Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - JEGYZET - Raszul Gamzatov - Vlagyimir Ognyev: A kritikáról
gondolkodtak, kínlódtak, s az igazságot keresték. De némelyek azt gondolják, ők nyírtak a földön először birkát. Minél tehetségesebb egy ember, annál kevésbé kerülhet a műveletlen ember helyzetébe a sivár földön. A honi irodalom egy közös tőből, egy gyökérből fejlődik, s végzetes hiba mindig mindent újrakezdeni. OGNYEV: De minél erőteljesebb egy tehetség, annál bátrabb is. A szószátyár akár ismerheti is Belinszkijt a kritikában, sőt idézheti is, de a módszere más... GAMZATOV: Utilitarista. Egy napig. A kritikának a jövőt kell látnia, s arra is kell gondolnia. Ebben van a merészsége. OGNYEV: Különféle merészség létezik. Haszonelvűség úgyszintén. Ma divatos az ,,előny” szót becsmérelni. Szokás csukott szemmel és sóhajtva kimondani: lélek, szellemi, szent... Mi, például, az utilitarizmus? Lehet-e beszélni általában az utilitarizmusról, annak figyelembe vétele nélkül, hogy kinek és milyen „előnyt” jelent. Az orosz kritikában utilitarizmusnak a jó ügy, a szabadság, az igazság, az emberi és a népi érdekek szolgálatát nevezték el. Nem véletlenül, nyilvánvaló, Nyekrászov ironizálta is: „Semmi szent — egyedül az utilitari- tás!” Nyekrászov számára „szent kehely” az „élet” kelyhe volt — „mélyén pedig ott van a szabadság”. És ez a hagyomány számunkra is szent, minden egyéb „szent”-től elkülönítve. GAMZATOV: A jelentéstartalmak változnak. Ezért is fordul elő különböző „előny” és „szentség”. Fő, hogy az élet nem áll meg. Lám, mit húzok alá, mi a fontos. A kritikának a jövőt kell látnia, s arra kell gondolnia. OGNYEV: De a jövőben is önmagunkat, a valót látjuk. Önmagunk elől sehova sem bújhatunk el. Igaza van Tvardovszkijnak: Az irodalomnak kell (így mondta — „képesnek” kell lennie) az életet igazolnia. Végtére is a művészet rögzíti művészi alakokban a kor igazi arculatát. Bizonyos idő múltán tisztázódik, hogy az életnek azok az ismertetőjegyei is, amelyek a legmélyebben látó művészek alkotásaiban tükröződtek, a mi és a mi korunk arculatát jelentik. Saját magunk jövőbeni alakját látjuk azokban, mert már magunk is ott vagyunk — mi a felnőttek, okosak, kései tapasztalatokkal gazdagodottak. GAMZATOV: Tehát igazam van: a kritikának magának kell látnia a jövőt és bemutatnia azt az irodalomban. A kritikának az írót olyan magasságokban kell tartania, ahol tiszta a légtér, s ahonnan messzire láthat. Nagy megingathatatlan kritikusok éltek a XIX. században. Belinszkij nem félt kimondani (Puskin korában): Nincs irodalmunk! OGNYEV: De ő aztán észbekapott, s megírt 11 (!) tanulmányt Puskinról — tehát volt mit írnia. GAMZATOV: Tréfát a tréfával, de becsületszavamra, kedves kritikusaim, bár csak kissé fújjátok a szót az ismérvekről. Mondjátok ki: ez művészi, ez pedig művészietlen. Rajta, szóljatok olyan ismérvről, mint a tehetség. Párbeszéd egy „fontos témáról” — ez csak kezdete lehet a művészetről szóló társalgásnak. Az eszmeiséget kell mélyebben boncolgatni. Leonyid lljics Brezsnyev a pártkongresszuson a minőség emelésének szükségességéről beszélt. Az irodalom minősége az eszme olyan formában, amely tökéletes. Tehát a kritikától is azt várjuk, ugyanerre legyen képes. A kritikus, ha tehetséges, képes elcsábítani az olvasót egy rossz írótól. Itt tűnik el a különbség író és kritikus között. OGNYEV: Félek, mégsem azonos a helyzetünk! Az író sugall. A kritikus bizonyít. Azolvasó lélektana olyan felépítésű, hogy még a káros eszméket is, amiket egy író közvetít, logikai készséggel nehéz kiölni. A sugalmazás erősebb. Nem véletlenül beszél Lev Tolsztoj a művészet „megmételyezéséről”, vagy Majakovszkij: a jeszenyini eszmevilág ellen verssel kell küzdeni, „és csak a verssel” GAMZATOV: Nem helyes. Bizonyítanak mindketten. Sugallnak mindketten, az irodalom is bizonyít, elemez, a kritikus azonban az eredményt értékeli — neki más a feladata. Győz pedig az, aki tehetségesebb. Ha a kritikus művész, ha saját gondolatai vannak, felfigyel rá az olvasó. Bár a bírálatot mindig a folyóirat végén közlik le, az ilyen kritikus miatt elkezdik olvasni a lapot... OGNYEV: Előfordul. Sajnos azonban, ritkán. GAMZATOV: Mindketten a kritikusnak az olvasóra tett hatásáról beszélünk. És az íróra gyakorolt hatása! Hisz előfordulhat az is — az író leállt, ám pusztán megszokásból dicsőítik, így fogadták el... És nem veszik észre, hogy annak, úgy lehet, önmagának is keserves. Már nem „elismerésre” van szüksége, segítség kellene neki! 165
