Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Lakatos Menyhért: Cigányok a fővárosban
MENNYIBEN JELENT MUNKAERŐ-UTÁNPÓTLÁST A BUDAPESTEN ÉLŐ CIGÁNYOK LETELEPEDÉSE? Erre a kérdésre nagyon röviden válaszolhatunk, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül kijelenthetjük, hogy semmiben. Tudnunk kell azt, hogy ha a Budapesten élő cigányok összes munkavégzését összeadnánk, és azt elosztanánk a munkaképesek számával, azt tapasztalnánk, hogy fejenként a budapesti cigánylakosokra egy óra munkában eltöltött idő sem jut naponta. A fővárosban élő cigányok tömege végeredményben csak helyzeti energiát jelent, mint egy sarkára állított tégla a hatodik emeleten. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek a helyzeti energiának a kihasználását soha nem végezték ésszerűbben, csupán megbillentették, aztán ahogy esett, úgy puffant. Azzal már senki nem törődött, hogy az elvégzett munkát nemcsak a tömeg jelentette, hanem a helyzete is. Minthogy a nagy munkaerő-vándorlások idején sem figyeltek fel az illetékesek, hogy a vándorlóknak közel harminc százaléka cigánymunkaerő volt. Vizsgálat helyett fajiságra hivatkoztak, és egyáltalán nem tartották komoly munkaerőnek. Újra az előítéletekhez jutottunk el, és minthogy minden akció reakcióba ütközik, így ilyen körülmények között és ilyen, egyáltalán nem szocialista gondolkodás mellett, a cigányokat soha sem tekinthetjük munkaerő-utánpótlásnak, csupán helyzeti energia lesz, amit csak akkor lehet hasznosítani, ha ennek az energiának nemcsak a tömegére respektálunk, hanem a helyzetét is figyelembe vesszük Elég gyakran szó esik arról, hogy az üzemek általában munkaerőhiányban szenvednek és az után-, pótlás hosszú évekre előre nézve is kilátástalan. Kutatás közben megnéztünk néhány olyan budapesti vállalatot, ahol több cigánysegédmunkás dolgozott. Többek között megvizsgáltuk a XIII. kér. Meder u. 8. szám alatt székelő Hídépítő Vállalatot. A vállalatnak vidéki cigánymunkásai vannak. Amikor a munkásszálló felől érdeklődtünk, nagyon zavaros válaszokat kaptunk, úgy tűnt, hogy nem is tudják, hol van. Végül az egyik ismerős cigány elvezetett bennünket a Duna-partra,ahol a tizennyolctagú brigád, egy 1947-es évjáratú, gépállomások részére rendszeresített, deszkából összetákolt lakókocsiban lakott. — Csak ez a munkásszállója van a vállalatnak? — kérdezem. — Nem — mondták a cigányok szinte szégyenkezve — a budai részen — mutattak át a Dunán — nagyon modern szálló van, de hát minket... — harapták el a szó végét. Nem érdeklődtem tovább, elég sok vállalattal találkoztunk Budapesten, ahol a nagyon modern munkásszállók mellett, apró albérleti lyukakba zsúfolják be a cigányokat, ahol sem tisztálkodási, sem pihenési lehetőség nincs. Nyilván ilyen körülmények között nagyon kevesen számolnak a vállalat nyugdíjára. Ahhoz, hogy a cigány munkaerőt Budapesten vagy vidéken teljes mértékben hasznosítani lehessen, először is az szükséges, hogy a cigányokat a nem cigányokkal egyenlő munkásnak tekintsék. És mindazokat a jogokat és lehetőségeket biztosítsák számukra, amelyek mint embereket és munkásokat egyformán megilletik. Azok az intézkedések, melyek a cigányok munkába állítását szorgalmazták, eddig egyáltalán nem bizonyultak eredményesnek. Az adminisztratív vagy megtorló intézkedések, melyekkel a hatóságok munkára serkentés címén eljártak velük szemben, csak ellentéteket váltottak ki. A rendőrség hatáskörébe áttett népnevelési intézkedések bizonyos kényszermunkajelleget öltöttek. Munkahelyeiken a velük való bánásmód alig különbözik valamiben, sem őket, sem munkájukat nem becsülik. A munkaadó és munkavállaló közötti kölcsönös bizalmatlanság szinte ellenségeskedést szül, és nagyon sok esetben mindkét fél örül, ha egymástól megszabadulhat. Ezeket a konfliktusokat nagy általánosságban a velük szembeni türelmetlenség szüli. Ez nem azt jelenti, hogy a munkaadók sokkal elnézőbbek lehetnének, és olyan jelenségeket is megengedjenek, amelyek lazaságot vagy fegyelmezetlenséget eredményeznének, de az sem helyes, hogy irántuk érzett ellenszenvből, sokkal nagyobb követelményeket támasztanak velük szemben, mint általában a nem cigányokkal szemben szokás. A türelmetlenséget vizsgálva, minden lazaság és fegyelmezetlenség megengedése nélkül is volna mit szem előtt tartani, mindenekelőtt azt, hogy ez a népcsoport, a társadalom fejlődésétől több évtizeddel le van maradva, és még csak kísérletet sem tettünk arra, hogy a velük való helyes foglalkozással ezt a hiányt pótoljuk. Azok a látszatintézkedések, melyek felett minden eredmény nélkül csak az idő múlt el, mind ez ideig a fejlődésnek semmi nyomát sem mutatják. Sokkal nagyobb követelményeket támasztottak, mint amennyi jogot és lehetőséget biztosítottak részükre. 8 Forrás 113
