Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)
— Már idáig vagyok a fácánokkal — mondta éneklősen. Egy vesszőkosárból hagymát kaparászott elő. — De azért ma jól jött, mert egy vasunk sincs. — Most van a fácánok szezonja — bólogatott András. — És mint tudjuk: Impi szorgalmas vadász... Egyik fácánt a koppasztólébe mártotta húga. Andrást elbűvölte a természetes ügyetlenség látványa. A vájdling fölött guggoló Brigittához lépett és megcsókolta a kontyát. — Bűbáj vagy — mondta. — Ha elválsz, majd elveszlek. — Vérfertőzést akarsz? — kérdezte Brigitta. A kőre dobta a félig megkop- pasztott fácánt, mert a forró víz égette az ujját. András helyet csinált magának a tulipántos ládánés egy maradék sajtdarabot kezdett rágcsálni. — Miért lenne vérfertőzés? — kérdezte a lábát lógázva. — Heló! — üvöltötte a sógor a konyhába lépve. A vízcsaphoz ment, megeresztette a vizet és könyékig érő gumikesztyűit kezdte lefejteni. Tökéletes albínó volt: arcába lógó fehér haja és fehér szemöldöke alól úgy piroslottak elő szemei, akárha angóranyúltól örökölte volna. — Kerestünk az éjjel. Nagy buliból maradtál ki! András érezte, hogy elvörösödik. Otthon volt, amikor hívták, de letagadtatta magát anyjával. Noha gyakran eljárt húgáékhoz oldódást keresni, valójában idegennek érezte magát ebben a bolondos nyilvánosházban, s majdani családi fészkét egészen másnak képzelte. Erről azonban mélyen hallgatott, sőt, úgy mutatta, mintha lelkesedne sógoráék parttalan világáért és szerfölött boldoggá tenné az alkalom, ha belémerítkezhet. Mindezért most árulásnak vélte az éjszakai bújócskát. Leugrott a ládáról és az üvegek fölött kezdett szaglászni. — Én is buliztam — dörmögte még jobban elvörösödve. Egyáltalán nem bulizott ugyanis, hanem az ágya körül felhalmozott szociológiai műveket bújta. — Nem maradt piátok? Brigitta kétujjnyi konyakot halászott elő a mosatlan edények közül. — Mondd, Gabi — fordult a férjéhez —, az vérfertőzés, ha féltestvérek összeházasodnak? Gabi már letépkedte kesztyűit és a fácánokat tanulmányozta. — Nem tudom, anyukám, de hideg vízben nem lehet koppasztani. András nagyot húzott az üvegből. Nem akart osztani belső nyomottsága és ez aggasztotta. Jobb híján az italtól várta a szabadulást, ezért újra kortyolt egyet. Közben sógorát figyelte, aki gyors, szakszerű mozdulatokkal folytatta a munkát, amit felesége abbahagyott. — Egyébként mi van? — kérdezte Brigitta. Rágyújtott s az ajtófélnek támaszkodott. András újra ivott. — Áll a balhé — mondta. — Levelet írtam egy barátomnak s Möszjő Impala elolvasta. Kész öngyilkosjelölt az az ember — hadonászott az üveggel. — Nyilván kétszázra felugrott a vérnyomása. Tudniillik néhány megjegyzés erejéig őt is említésre méltattam. Előadta anyjával zajlott vitáját, és összefoglalásként megjegyezte: — Marha voltam, amikor visszajöttem. Tanyán kellett volna maradnom. Fejébe szállt az ital, ám a várt eufória helyett méginkább sűrűsödött rosszkedve. — Adjatok még valamit inni... A sógor hatalmasat üvöltött: — Küklopsz! 17
