Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Ruffy Péter: Két nap a végtelenben (Forgatókönyv)
A gép mintha ez eltűnt idő távolba veszett bugyrait, eliramlott óráit keresné, a semmibe veszett megfoghatatlant, az elszállt, darabokra tört füstöt, elsuhant röptét a madárnak, s ebből a messzeségből támad fel a címképre emelkedve a két dátum, amely villanásnyi idő után lehanyatlik újra. A vásznon megjelenik a cim: KÉT NAP A VÉGTELENBEN A kép alá — (a télt váltó tavasz' a költészet örökös daljellegének' vagy talán a megtalált és lelassított, időnek' a jelképeként) — magnetofonszalagra fölvett madárhangsor úszik be. Ez a hang, s talán mégsem ez, kíséri a filmet, mig a neveket, a szereplőket fölsoroljuk. Mégsem ez, mert a „normál" hangfelvételt lassítani kezdjük. A hang — az első természetes dallam után — 16. 32, 64-szeresen lassul le, végül a dallamból majdnem emberszabásúan fájdalmas hangok törnek elő. Ezzel sejtetni kell, hogy mi részeire, darabjaira, töredékeire szedtük szét az eltűnt időt, fölbontottuk és lelassítottuk, hogy egyetlen napban, egy zseni életi dyamatának néhány röpke órájában — a dallam töredékében, a 64-szeresen lelassított, szinte dadogó hangrészben — leljük meg azt a tengert, amelynek a film cseppje csupán. (A pacsirta egyik dalát ajánlanám. A dallam a film során még kétszer úszna be.) 14. kép Petőfi szobája (Petőfi Sándor és Pákh Albert hírlapíró közös bútorozott szobája a Hatvani utca 585. számú, úgynevezett Jankovich-ház II. emeletén. Friebeisz István főbérlő, kalendáríumkiadónál. A kályha hideg. Fűtve nincs. Pákh csomagol.) PÁKH HANGJA: Hol voltál, ember, két napig’ PETŐFI HANGJA: Utaztam, barátom, Pákh. Ismerkedtem az új vaspályával. Elutaztam Az őrült honoráriumát. 15. kép Az irodalomtörténész lakása (Az öreg fotós átfázva áll a küszöbön. Idős nő nyit ajtót pongyolában.) i (Belép egy teremszerű helyiségbe, amely dolgozó- szoba és hálószoba egyben. A szobában félhomály van, csak a tárgyak körvonalai vehetők ki. Rengeteg régi metszet a falon. Az asztalon könyvek, fölhalmozva. Az ágy mellé is asztalka van illesztve, azon is könyvek, jegyzetek, s egy írógép. Az asztalhoz két bot van támasztva. Az ágyban sasorrú, éles arcélű, kopasz, kiemelkedő homlokboltozatú öreg férfi hever. Mikoraz öreg fotós belép, ágyából fölemelkedik és az ágy szélére ül. Köszönés nélkül fogadja, s hangjában a meglepődés örömével kérdezi :) (Föláll, két botra támaszkodik, majd egyik botját fölemelve az öreg fotós vállát érinti meg. Az öreg fotós csüggedten, tekintetében mégis a beleegyezés készségével néz az irodalomtörténészre.) AZ ÖREG FOTÓS: Bemehetek' AZ IDŐS NŐ: Jöjjön. Ágyban fekszik még, de már ébren van. Jöjjön nyugodtan. AZ IRODALOMTÖRTÉNÉSZ: Talált valamit’ AZ ÖREG FOTÓS: Semmit. Abbahagyom. AZ IRODALOMTÖRTÉNÉSZ: Kérem, nagyon kérem ... Most honnan jön' AZ ÖREG FOTÓS: Nagymarosról, a hajnali munkásvonattal. Egy segédmunkássá lett Galiczaynál jártam. Tegnap Cegléden, tegnapelőtt Jászberényben. AZ IRODALOMTÖRTÉNÉSZ: Lehetetlen, hogy nyoma sincs. AZ ÖREG FOTÓS: Nem csinálom tovább. A feleségem sem tudja. AZ IRODALOMTÖRTÉNÉSZ: Hány címe van még, kedves barátom? AZ ÖREG FOTÓS: Talán négy-öt. AZ IRODALOMTÖRTÉNÉSZ: Nagyon kérem, ezt még próbálja meg 13
