Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Mihai Beniuc: Szabadságra, hazaszeretetre vezérlő kalauz
MIHAI BENIUC Szabadságra, hazaszeretetre vezérlő kalauz Jó sok éve annak, hogy Puskinóból Leningrádba menet, amolyan szavalóversenynek lehettem tanúja az autóban. Egy szovjet író s a kocsivezető vetélkedőjéből meglepetésemre a sofőr került ki győztesen. Ha nem az író marad alul, fel se figyelek a dologra, elvégre ki nem szaval Puskin-verset a Szovjetunióban? Amikor Németországban diákoskodtam, egyszer elbeszélgettem egy öreg német gépésszel, aki ragaszkodott hozzá, hogy Heine a legnagyobb német költő, még Goethénél is nagyobb. A bukaresti Világifjúsági Találkozón egy angol diáklány s honfitársa, egy ifjúmunkás arra kért fel, döntsem el, nagy költő-e T. S. Eliot, mert a munkásifjú nem akarta alább adni Shakespeare-nél. Romániában persze Eminescu múlna felül mindenkit, akár az olvasókat, akár a legbeavatottabb kritikusokat és költőket szavaztatnánk meg ebben a kérdésben. Minden országnak, pontosabban minden népnek megvan a maga kedvenc költője, akinek alakja odakerül a társadalmi tudatban, sőt a legendák világában is a nemzet hősei mellé. Jeszenyin és Majakovszkij páratlanul népszerű a Szovjetunióban; tehetségüknek és életművük népi gyökereinek köszönhetik ezt a népszerűséget. Ugyanezt mondhatjuk Franco embereinek áldozatáról, a spanyol Federico Garcia Lorcáról. Egészen külön helyet foglal el aztán a világ poétái között Petőfi Sándor, nemcsak mint a magyarok nemzeti költője, hanem mint az a művész is, aki valóságos hőssé vált életében és halálában. Senki se beszélheti el az 1848-as magyar forradalom s a Habsburg-birodalom ellen vívott harc történetét anélkül, hogy Petőfi neve ne kerülne elbeszélésének középpontjába. De hát; ezt mindenki tudja. Ezért ez alkalommal csak néhány, Petőfi költészetéhez kapcsolódó gyermekkori emlékemet mondom el. Kisiskolás koromban, már az első osztályban megismerkedtünk Petőfi verseivel. Annyira hatottak ránk, hogy szinte be se kellett vágnunk a sorokat. A mi pékünknek volt egy könyve: Petőfi összes versei. Fia mellett ültem a padban, tőle kaptam kölcsön a kötetet. Igaz, nem tudtam még elég jól magyarul, de azért jó hangosan olvastam fel e könyvből a kertben, séta közben, olyan hangosan, hogy édesanyám azt hitte, megzavarodtam. Es emlékszem arra is, mennyire hatott rám annak idején A kutyák dala, és ami rá következett: A farkasok dala. Meg se tudtam volna mondani, miért. Mindenesetre: a farkasok vonzottak. Mint ahogy játék közben se vállaltam soha, hogy pandúr legyek... Gimnazista koromban aztán szerettem volna lefordítani ezt a két verset. Véletlenül rájuk bukkantam Th. M. Stoenescunak, ennek a talán Macedonski köréhez tartozó költőnek egyik kötetében, s nem volt odaírva a versek alá, hogy fordítások. Végeredményben — gondoltam magamban —, minek fordítanám le Petőfit, amikor eredetiben is olvashatom a versét? 80
