Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - JEGYZET - Ablonczy László: Beszélgetés Vass Lajossal
— Sok minden a tennivaló. Kodály szellemében következetesen ki kellene munkálni azt, hogy a középiskolákban végig legyen énektanítás. Egy kezdeményezést tervezünk: a szakmunkásképző intézetek alakítsanak énekkarokat. A szegedi szakmunkásképző intézetben járva például az ottani igazgató elmondotta, hogy volna hely, s idő arra, hogy hetente egy énekórát rendszeresítsenek. Még azt is meg lehet szervezni, hogy a dalos fiatalok egy műszakban dolgozzanak. Erre is Szegeden mutattak példát. S azon vagyunk, hogy ezt a figyelmes-gondos szervezést az ország valamennyi szakmunkás- képző intézetében népszerűsítsük. Az utánpótlás csak ilyen elgondolássokkal biztosítható, s oldható meg az elöregedés gondja. — A két évvel ezelőtt kecskeméti népzenei találkozó után Csoóri Sándor keményen fel panaszolta: a rádió és a televízió és más műsorok népdalt és magyar nótát egybeömlesztve adják a közönségnek ...?! — Vikár Béla több mint nyolcvan, Bartók Béla és Kodály Zoltán hetven éve lépett fel ez ellen. Az említett intézmények azzal védekeznek, hogy roppant nyomás nehezedik rájuk, oly sokan kérik a magyar nótát. Úgy gondolom, ez nem lehet elég magyarázat. Nem baj, ha egy kicsit erőszakosak és következetesek vagyunk. Más művészetekben mintha következetesebbek lennénk, a zenében túl nagy az engedékenység. Ebben hibások az előadók is. Bodza Klári példáui a Nyílik a rózsa című vetélkedőben még népdalt és nótát is énekelt, ma már csak népdalokkal lép fel. Sajnos, az ellenkezőjére több a példa. Az ORI-nál sok a rendezvény, sok a szereplési alkalom, és uralkodik a selejt. Hibás ebben a kritika is, hiszen ahogy színházi és televíziós adásokról, filmekről kritikát írnak, úgy rendszeresen kellene nézniük-hallaniuk ezeket a műsorokat, s kritikákban a közönséget tájékoztatva és formálva választanák szét a búzát az ocsútól. Jómagam csak olyan műsorban vállalok szereplést, ahol biztosítva látom, hogy csak népdalok hangzanak el. De a jövőre nézve ebben a kérdésben derűlátó vagyok: az ifjúság teljesen távol van ettől az anakronisztikus nótázó kedvtől. A népdalt viszont sokan szeretik, és egyre többen művelik is. — A zeneszerzőtől kérdezem, a közelmúltban bemutatott Mathias Rex nagysikerű oratórium alkotójától: az operában és általában a zeneszerzésben folytathatók-e Kodály és Bartók eredményei? — A hagyományok ma és mindenkor kötelezőek a művész számára! Legfeljebb az eltelt évtizedek impulzusait, más országok törekvéseit is beépíthetjük. A hagyományokra különböző intenzitással vissza is lehet tekinteni. A Mathias oratóriumban például egy Jagamas János által gyűjtött népdal variálódik állandóan, a téma gyökere mindenütt ott van, de át meg áttörik, s a korai reneszánsz többszólamúsága szerint építkezik. Ami a XV. században a Németalföldön volt annyira bonyolult, mint Bachék idejében. Operát mindeddig nem írtam. Húsz éve keresem a librettót. Meggyőződésem, hogy operának az a jó, ahol a történet absztrakt. Ha operát írnék, a kort és az embereket ábrázolnám. De a „tipikus helyzetben tipikus körülmények között" szabályát az opera ma már nem bírja el. Hiszen reális körülmények között a mai ember nem énekel. Hubay Miklósnak van egy új darabja: Te Imre, itt valami ketyeg! — ez a címe. Valami ehhez hasonló operatörténetet tudnék elképzelni. A modern operaírás — úgy gondolom — Britten és Ránki György a Pomádéban adott eredetit és követendőt. — Munka hívja Szlovákiába is . .. — Kilencedik éve járok át. Az ország magyarlakta vidékeiről a tanítók, tanárok h&vonta egyszer összejönnek Nyitrán. A közös munka szép eredménye, hogy amikor megkezdődött ez a munka, talán öt magyar énekkar működött, ma ötven felnőtt és negyven gyermekkar énekel magyarul. Ebből 28-at a központi énekkar tagjai vezetnek. A Galánta melletti Diószegen például a 4000 lakosú községben, amelyben fele-fele arányban laknak magyarok és szlovákok, hetven tagú magyar kórus működik. S a tagok maguk varrják ruhájukat. Már három rend szereplési ruhájuk van. A CSEMADOK munkáját dicséri, hogy az itthoni Páva versenynél hamarább rendezték meg a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalversenyt. Sok szép, eddig ismeretlen variáns is előbukkant. Béden például így tudják. A jó lovas katonának... kezdetű dalunkat: „Csak az megy el katonának, aki minket nem szeret.” Érdekes adalék ahhoz, hogy a hajdani közösség, hogyan tett értékrendet magán belül. * Vass Lajost klubok és művelődési házak, kórusok és előadótermek hívják és várják. Nagy örömmel megy mindenhová, de vallja, hogy nem helyes egy ügyet egy emberhez kötni. Szívesen jön a Bács- Kiskunban rendezendő Duna menti Folklórfesztiválra is. Mint mondja: „külön öröm, hogy az eredeti folklórbemutató alkalmát teremtik meg ezen a fesztiválon. Korunk igénye az eredetihez való visszatérés, mert egy olyan korszak végén tartunk, amikor közhellyé váltak a feldolgozások.” Kodály egykoron még azt mondta: kell a feldolgozás, kell a ruha, ami a városba viszi a dalt. Most, amikor a néphagyományt kérlelhetetlenül irtja az élet, magunk erősödését keressük régmúlt századok tiszta hangú üzenetében. Az urbanizálódó élet közepette motorok és gépek világában s rohanásink közepette is nagyon-nagyon emberi igéryünk a közösségteremtés. Minden azon múlik, hogy olyan legyen a közszellem, amely vonzóvá teszi, hogy az emberek együtt legyenek s énekeljenek vallja Vass Lajos. S erre életét tette fel. A közös emlék előhívásán munkálkodik kitartóan, fáradhatatlanul. Amit egykor édesapjától vett át, s ami már süllyedni látszott. Fontos, nagyon fontos, hogy együtt legyünk, dolgozzunk, gondolkozzunk és énekeljünk. Hogy fényesedjenek a lelkek... 160
