Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 2. szám - JEGYZET - Körber Tivadar: Kacsóh Pongrác kecskeméti éveiről
KACSÓH PONGRÁC KECSKEMÉTI ÉVEIRŐL A száz éve született és ötven éve elhunyt zeneszerző közelgő évfordulói adták az indítást, hogy műsort készítsek a Magyar Rádiónak arról a három esztendőről, amelyet Kacsóh az egykori főreáliskola igazgatójaként Kecskeméten töltött. (A műsor 1973. július 26-án hangzott el a Petőfi adón.) Szerencsémre két olyan embert találtam, akik egyike — Heltai Nándor, a Petőfi Népe művelődéspolitikai rovatának vezetője — a történész objektivitásával, másik — dr. Horváth Gedeon nyugalmazott közjegyző — pedig a családi kapcsolatok személyes hangján közölt érdekes és értékes adatokat a műsor számára. Kacsóh zenéjéről már régen ítéletet mondott az idő. Fő művét, a János vitéz c. daljátékot bemutatása óta játsszák ugyan színházaink, sőt 1931 óta a klasszikusok mellett tartja repertoárján a Magyar Állami Operaház, Kacsóh életműve mégiscsak a magyar zene történetének mellékútját jelzi, melynek — bár kapcsolatait előre és hátra is megtaláljuk a nemzeti hangvételű, értékesebb könnyűzene területén — vonzerejét elsősorban a témák s az ehhez fűződő nemzeti nosztalgiák táplálják, mint a zene önmagában is megálló értékei. Ezért nem is annyira ezen a nyomon indultam el a műsor összeállításakor, hanem inkább Kacsóh emberi portréját kutattam. Megvallom, várakozásomon felül sokoldalú és rokonszenves egyéniség bontakozott ki előttem a beszélgetések nyomán. (Nem tudom és nem is az én dolgom eldönteni, mennyi derült ki ebből a műsor hallgatói számára.) A megemlékező tiszteletadás szándékával ezekből szeretnék itt egyet és mást felvillantani, felhasználva azokat a közléseket is, melyek végülis nem kerültek be a műsorba. A két interjúalanynak ezúton is köszönetét mondok készségükért, és az alábbiakban —engedelmükkel —elsősorban az általuk nyert információkra támaszkodom. Kacsóh 1909-ben került Kecskemétre, mégpedig mint három évvel későbbi búcsúversében írja, azzal a szándékkal, hogy „pihenjen”. Nos, minden inkább jellemezte a városban töltött éveit, mint a pihenés. Inkább nagyon is szerteágazó, kimerítő munkát végzett; hivatalos kötelességeit éppúgy teljesítette, mint amennyire személyes ambícióinak hódolt, mindkettővel jelentékenyen szolgálva Kecskemét kulturális felemelkedését, fejlődését. Mint főreáliskolai igazgató egy jólképzett, felvilágosult gondolkodású testület élére került, akik szívesen és tudásának kijáró tisztelettel fogadták. Nem jelentette ez azt, hogy vezetői munkájában ne lettek volna személyes konfliktusok, amelyek joggal keserítették el,s amelyeket aztán egyesek — köztük budapesti újságírók — igyekeztek felfújni és ellene felhasználni. Ilyen volt például az a hírhedt „gombaügy”, amikor Kacsóh igazgatói utasítására a tantestület egyik túlérzékeny — vagy talán féltékeny? — tagja azzal reagált, hogy elégetette saját, páratlan értékű gombagyűjteményének jelentős részét. Gondolom, ilyesmikre célzott Kada Elek polgármester búcsúbeszédében azzal, hogy Kacsóhnak nagyon sok ellenfele volt a „kis kaliberűek” között, ami azt bizonyítja, hogy ő maga „nagy kaliberű” ember. Kacsóh egyik hivatása a matematika volt, s ezt olyan színvonalon művelte, hogy országos hírnévnek örvendett, bár mint e témában jártas ismerőseimtől tudom, a matematikai tudományokat működésével nemigen vitte előbbre, s így nevét e tudo84
