Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - SZEMLE - Bárth János: Kallós Zoltán: Új guzsalyam mellett

számú magyar bujdosó kelt át a Kárpátokon és keresett magának új hazát Moldva idegen népességű tájain. Az óhazából menekültek panasza nemzedékről nemzedékre szállt és költészetté kristályosodott. Olyan költészetté, amely a balladákkal és szerelmi dalokkal együtt szinte érintetlenül maradt a magyar népköltészet újabb stílusától. A moldvai magyarság népköltészete elmúlt századok hangulatát árasztja, azokét a századokét, amelyekben e népcsoport kiszakadt a magyarság tömegéből, és amelyek alatt idegen szomszédok között küzdött életéért, fennmaradásáért, magyarságáért.

Napjainkban a magyar népköltészetkutatás legjelentősebb irányzata az egyéniségkutató iskola, amelyet külföldi terjedése során világszerte magyar iskolának is neveznek. 1940-ban Ortutay Gyula „Fedics Mihály mesél” c. könyve jelezte az új irányzat útjára indulását. Az elmúlt évtizedekben több, Fedics Mihályhoz hasonló mesélőt szólaltattak meg a népköltészet gyűjtői. Az egyéniségkutató irányzat követő számos kötetet tettek közzé. Tanulmányaikban méltatták és elemezték az elbeszélők egyéniségének szerepét a népköltészeti alkotás emlékezetben tartásában, megformálásában, előadásában és a hallgatóságra gyakorolt hatásában. Fény derült az elbeszélő életmódjának, életútjának, társadalmi hovatartozásának szerepére is a népköltészet újraalkotásának folyamatában. A bátorligeti Fedics Mihály, a hányatott sorsú bagi Pandúr Péter, a szamos- szegi cigány Ámi Lajos mind mesemondók voltak. Úgy alakult a néprajztudomány fejlődése, hogy az egyéniségkutatás összes tanulságát mesemondók tudásának tanulmányozásából szűrték le. A mese, mint prózai epikus műfaj, a maga hosszan kanyargó történeteivel alkalmas volt a mesélő emlékezőtehetségének, előadói készségének, történetformáló képességének kibontakoztatására és megfigyelésére. Kallós Zoltán új könyve, bár erről nem szól a szerző hosszú című szép előszavában, a magyar néprajztudomány egyéniségkutató irányzatának lett tudománytörténeti jelentőségű, példamutató alkotása. A magyar- országi mesekötetek után Romániában látott napvilágot az első olyan magyar nyelvű könyv, amely egy írástudatlan parasztasszony verses énektudásának anyagát adja közre.

Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa a kötetben nem közölt egyházi énekeken, ráolvasó és bájoló imádságokon kívül 26 balladát, 36 keservest, 59 szerelmi dalt, 11 tréfás dalt, 11 párosítót, összesen 163 dalt mondott el Kallós Zoltánnak. A 163 dal 3786 verssort foglal magába. A kötet valamennyi dala és balladája a moldvai magyar nép- költészet része, de egy kicsit Szályka Rózsa alkotása is. Maga a gyűjtő írja legkedvesebb adatközlőjéről: „Dalainak minden sorában benne van szerény, egyszerű egyénisége, de benne van gazdag lelkivilága és képzelőereje is ... Dalaiban nem titkolja el sem örömét, sem bánatát... Ezeket a dalokat tulajdonképpen egy nagy közösség formálta és csiszolta az idők folyamán, a legutolsó simításokat mégis ő maga végezte rajtuk úgy, hogy bár nem tudjuk pontosan mit hagyott el és mit tett hozzá a tanult anyaghoz, ott érezzük annak minden darabjában az ő egyéniségét ..

Kallós Zoltán nem hiába nevezte Miklós Gyurkáné Szályka Rózsát gyűjtőútjai legszebb és legnagyobb élményének. Ebből az asszonyból áradt az ének. „Met ha nem tudniék iénekelni, nem es tudom, mi lenne velem.” „lén kednek, ha kell hosszú nap eliénekelek s miégsem viég- zem él” — mondogatta. Kallós másfél évtizeden át rendszeresen felkereste, de énektudása kifogyhatatlannak tűnt. Amit elmondott, máris néprajzi és irodalomtörténeti értékké vált. Balladái, keservesei a legkeletibb magyarság archaikus népköltészetének legszebb példái. Akad köztük olyan is, amely teljesen ismeretlen volt a magyar nyelvterületen. Ilyen például a kötet címadójául választott „Új guzsalyam mellett” kezdetű ballada. A már ismert daltípusok is olyan változatokban szerepelnek a gyűjteményben, amelyek méltán teszik Kallós Zoltán könyvét a magyar néprajz és népzenei kutatás forrásművévé.

Forrásművet említettem és nem véletlenül. Azzá teszi a kiadás tudományos alapossága, a szövegközlés gondossága. Az énekes életére, egyéniségére, a csángóság múltjára, az éneklés alkalmaira, az énekelt dalok műfaji sajátosságaira kitérő tanulmány; Rózsa néni népviseletes fényképe, a szövegek után feltüntetett gyűjtési évszám, a nyelvjárást érzékeltető szövegek, az egymás mellé helyezett változatok, a közölt dallam, az egyes dalokhoz fűzött jegyzetek, a nagyon hasznos csángó szójegyzék, a gondosan összeállított zenei útmutató és nem utolsósorban a mellékelt hanglemez a legkényesebb tudományos igényeket is kielégíti.

Ugyanakkor e kötet hasznos és gyönyörködtető olvasmány a művelődni vágyó nagyközönségnek is. Sok magyar olvasó számára olyan magyar világot hoz közel, amelyről — valljuk be! — hírből is alig hallott. Felbecsülhetetlen a könyv közművelődési szerepe. Napjainkban, amikor országszerte reneszánszát éli a népdaléneklés, az öntevékeny művészeti csoportoknak, szerveződő énekkarokban, a vetékedők szólóénekeseinek sokszor nagy gondot okoz az igazán régi és értékes, eredeti dalanyag kiválasztása. E keresé181