Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Hatvani Dániel: A költő és a Kiskunság
a Tóalja — szerkezetében s többnyire még házaiban is a jobbágyfalut idézi. Gépkocsival járhatatlan, szűk, kis sikátorok, közök vezetnek el a posványos víz partjára, az élőkerítés csöndillatú ecetfái és „bolondfái” között. S közöttük váltakozva az orgona, mely április végén, május elején illatárral tölti meg a levegőt, s a házak előtti magasított agyagtöltésre ültetett bokorrengeteg, ott, ahol a közök elágaznak, az emberi közelség melengető hangulatával itatják át a lelket, s az apró ablakokat még sok helyen nem cserélték ki nagyobbra — mert ezen a falurészen maradtak meg a helység legszegényebbjei, a birtokot soha szerezni nem tudó zsellérek, s máig is azok élnek itt, akik nem gyűjtöttek manzárdtetős házakra, mert nem is nagyon volt miből. A legelők mind szűkebbre szorulnak össze; az emberi akaraterő, igénybe véve a technikát, manapság is termővé igyekszik szelídíteni ezt a tájat. Vajon 1848 előtt teljesen az elavult puszta képét láthatta a költő? Aligha... Nem hagyható számításon kívül, hogy a Duna szabályozása, gátak közé szorítása folytán váltak termővé a folyammenti területek, a távolabbi részeket viszont ez a körülmény fosztotta meg az évenkénti kiöntéstől, s ennek nyomán indult el hódító útjára a szikesedés. A „Kiskunságnak száz kövér gulyája” nem költői túlzás, hanem reális ténymegállapítás a versben, amennyiben persze a „százat” nem a maga konkrét számszerűségében értjük, hanem afféle költői kerekítésnek fogjuk fel. A megélhetést nyújtó pásztorkodás az ősi, csak lassan mozduló életformát konzerválta,« ez is gátolta a nagyobb, városiasabb képződmények léttrejöttét. Csak a legutóbbi évtized során jelent meg a modern ipar is, elsősorban Duna- vecsén — amely évtizedeken át járási székhely is volt —, valamint a jó közlekedési adottságokkal rendelkező, s a fővárosból is egy óra alatt elérhető Ku nszent- miklóson. Az egymással késhegyik menően rivalizáló két helység mindegyike lendületesen fejlődik, Dunavecse túlságosan is a túlparti iparcentrum árnyékába szőrű It, s egy leendő Du na-híd által még inkább odaláncolódik, a „legjobb úton” van affelé, hogy Dunaújváros kertvárosává váljék. Ehhez hozzátartozna az üdülőjelleg is. Kunszentmiklós hajdani mezővárosi hamvaiból főnixként készül feltámadni. De már úgy, mint iparváros. Villamosipari cikkeket, akkumulátorokat, géptörlő rongyokat, mindenféle textíliákat készítenek a pár éve idetelepült különböző üzemekben. A civisjellegét egyelőre szívósan megtartó városképet valósággal erőszakkal bontják meg a modern üzemépületek s az épülő társasházak lakónegyedei. A reformkori tanácsháza masszív tömbje uralja a főteret, előtte az oszlopra helyezett, bronzból öntött turulmadár nem a repülés, inkább a nehézkedés képzetét kelti fel. Szomszédságában a pásztorfiú filigrán szobrocskája már inkább a reális hagyományoknak állít emléket, semmint a jelennek. A Bak-ér régi, ütött-kopott fa- hídját — karfáján ülve vetette papírra a költő a Megy a juhász a szamáron című versét — puritánul praktikus vashídra cserélték ki, az út fölé kissé kihajló szomorúfűz — nevével ellentétben — inkább derűvel oldja a jellegtelenséget. Két ház is igényt tart a hajdani Bankós- ház címerére... Bankos Károly járásbíró a költő szentmiklósi jóbarátja volt, állítólag szép lányai voltak, s Petőfi már csak ez okból is sűrűn megfordult házánál. No de melyiknél ? A szabadszállási út elején lévő házat a felismerhetetlenségig átalakították, több szakaszban; esélyesebb a legendára ezért a Bak-ér partján csaknem a maga archaikus érinthetetlenségé- ben megmaradt facsipkés tornácú ház. Legtöbb a zavar, az ellentmondás Szabadszállás és a költő kapcsolatában. S a mítoszok is itt tartják legerősebben magukat... Majd száz éven át hitte a nép, hogy a református templom tornyának gömbje hatalmas titkokat őriz, a 46
