Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - SZEMLE - Majoros József: Ördögh Szilveszter: A csikó
semmi komplikáció, semmi botrány”, mert „mit szólnak”?! Nem tudnak élni —sírja el magát Gombár Magdolna —, miután a vendégek részegen magukra hagyják őket a kocsmaszagúvá rondított lakásban. Nem merték vállalni önmagukat, az értelmesebb, szebb igazi énjüket. A másik kisregényben (Üvegkalitka) ,a hangjátékban (Autók és utak) már nem tudja Kertész Ákos elérni ezt a szintet. Valós élethelyzeteket, alakokat mutat be, de ezekben már több a konstrukció, a kiszámítottság, s ez rontja az írások hitelét. HORPÁCSI SÁNDOR ÖRDÖGH SZILVESZTER: A CSIKÓ Ördögh Szilveszter első novelláskötete egy olyan világról, életformáról tudósít, amely világ az utóbbi években alig-alig került a szépprózai ábrázolás fókuszába: a falu világáról, a paraszti életformáról tehát. Sajátja ez a világ Ördögh Szilveszternek, hiszen ebben nőtt fel, ebben formálódott emberré. Lényegesebb azonban az, hogy — kikerülve e világ valóságköréből — illúziótla- nul és nosztalgiák nélkül vet számot vele. A tíz novella nemcsak tárgyában, de a történés motívumaiban is szoros kapcsolatot tart egymással: egy parasztcsalád élete, sorsa bomlik ki előttünk ezekben az írásokban, a „tanult emberré” lett unoka — maga a fiatal író — látószögéből. A kisfiú még gyermeki ösztönnel lázad a rideg, munkában megkérgesedett, monoton élettel szemben (A juss). A városba került egyetemista már mind idegenebből érzi magát a szülői házban: „Már csak az ünnepek hoznak haza — vallja be önmagának. — Langyos megszokás, nosztalgia. Néha úgy hozod magad mint ajándékot, máskor mint könyöradományt, hogy ne mondhassák rád kevés szavú anyádék: hálátlan vagy” (Húsvét). Idegenként hallgatja nagyapja együgyű anekdotáit, melyek valójában egy semmivé foszló életet próbálnak „színezni” (Vénember); s az emlékek „fölmelegítése” sem segít azon, hogy ne ítélje fojtóan beszűkültnek, tartalmatlannak szülei életét (Szülőanya; Húsvét; Napáldozat). Az ábrázolás ugyanis arról szól, hogy ezeknek az embereknek az életét nem érintették az idők szelei; vagy méginkább: nem hagyták, hogy megérintse őket. Ezek az emberek a hagyományos paraszti sorsot élik, a múlt terhes, visszahúzó tudati örökségét cipelik magukkal, s mert látni kényszerülnek, hogy ezzel az életformával mind magányosabbak, elszigeteltebbek lesznek—verejtékeikért a földet, a lovat, a „másikat”, a tanult embert okol ják: hogy „megváltozott a világ”. Ördögh Szilveszter szuggesztíven, pszichikai árnyaló erővel rajzolja a megráncosodott életeket. A hajszában durvává keményedett apa mellett érzékeny pasztellszínekkel ábrázolja az anya alakját: beszédes némaságát, féltését, fia „elvesztésének" nehéz megértését. Érzékletesen mintázott a fuvarozó, primitív életét italozással öblítő Ökrös Náci figurája; s emlékezetes marad A tor című novella falatozva, iszogatva gyászoló népsége, akik nem értik a Gabi fiú öngyilkosságát, hisz „mindöne mögvót” ... Mindazonáltal látnunk kell azt is, hogy a novel- lafűzérek tulajdonképpeni központi alakja, a parasztszülők „városi emberré” lett fia, azzal együtt, hogy szemléletében „kinőtte” ezt a fajta falusi életet — meglehetősen tanácstalanul áll a világban. A legkevésbé sem lett „városi ember”; olyannyira nem, hogy a nagyváros számára „fertőző ragály, gyökértelenül ingó, kerge, vézna sáska; hazug civilizáció dohos puderpora”. így tehát a fiú hazalátogatásai valójában menekülések. Menekülések a „hazug civilizációból” egy minden tudott bizonyosság ellenére újra és újra őszintébbnek, természetesebbnek, „levegősebbnek” érzett világba — s a konfliktus abból adódik, hogy ebben az érzésében újra és újra csalatkoznia kell. Mármost nyilvánvaló, hogy a fiú szemlélete épp a városi létből fakadóan tágult odáig, hogy szülei és az Ökrös Nácik világát idejétmúltnak ítélhesse, hogy nosztalgiáit legyűrhesse, hogy illúziótlanul lásson. Mégis, a kisarkított fogalmazás ez esetben, a pszichikai motiváció síkján hitelesnek tűnik fel — tudniillik ami a fiú emberi-érzelmi állapotrajzát illeti. Két„világ" hirtelen bekövetkezett kontrasztját éli meg; a városban természetesen otthontalan még s ez a negatív érzelmi élmény mintegy megszüli a nosztalgiákat az ismerősebb élet iránt — mihelyt azonban a nosztalgiák realizálódnak, érzékelnie kell, hogy ez a valóság, minden érzelmi kötődésen túl tudatilag, szemléletileg már nem elégíti ki, mi több: egyre terhesebb számára. Ördögh Szilveszter megkapó művészi érzékenységgel ábrázolja ezt a dilemmát — egészen az öngyilkosság megkísérléséig vezetve hősét, ám „elszakadt a kötél . . . gyönge volt. . . elrágta az idő”. „Kívül tiszta a levegő ..." — hangzik a kötet zárómondata, mintegy az eszmélésre utalva, amely föloldhatja a vonzások és taszítások érzelmi konfliktusát. (Ugyanakkor meg kell jegyezni. 185
