Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - JEGYZET - Ablonczy László: Beszélgetés Vass Lajossal
— Első zenei élményem Barla Szabó Ödön magyar tanárom óráihoz fűződik, aki népdalokat énekeltetett velünk — idézi Vass Lajos az 1941-gyel kezdődő tanítóképzői éveket. — Engem nyugtalanított, hogy kántorok leszünk, s még kottát se tudunk olvasni, mert addig azt se tudtam, mire való a hangjegyírás. Első év végén, nyáron magánszorgalomból a Mi dalaink és a 101 magyar népdalból megtanultam a kottaolvasást. A következő esztendőben ez már nagy hasznomra volt. Ugyanis a képzőbe került Gulyás György és Csenki Imre, akiknek feltűnt, hogy ismerem a kottát, s ez kivételes volt akkor. Csenki Imre megtett szólamvezetőnek. Gulyás Györgyöt a diákok többsége nem szerette, túl szigorú volt, én viszont azért kedveltem, mert sokat lehetett tanulni tőle. Ők ketten új szellemet hoztak a képzőbe — a Kodály-iskolát. Másodéves koromban komponáltam is. Kodály, Bartók, Bárdos stílusában népdalfeldolgozásokat, reneszánsz stílusú műveket készítettem. De ez titok volt, csak Czövek Lajosnak mertem megmutatni. Ő látott bennük fantáziát, s talán ettől bátorságot nyerve 1943-ban egy ifjúsági zeneműpályázaton indultam. Dicséretet kaptam Gulyás László és Szőnyi Erzsébet társaságában. Első dirigálásom váratlanul történt. Csenki Imre egy szombati nap megbetegedett, s üzent, hogy másnap én vezényeljem a Lassus, Schütz műveiből összeállított koncertet. Már akkor azon a véleményen voltam, hogy a jó karmesteri munka alapja a művek kotta nélküli ismerete. Egész éjjel tanultam a darabok szólamát, másnap sikerrel fejből vezényeltem a hangversenyt. Debrecen számomra tág horizontot nyitott. Az Arany Bika rendezvényeire vittük a székeket, berendeztük a termet, s ezért ingyen megnézhettük és meghallgathattuk az előadásokat. így ekkor hallottam először Dohnányi Ernőt, Veress Sándort, Anda Gézát, Török Erzsit. Életemben először a miskolci szimfonikusok zenekarát hallottam, amikor a Marosszéki táncokat adták elő. S a zenei élmények mellett nagyszerű volt hallani Tamási Áront, Veres Pétert, Kodolányi Jánost és másokat. — Később a zeneművészeti főiskolán Járdányi Pál, Vásárhelyi Zoltán, majd Kodály Zoltán a Vass Lajos által írott furulyaiskola okán mondhatta: tehetség érkezett. Tehetség, aki évtizedeken át igazolta a sorsszerű küldetést. Munkája nyomán kórusok virágoztak föl, zeneművek születtek. S milyen fájdalmasan szép diadal: Kodály Zoltán halála után az Éneklő Magyarország szép álmának jelentős pillanata következett be a Röpülj Páva országos népdalvetélkedő. Vass Lajosnak hatalmas munkát jelentett — kicsit az ő sikerének is tudjuk. Évek múltán miként látja a Páva sikerét? — A Páva verseny nyomán többszáz éneklő csoport alakult az országban. Ahol rátermett, hozzáértő vezetők dolgoznak, ott sikeresen próbálkoznak a több szólamú énekléssel. Meggyőződésem szerint azonban a több szólamú éneklést nem szabad erőltetni. Akik egy szólamban jól énekelnek, nem kisebb teljesítmény, mintha több szólamban dalolnának. A gregorián dallam sem értéktelenebb a Bach muzsikánál! S az egyszólamú csoportoknak abban is hallatlan nagy jelentősége van, hogy olyanok is részt vesznek, akik énekkarban sose lennének. Apámat például egyetlen tanító sem tudta elcsábítani a falu kórusába, most viszont, ha élne elmenne a ,,páva”-körbe. S ezekben az egyszólamú csoportokban hallhatjuk még azokat az erőteljes paraszthangokat, akik a népdal születésének és ősi előadásmódjának forrásvidékéről valók. A Páva-ügy sikerére hadd említsek egy Bács-Kiskun megyei példát. Az elmúlt évben, november 27-én a lakiteleki művelődési házban másodszor rendezték meg a kecskeméti járás népdalversenyét. A jelentkezők nagy száma miatt a műsor kétszeresére nőtt. Este hat órakor kezdődött, és éjjel egy óráig tartott. Á szünetben, majd a műsor után a várakozási időben, amíg a zsűri tanácskozott, a szereplők és a közönség kitartóan, nagy szívvel s kedéllyel együtt énekelt. A legmeghatóbb a matkópusztai férfi- és asszonydalosok szereplése volt. Látszott rajtuk, hogy nekik életük az együtt- éneklés. A nagyszerű faragóművész Pólyák Ferenc vezetésével 15 — 20 kilométeres tanyavilágból járnak össze, a népdal szeretetével, a közös dalolás öröméért. A múlt évi lakiteleki siker nyomán jövőre már elődöntővel rendezzük meg a járási vetélkedőt. — Mostanában többen panaszolják: az amatőr énnekkaroknak nehéz megtartani önmagukat. Mi erről a véleménye a Vasas kórus karnagyának? — A munkához különleges lelkialkat szükségeltetik. Csak olyan dalosokkal lehet komolyan együttdolgozni, akik hajlandók alkalmazkodni, idő- és anyagi áldozatot tudnak hozni, érdeklődnek más művészetek iránt. Vannak korszakok, amikor többen, vannak, amikor kevesebben vállalják ezt a közös munkát. Ma mintha az individualizmus felé tartanánk. A külön kereset, a lakás, vikendház, autószerzés nem enged meg effajta közösségi igényeket. Ha másért nem, időhiány miatt. A Vasas kórusunkkal az elmúlt évben 49 alkalommal szerepeltünk. Ez azt jelenti, hogy a heti két próba mellett átlagban még egyszer összejöttünk. Kiszámoltuk, az együtt töltött idő: másfél hónapi munkaidő. S ez nagyon sok társadalmi munkának számolva. De ez év tavaszán megtörtént, hogy nyolc nap alatt hat alkalommal voltunk együtt. A gyakoriság is elveheti a kedvet, hiszen annyi más családi és egyéni gond közepette kell ezt vállalni. Olykor a vezető sem méltányolja a beosztottja ilyen irányú érdeklődését. A Munkatörvénykönyv 48. paragrafusa kimondja, hogy a vezetők elengedhetik dolgozójukat rendkívüli fizetéses szabadságra, de megtörténik, hogy az illető nem meri elvinni a kikérő lapot, és inkább kiveszi fizetéses szabadságát. A gyakoribb az, hogy a tagok általános magatartásukkal, munkájukkal kivívják azt az elismerést, amely a vezetőket könnyen engedékennyé teszi. — Beszélnek a kórusok elöregedéséről is. Apadt volna a fiatalok dalos kedve? 159
