Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)

mondjon ki az uralkodó nemzedékről s ezt a szenvedélyt őszinte rokonszenvvel nézte, ám zavarta a bizonytalanság, amely a megvalósítást övezte. Micsoda idétlenkedés ez ahhoz képest, ahogyan ő lázadt hajdanán a világ ellen! Ezek csak hebegnek, makognak, ahelyett, hogy analitikus pontossággal tudnák: mi a bajuk, s mi a céljuk.

— Apádék helyeslik, hogy szociológus légy? — kérdezte.

András felvonta a vállát.

— Azt sem helyeselték, amikor tanyasi tanítónak mentem.

A vezér most András térdére tette kezét, ránehézkedett és felemelkedett.

— Majd meglátjuk ...

Kitelefonált a titkárságra, hogy kerítsék elő a személyzeti főnököt.

András is felállt, bátyja után ment az íróasztalhoz és egy űrhajót ábrázoló levél- nehezéket kezdett babrálni.

— Kérlek, én nem szeretnék azzal élni, hogy az unokaöcséd vagyok. Csak a magam embere akarok itt lenni, annyi ranggal, amenyit kivívok magamnak.

A vezér egy iratban lapozott, aláírta, félretolta, majd másikat vett elő, miközben pipafüstje mögül dörmögte:

— Helyes.

Úgy érezte András: nagyképű és affekta volt a „vezérnél”. Eredetileg mindent másképpen tervezett, s lehangolta a sikertelenség. Reggeli feldobottsága semmivé foszlott; nyomasztotta az elmúlt órák emléke. Felszabadulásra vágyott és biztató lehetőségnek vélte, ha húgáékhoz megy. Taxiba ült, hogy mihamarabb ott lehessen.

Málladozó belvárosi házban laktak húgáék, a legfelső emeleten, egy padlástérben kialakított műteremlakásban, amely azonban inkább hasonlított valamilyen mulatságos és egzotikus színpadképhez, mint európai értelemben vett lakáshoz. Egyetlen hagyományos bútordarab sem létezett benne, s ha mégis akadt, azt eredeti rendeltetésétől eltérő célokra használták. Agy helyett gumimatracon aludtak, szék helyett hordókon és ládákon ültek, légióként azonban gyékényeken meg kispárnákon térdepeltek és a padlóról étkeztek. Azt játszotta András sógora, hogy ő japán és ehhez alakította otthonuk stílusát.

— Banzáj! — harsogta a sógor valahonnan, amikor András hangját meghallotta. — Egyél, igyál, mindjárt jövök!

— Rumli van — mondta Brigitta, miközben jellegzetesen lusta, leginkább osonás- hoz hasonlítható mozgásával előrement a konyhába. — Vadulás volt az éjszaka.

Kisméretű, ugyancsak bútorozatlan helyiségen haladtak át s a sarokban fázósan összegömbölyödött, alvó férfit látott András.

— Ez ki? — kérdezte növekvő jókedvvel.

Brigitta a matrachoz lépett és az alak fölé hajolt.

— Valami színész — dünnyögte és ásított.

A konyha kövén két fácántyúk hevert, a gázon víz forrt, egy tulipántos ládán étel maradékok és mosatlan edények halmozódtak, a sarokban tucatnyi üres borosüveg sorakozott.

— Mennyi hagyma kell a fácánhoz? — kérdezte Brigitta.

András bizonytalan mozdulatot tett, aztán elvigyorodott.

— Gondolom, madaranként egy fej... Ámbár ezek nagyok. — Megpiszkálta cipőjével a fácánokat. — Mersi küldte? — kérdezte. Anyjukat hívták Madame Mercedes-nek, mivel hivatali rangjához ez az autómárka járt. Ugyanilyen okból apjukat Möszjö Impalának nevezték maguk között.

Brigitta elhúzta tenyerét az álla előtt.

16