Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - JEGYZET - Raszul Gamzatov - Vlagyimir Ognyev: A kritikáról
KETTEN A KRITIKÁRÓL (RASZUL GAMZATOV —VLAGYIMIR OGNYEV) GAMZATOV: Kritika? Miért a kritika? Kezdjük az irodalomnál! OGNYEV: Azért, mert ez a beszélgetésünk témája. GAMZATOV: Rendben van. A kötélnek is két vége van, azonban az egyiknél kell elkezdeni. Na de hát, kedves barátom, a kritikáról szólni annyi, mint az irodalom helyzetéről beszélni. Az írói környezetben nagyobb igényességnek kell lenni. Ha a nyugtalanság szent érzését saját munkánkkal vesztegetjük el — mit várhatunk a kritikától? OGNYEV: No, most már értem, honnan a sok könyv borítólapján megjelenő összefoglaló (a szerzőről és műveiről), amelyekből semmit sem lehet megtudni. A. nevű íróról azt beszélik, ismeri az életet, kortársairól ír, és jól megrajzolt alakokat teremt. B. nevű íróról ugyanezt, de kissé más szavakkal. B. íróról — még egy variáns... Közhelyek. Miért van erre szükség? Minden írónak ismernie kell azt, amiről ír. Még azt is megértem, ha leírnák: G. nevű író semmit sem tud, de valami csoda folytán remekműveket alkot — megérné figyelmünket egy ilyen ritka képességre fordítani, úgymond, egy emberi eredetiségre. Vagy egyéb: D. írónak érdeke, hogy ne tisztán megrajzolt figurákat hozzon létre. Érdemes lenne valamin elgondolkodni! Mert hisz ugyan milyen információmennyiség van, mai szóval mondva, ezekben a tartalmi kivonatokban? Egyik író igen eredetien azt írja: bemártja a tollát a tintába, s elkezdi vezetni a papíron... bővítsék ki egy kissé az ilyen kivonatot, s recenziót kapnak, egészítsék ki idézetekkel, s máris kész egy problémafelvető tanulmány. Ha jól értelek, amilyen a „pap” —, olyan az „egyháza". GAMZATOV: Ej, nem így van! Amikor azt mondom, hogy nem a kritikusoktól függ a mi irodalmi életünk atmoszférája, nem mentelek fel benneteket a felelősség alól éppenséggel azért, mert nem bontom szét eképpen: író, ez az egyik, kritikus, ez pedig a másik dolog. Kritikus-író. Ezzel mindent megmondtam. Mi mindannyian egyfajta munkát végzünk. Mindannyiónknakfelelnünk is kell azért... Lám, te az üres tartalomról szóltál, a „közhelyek” ismételgetéséről. A „közhelyeket” azonban valamikor és valaki vér árán hozta létre. Azzal kezdeném én, hogy messzire kell látnunk — előre is, hátra is. Azok is, akik előttünk éltek, 164
