Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - PETŐFI-ÉV - Martinkó András: Petőfi és Karl Beck
provincializmusának, gondolat szegénységének, a külföldi minták mögötti elmaradásának felhánytorga- tása. Ne felejtsük el, hogy Petőfi magyar és német (nyelvű) kritikusai közt egyre nagyobb számban lépnek fel olyanok, akik a korábbiaknál nagyobb európai látkörrel, alaposabb esztétikai ismeretekkel rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a magyar kritikától fanyalogva fogadott Felhők-ben ezek a kritikusok majd egy „bewunderungswürdige Gedankenfülle”-t, jelentős továbblépést látnak meg — és megjelenésével egyidejűleg már fordításokat készítenek belőle (pl. Zerffi Gusztáv). Igaz: nem rendelkeznek viszont a magyar irodalom belső fejlődésének ismeretével, sem a magyar irodalomnak a nemzet, társadalmi-politikai történetében betöltött és betöltendő funkciójának tudatával. Nem mintha általában nem ismerték volna irodalom és társadalom összefüggéseit. Sőt, annak az irodalomnak vidékéről származnak — akár csak szellemi, akár tényleges honosságuk szerint —, mely ezekben az években Európa legpolitikusabb irodalma volt: a Fiatal Németország (Junges Deutschland) és az ezzel rokon csoportosulások tájairól. Igaz: a Fiatal Németország is, egyéb csoportosulások is az 1840-es évek első felében inkább szétzilálódottak, semmint összekovácsolódottak, aminek okait alig lehet itt csak érinteni is, de szerepel köztük Börne halála, Lenau összeomlása, Heine kiválása, politikaitársadalmi ideológiájuk ellentmondásossága és kiúttalansága, IV. Frigyes Vilmos kezdeti liberalizmusának 1845-re porosz abszolutizmussá válása, néhány jeles alak — mint Herwegh, Freiligrath emigrációja stb. Mégis Nyugat-Európában a francia költészet kiábrándult depolitizálódásával, az angol költészet vákuumával, az olasz költészet tétovaságával a kiábrándulás elkeseredett beérése, a cselekvésre való készülés e fordulópontján, 1845 táján, a lengyel felkelés előestéjén ez a költészet volt a legharcosabban, legszenvedélyesebben társadalmi-politikai töltésű. Nem véletlenül hangsúlyozom a költészet szót: Petőfi ugyanis körülbelül 1846 késő tavaszáig a politikai-társadalmi eszméket szinte kizárólag a költészet — s talán a személyes beszélgetések, viták — információs csatornáin fogadta be. Sem elméleti munkák, sem a hírlap- és folyóiratirodalom, de még az útirajzok és általában a prózairodalom jelentős nyomai sem mutathatók ki gondolkodásának fejlődésében. Ezzel kapcsolatban érdemes felfigyelni arra, hogy Marx—Engels szerint egyrészt az ún. „igazi szocializmus” mozgalom —ennek híve volt Karl Beck is a 40-es években — pusztán irodalmi mozgalommá tette a szocialista mozgalmat, másrészt — és általában — „Németországban az irodalom helyettesítette a politikát”. Nos, az akkori Petőfinél is még sok tekintetben ez a helyzet. A politika számára ekkor elsősorban költészeti aktus volt. Közelebb lépve most már kitűzött mondanivalónkhoz: akár Petőfinek európaiságigényét, akár művészi továbblépési vágyát, de akár az 1843/44. országgyűlést követő reakciót és a nemzeti-társadalmi robbanótölteteket nézzük — Petőfi számára más költészet szinte nem is kínálkozhatott impulzusként, mint a német Vormärz és a Junges Deutschland költészete. Ehhez járult sorsdöntőnek tartható megismerkedésre Kertbeny (Benkert) Károllyal, a gyenge tehetségű, de ügybuzgó és jószándékú nemzetközi irodalmi mindenessel. Kertbeny visszaemlékezéseiből annyi mindenesetre kétségtelennek látszik: Petőfi egyrészt kapott a Kertbeny felkínálta — s bizonyára eltúlzott — lehetőségen, hogy általa és fordító baráti köre által Petőfi beléphet az európai irodalomba, még Heinéhez, még a francia irodalomhoz és Bérangerhoz is elviheti hírét, másrészt hogy Kertbeny „világirodalmi tarka bazárja” — ahogy maga mondta — szinte kizárólag a német nyelvű irodalmat, abban is a Junges Deutschland és a Vormärz hullámait ölelte fel. Ezt adta oda olvasni Petőfinek. „Bakody (Tivadar, németül írogató pesti dilettáns) könyvtárából — írja Kertbeny — kikölcsönöztem neki a legújabb német költőket. Heinét és Lenaut csaknem könyv nélkül tudta már, úgyszintén Herweghet is. Meghoztam neki (1845 nyarán) Freiligrathot, Geibelt, Grün Anastasiust.” De — látni fogjuk — Kertbeny jól ismerte Becket is, és bizonyíthatóan már 1845 nyarán-őszén közvetített a két költő között. Sőt ő úgy emlékszik, hogy Beck 1845 késő őszén járt Pesten és találkozott Petőfivel Ha ez nem valószínű is, az aligha vitatható, hogy már ekkor előkészítette Beck következő tavaszi útját — s előkészítette Becket is, Petőfit is a találkozásra. E találkozás előkészítését jól szolgálta az a nem könnyen magyarázható körülmény, hogy a hazai és bécsi német sajtóban éppen ekkortájt egyre sűrűbben jelennek meg Petőfiről szóló közlemények, s az első fordítók: Dux Adolf, Leopold Kompért, Kronfeld Móric, Zerffi Gusztáv, Anton Vilney most 1845 nyarától 1846 tavaszáig fedezik fel és propagálják Petőfit. Tekintsünk el most attól, hogy mind Kertbeny, mind a fordítók és a közlemények is egy hamis Petőfi képet gyökereztetnek meg Beckben, a fontosabb az, hogy Kertbeny részben élőszóval, részben olvasmányokkal elég jól tájékoztatja Petőfit a korabeli fiatal német irodalomról. Még az is valószínűnek látszik, hogy ő ismerteti meg közelebbről Petőfit Lenauval is. Ennek az orientálásnak gyökerében egy sajátos — akkoriban már anakronisztikus, de némileg megható — magyarországi irodalmi-művészi tudat rejtezik. Az ti., hogy a magyarországi származású, esetleg Magyarországon is élő, de németül 128
