Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)
arra, hogy a töredezett betonjárda tócsáit kikerülje. Oda tette le ferdére taposott félcipőjét, ahová lépése ritmusa diktálta. Hó kezdett szállingózni, s amint leért, menten pocsolyává olvadt. Árkádok, rozzant boltívek után egy körbeállványozott épület ajtajában megállt a fiú. — MásodiK emelet — mondta, aztán sarkon fordult, hogy mielőbb visszatérhessen a jó meleg ügyeletes szobába, a vaságyra. A másodikon azt mondták: a vezér és kísérete már elvonult a végszereidébe. András megindult a mutatott irányba. — Engem elsősorban az emberek milyensége érdekel — magyarázta András. — Mit visz a gyárba a mai ember, ami által változtatja a gyári légkört — és mit változtat a gyári légkör az oda belépő emberen? Közben persze önmagam is megfigyelem majd, hogy mit változtat ez a gyári világ énrajtam. A vezér a pipáját tisztította és figyelmes arccal hallgatott. — Szóval: flörtölni akarsz — mondta aztán, miközben egy óriási, bíborszínűre festett fémdobozba dugta a pipát és tömni kezdte. Időnként unokaöccsére nézett. Derűs volt a tekintete, ám szavaiból nemtetszést, sőt, gúnyt érzett ki András. — Benyomások, megfigyelések, élmények — folytatta a vezér. Gyufát gyújtott és a láng mögött sebesen pöfékelve hadarta: azt javaslom, ne így indulj neki... Ez csak futó kaland. — Hátradőlt a mély fotelben, karbafonta kezeit pocakján és messzire elfújta az illatos füstöt. — Házasságot kell kötnöd az üzemmel... Az: más. Csupa férfias kötelesség és gond. András rögtön kész volt elismerni nagybátyja igazát. Rajongott ezért az emberért s amennyire általános hajlandóságot érzett mindenféle tekintély lerombolására, annyi hévvel és szívesen hódolt nagybátyjának. Mindamellett védeni próbálta álláspontját, már csak a puszta tényért is, hogy ilymódon vitázzon bátyjával. — Szándékosan nem akarom elkötelezni magam semmiféle pragmatista érdeknek. Nehezen is tehetném, mert ebben a pillanatban tökéletesen tájékoztatlan vagyok az üzemi életben. Hátránya mellett azonban előnyét is érzem ennek. Semmiféle várakozási képzetem nincs, és így semmi nem akadályozhat majd az igazság meglelésében és kimondásában. Bátyja arcáról azt olvasta le, hogy egyre rosszabb a helyzet. Ezzel a nyilatkozatával méginkább kihívta ellenérzését. Gyorsan hozzáfűzte még: — Úgy gondlom természetesen, hogy tapasztalásaim és megfigyeléseim nyomán, bizonyos jelenségek feltárása révén, legalábbis közvetve, segíthetek majd ... A pusztán elméleti haszon előbb-utóbb átváltható gyakorlati értékekre... Bátyja a füstöt szájában tartotta, aztán az orrán eresztette ki. — Milyen igazságot akarsz te itt kimondani? András majdnem rávágta: azt, amit ti ellepleztek! — ám sikerült fegyelmeznie magát és néma maradt. Az egész világot bátran illette volna ezzel a váddal, bátyjával szemben azonban méltatlannak találta a célzást. A vezér most a plafonra fújta a füstöt és hosszan utánabámult. — Azt állítod — mondta —, hogy elfogultságok és előfeltevések nélkül jöttél ide. Holott biztosra veszed, hogy itt valami fontos igazság van elbújtatva, ami csak arra vár, hogy te kibontsd a burkából. Jól mondom? Elnevette magát András és nagybátyjára nézett. „Jól mondod, nagyon is jól mondod. Megadom magam” — ezt sugározta gyerekesen nyílt tekintete. „Na, ugye, te imposztor!” — válaszolta a vezér szeme, arcán azonban gondfelhő futott át. Tisztában volt az ifjúság törekvésével és jogaival, hogy igazságokat 15
