Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 3. szám - Gál István: Babits ódái Adyhoz és Móriczhoz

zépnemesi származású, egyházi iskolába járt, századvégi költői hagyományokon fölnőtt filozopter rádöbbenése, hogy a magyar líra új, merőben más korszaka kezdődik. Hatvány Lajos még konzervatívabb körből, Gyulai Pál és barátai közül, a Budapesti Szemle szerkesztőségi asztala mellől csatlakozik Ady táborához. Babits is megírhatta volna Hatvány cikkét, az Egy megértés története c. vallomását. Ő is villámcsapássze- rűen tért meg a magyar Messiáshoz, Saulusból Paulussá változva. 1908-ban a Nyugat első Ady-számába írt első tanulmányától fogva halálos ágyáig a tudós elemzések és elragadtatott dicshimnuszok sorozatát írta Adyról. Ezekhez fogható szöveggyűjteményt a Nyugat-nemzedék egyetlen nagy tagja sem hagyott hátra. Révész Béla többször újra írt Ady-életrajzát, minden későbbi Ady-kutatás alapját, valamint Kosztolányi, Krúdy, Lukács, Móricz, Schöpflin és Szabó Dezső hosszabb-rövidebb tanulmányait, sőt könyveit, bár közöttük az összehasonlító irodalomtörténetírás, az esztétikai műelemzés és a filozófiai értékítélet szebbnél-szebb remekműveit találjuk, Babits változatos szövegei műfajaikra és terjedelmükre vonatkozóan is egyedülállóak. Jól tudta Ady is Babits rávonatkozó nagy véleményét — már a Duk-duk-afférban magabiztosan utasítja nemzedéktársait, kérdezzék meg Babitsot az ő értéke felől. Bölöni írja Az igazi Ady-ban, hogy Babits első verseskötetét Ady már párizsi hotelszobájában is olvasgatta. Ady Babits iránti megbecsülésének más jeleit is adta. Ismeretes, hogy Recitatív c. kötetéről milyen meleghangú verset írt: „Öntöttszavak, kik egyre olvadóbbak, Barátom és én lelkem szavai . ..” Az első világháború derekán meginvitálta Székely Aladár műtermébe, itt féltucatnyi különböző beállítású közös fényképet csináltatott; ezek egy része ma sem került a köztudatba. Csinszkával Pesten való letelepedésük után Ady otthonának kevés állandó látogatója között sorolják föl Babitsot a visszaemlékezők, mint pl. Ady Lajos, Bölöni György, Dénes Zsófia, Schöpflin Aladár. 1917. január 1-től ők ketten jegyzik a Nyugatot mint szerkesztők. Szabó Ervin, Török Gyula és Kaffka Margit hirtelen halála után Ady váratlanul gyors távozása mélyen megrendítette. Ráhárult a Nyugat gondja egyedül. Az 1919. február 15—március 1-i második Ady-különszámot Babits szerkesztette. Ő maga sem saját gyászbeszédét, sem akkor készült ódáját nem közölte a számban, nehogy másoktól vegye el a kevés teret. Az 1919 február első napjaiban megindult mozgalomnak Ady síremléke és szobra felállítására, valamint életrajza megírására ő volt egyik szervezője. Amikor a Tanácsköztársaság első heteiben megkezdte egyetemi előadásait, az általános irodalomelméleti kollégiuma mellett száz válogatott hallgatójának Ady-szemi- náriumot tartott. Nagy Ady-tanulmánya valószínűleg azonos itt előadott szövegével, bár ennek írásbeli bizonyítéka eddig még nem került elő.

A Nyugat Ady halála utáni első számának vezércikkében a következőket írja:

„A legnagyobb magyar költő meghalt. A mi legszemélyesebb gyászunk ez, a Nyugat gyásza, azé az egész irodalomé, amit a Nyugat jelentett, s aminek kiinduló pontján és csúcspontján az Ő neve állott... Ő volt a mi legmélyebbről jöttebb hangunk ... Ady Endre lelkünk hangja volt, mélységes és visszafojthatatlan ... Elnémult volna ez a hang örökre?... Él, él Ady Endre! Halálát alig tudjuk már halálnak látni ... Halála csak egy fenséges színváltozás, mely életét a millió magyar életben végképp elosztotta.”

Már itt föltűnik az a látomása, amelyet prózában részletesen kifejtett abban a ma is kéziratban lévő írásban, amellyel a Nyugat Ady-számát akarta lezárni:

„Mit mondhatnék még Adyról, újat és enyémet? Ami önkénytelen kifakadt belőlem, az első fájdalomra, s a megdicsőülés első ragyogása láttán, azt elmondtam — magam és a Nyugat nevében — ott a ravatalnál. Dicsérni még Adyt? Óh Istenem, ha az ő szavaival dicsérhetném — mintahogy hegyek, mezők és tengerek dicsérik a Napot, azzal a fénnyel, amit maga a Nap adott nekik! Csak így lehetne dicsérni

4