magunkat fognánk elfeljeteni, ha tégedet felednénk. Ó mit ér a szerzetes, ha nincs könyve s nincs bora?! De lelked vére a kelyhünkbe csurrant mielőtt lelke lelkednek tova surrant volna a fényes hómezőkön mint holt vitéz fekete paripán — Oltár elől mi, fölemelt kehellyel, válhatatlan népünk a Tűnt után! Mint gyászoljalak, hogyan dicsérjelek ha kölcsön nem veszem a te szavadat? Hogyan dicsérheti a napot rét, berek, erdők, sőt ormok, puszták és tengerek ha nem avval a sugárral, amelyet a Nap ad nekik, maga a Nap? Úgy nyugodtál le fényesen mint a Nap s reád gondoltat minden holdvilág kialudnánk ha nem adnál sugarat 5
