Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Sütő József: Kiskunsági parasztszínpad a millennium évében

történet” (Gárdonyi: A bor, 1901), az idillikus dalolásból pedig a népies mesedaljáték (Bakonyi — Heltai—Kacsóh: János vitéz, 1904).

Volt azonban még a halasi parasztszínpadnak egy eddig nem tárgyalt, de nem kevésbé figyelemre méltó érdekessége is. A falu rossza zenés játék. Erkel Gyula szerkesztette egybe nótáit főleg Simonffy Kálmán, Széntirmay Elemér, Nyizsnyay Gusztáv népies dalaiból. Ezeket az előadáson kísérni is kellett. Dékáni Árpádnak a népies valóságra igyekvő törekvését mutatja az is, hogy ehhez nem a halasi úri osztály cigányzenekarát szerepeltette, hanem egy öt tagból álló halasi népi zenekart („magyar bandát” — ahogyan Halason mondták) állított be („öt szál magyar paraszt”, „mind naturalisták”). Ez a banda halasi népies modorban játszott („a banda feje előbb eljátszott 8 — 10 taktust, azután a banda Göndör Sándorral vagy Finum Rózsival együtt elölről kezdte”). Ez tetőzte be a rendezés egységes mivoltát, a reális népi miliő teljes megteremtését. A népi zenekar első színpadra való bevonulásának és szereplésének vagyunk itt a tanúi, s ezzel az igyekezetével Dékáni valamiképpen már abba a vonulatba tartozik, amelyből 1906-ban Bartók Béla és Kodály Zoltán magasodik ki forradalmi jellegű kiadványával („Magyar népdalok énekre és zongorára”).

Dékáni Árpád nagyszerű próbálkozásának — hogy parasztszereplőkkel rendezzen műkedvelő színielőadást —, ahogyan a kritikákból, újságcikkekből kivehető, mintájául egyöntetűen az oberammergaui híres passziójátékokat tartották (pl. Evva: „eredetében és céljaiban az oberammergaui híres passiójátékokra vihető vissza”). Pedig a halasi parasztszínpadnak volt hazai előzménye is:Justh Zsigmond Szenttornya pusztai parasztszínháza. Az európai műveltségű földbirtokos-író („literary gentleman”) szenttornyai birtokán a majorság és a falu parasztjaiból két nyáron (1893 — 94) működő huszonnégy tagból álló színjátszó csoportot szervezett, s számukra egy amfiteátrumszerű fedetlen „körszínházat” építtetett. Abban a környékbeli parasztok és Pestről lehívott író- és művészbarátai számára igen jól sikerült műkedvelő előadásokat rendezett (Moliére, Shakespeare, Plautus). Szomorú tény azonban, hogy a halasi parasztszínészekkel foglalkozó hét cikk közül egyik sem hivatkozik a „gányó színjátszókra", két év távlatából. Olyan emberek — színészek, színi kritikusok, írók, újságírók — hallgatnak Justh Zsigmondról, akiknek pedig mindenképpen fel kellene idézniük emlékét, ha a magyar parasztszínjátszás kérdése kerül szóba. Ha pl. Evva Lajos erről tudott volna, nem vonta volna kétségbe egyszersmindenkorra olyan vállveregetve a magyar parasztságnak a színészek számára írt darabok eljátszásához való képességét. Ez, sajnos, arra vall, hogy Justh Zsigmond nagyszerű alkotása bizony eléggé ismeretlen maradt még szakkörökben is. Ugyanilyen szomorú, hogy akik meg Justh Zsigmondot méltatják (Kozocsa Sándort kivéve) megfeledkeznek vagy nem tudnak Dékáni Árpádról: „A millenniumra készülő Magyarországon nem volt senki, aki kezdeményezését megértse és folytassa” — olvashatjukjusth Zsigmondról (Magyar színháztörténet, 1962). így ma már nem lehet határozottan megállapítani, hogy Dékáni Árpád tudott-e Justh Zsigmond eredményeiről. Valószínűleg ő sem tudott, mert különben valamilyen formában, a pesti vendégekkel való beszélgetésben bizonyára hivatkozott volna rá. Tényleg inkább Oberammergau hatása alatt állhatott, annyival is inkább, mert éppen ebben az időben jelentek meg erről igen jó könyvek is (pl. A. Hartmann: Das Oberammergauer Passionspiel in seiner ältesten Gestalt, Leipzig, 1880; Trautmann: Oberammergau und sein Passionspiel, Bamberg, 1890). Ami keveset tudunk Justh Zsigmond parasztszínházáról (Szinnyei Ferenc, Galamb Sándor és Kozocsa Sándor tanulmányai alapján), abból megállapíthatjuk, hogy csak annyiban egyezett Dékáni Árpád elgondolásával, hogy ő is képesnek tartotta a magyar parasztot a műkedvelői színjátszásra. Éppen ennek a bizonyítására hozta létre színházát, amelyben elsősorban klasszikusokat játszottak. Népszínművek itt nem kerültek előadásra, csak Justh Zsigmond pár népies jellegű rövidebb jelenete. Dékáni a szenttornyai elgondoláson túlmenően már — mint láttuk — fontos korszerű kísérleti célt is tűzött maga elé.

A halasi kezdeményezést, mint a szenttornyai öntudatlan folytatását minden valószínűség szerint politikai okokból nem karolták fel, s így nálunk nem születhetett meg a magyar Exl-Bühne, mint az Tirolban 1898-ban, pedig a magvát már annál két évvel előbb elvetették Halason (négy évvel előbb Szenttornyán). Csak 35 év múlva, 1929-ben alakult újból a Fejér megyei Csákvár községben lelkes parasztlegényekből és -lányokból egy csoport, a Magyar Földműves Játékszín, hogy a nép szórakoztatására játsszanak. Háry János-előadá125