Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - SZEMLE - Hatvani Dániel: Zám Tibor: Bács-Kiskunból jövök
lehet-e új irányt szabni az emberiségnek, s ebben az akcióban hol áll a kisebb közösség és az egyén. Amit a múltból példának, mintának fölidézett, a jelen irányába tart. Oda, ahol épp a széttöredezettség, az idegenség a probléma. Ahogy ezt az Ortega-esszé érti. De Ortegát, az Ortega-esszét nem úgy kell látni, mint a tömegek lázadása manifesztumát. Ortega kultúrfilozófiája, s ennek Németh László-i értelmezése (kritikája is!) a széthullás, idegenség, magány diagnózisa. Mint Proust, Gide’vagy Powys regényformája. Ortegában Németh László nem a proletáriátus és a szocialista forradalmak ellenfelét látja, hanem azt, aki a huszadik század kulturális válságát konstatálja. Kritikai naplója is erre vall. Powys mítoszimitációját kimódoltnak véli. Proustot igenli. S azokat, akik nem kitalálják a mítoszt, hanem visszatalálnak a „mítosz emlőire”. E visszatalálást méltányolja a finn Sillanpääben. Az emberi változatok egységesítője a művészetben: visszatérni az ősihez. A mítoszi rendező elvekhez. A tudományban is az integrációs tendenciákra fogékony. Ezekben ismeri föl az új tudomány szellemét, a század pozitív erejét. A tudomány huszadik századi vívmánya az integráció. Ez az új szellem a BÁCS-KISKUNBÓL JÖVÖK ZÁM TIBOR SZOCIOGRÁFIAI KÖTETÉRŐL Jókora túlzásnak tűnhet a kijelentés, de idekívánkozik: aki képes a bonyolult társadalmi mozgásfolyamatok közötti eligazodásra, s azokról határozott véleményt is tud alkotni, az bárhova nyúl, az emberi közösségek — a látszatvilág mögött húzódó érdekviszonylatok — drámáinak legsűrűbb közegében találja magát. Zám Tibor, a szociográfus rendelkezik az említett adottságokkal, s ennek már a Hortobágyi jegyzetek írásakor is tanúbizonyságát adta. Második könyvének címében mintha országvilág előtt vallaná meg: Bács-Kiskunból jövök. Már-már védekező objektivitást is gyaníthatnánk ebben az első személyes, puritán címadásban, ha a könyv elolvastán nem támadna olyan érzésünk, hogy ez a tényszerű kijelentés még provokatív felhangot is hordoz. Ilyesmit: „Olyannak láttam a vidéket, amilyennek leírtam, s nem olyannak, amilyennek eddig hittétek.” Szemlélet kérdése, s még tucatnyi más determinánsé, hogy kit mi provokál — mondhatná az olvasó. De végtére is, Zám Tibor nem annyira a szaktudomány fölött húzza meg a lélekharangot. A fizika átalakulása, az új csillagászati hipotézisek, Korányi funkcionalista kórtana a szaktudományok határaira vonják a figyelő tekintetét. Határterületeken születnek új problémamegoldások. S ez a szemlélet inspirálja Németh Lászlót a nyelvet illető tanulmányaiban is. A változatokban az egység. Differenciáció helyett az integrációk. S ez az integráció hajtja akkor is, mikor a kelet-európai tájakon körülnéz. A tejtestvérség és a hídeszme, amely ilyenképpen nemcsak a kossuthi álomra utal vissza, hanem a huszadik századi szellem természetével is egyezik. — S ezzel nyilvánvalóvá lett Németh László gondolkodásának, egyetemes tájékozódásának szervessége. Irodalomkritika vagy tudománytörténet, történeti esszé vagy úti napló: egyetlen épület fölépítéséhez malter és tégla. Mert az építkező átgondolt tervvel állott elő: az Európai utas jól tudja a század erkölcsi parancsát; a kibontakozó változatok egységét akarni, s ez egységen belül a változatot is organikus egységnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód az, amely az Európai utas érrendszerébe ma is jó ritmusban löki a friss vért. BATA IMRE riporteri körülnézésre, mint inkább a szociográ- fusi „alámerülésre” vállalkozott, s ezért elkerülhetetlenül szembetalálta magát a látszatokkal, az előítéletekkel, a mítoszokkal. Illetve ezek személyes hordozóival: a nagyon tudatos hamis prófétákkal és a nagyon nem tudatos naiv álomlovagokkal. Amikor Zám a 60-as évtized végén Hajdú-Bihart Bács-Kiskunnal cserélte fel, első teendői közé tartozott, hogy — behemót magnetofonjával a vállán — kiment Hartára, a sokszorosan kitüntetett, vándorzászlós termelőszövetkezetbe, sorra faggatta a tsz-tagokat, az illetékeseket, s tapasztalatait írásba foglalván feketén-fehéren bebizonyította, hogy a közös gazdaság messze nem a létező tsz-világok legjobbika. A szerzőtől azonban mélységesen idegen az anti-Panglos kétes tisztességű szerepe is. Még a leleplezés sem az eleve eltökélt szándékból, hanem a feltárt tények belső logikájából fakad. Nem marad adós az erkölcsi értékítélettel, ezért a legnyomasztóbb állapotok, a legvisszatetszőbb magatartások leírása sem áraszt rezignáltságot, kiúttalanságot. Nem mintha Zámra a messiánisztikus értelemben vett hívői 12* 179
