Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Schalk Gyula: Az ősmagyar népi csillag- és csillagkép nevek
levő.iek képzelik a Tejutat a mondák alapján. Rigácson (Zala), Szamosháton polyva a szétszórt növényi anyag. Kalotaszegen hasonlóképpen. Az ország nyugati részén (Felsőgörzsöny, Baracska, Balatonszentgyörgy, Szaporca és Alsóegerszeg megkérdezettjei) úgy tudták, hogy pozdorja hullt szét a Tejúton. Rigácson és Szakcson szénát tudnak. Kalotaszegen fordult elő, hogy borsóból hitték a múlt század végén a Tejutat. Egy másik térképen az került feldolgozásra, hogy ki szórta szét a Tejút mentén levő növényi anyagot. A válaszok az ország 50 községében a következőképpen alakultak: cigányok = 14 községben, a Göncöl szekér vagy utasa = 21 községben, ismeretlen személy = 12 községben, egyéb =4 községben. Vannak helyek, ahol úgy tartják, hogy az angyalok szórták szét az égen levő szalmát. Bizonyosra vehető — írja Mándoki László is —,hogy a magyarság a szalmás út típusúelnevezéseket már a Kárpát-medencében ismerte meg, mint ahogy ez az elterjedési típus mindazon mediterrán földművelő kultúrára jellemző, ahol a létalap a földművelés. Ez a XIII —XV. század közötti időszak, és ekkor kezdik elárasztani Európát éppen Magyarországon át a cigányok is, tehát az összefüggést a cigányok által elszórt szalmára itt kell keresnünk. A keresztény képzeteknek a földművelési képzetekkel való találkozása valószínűleg délszláv eredetű. E rövid áttekintés nyomán is bizonyos, hogy az „Északai Szivárványától a Szalmás útig megtett út a Tejút elnevezését illetően az ősmagyarságtól napjainkig terjedő hatalmas időt íveli át. Sajnos, az elnevezés-rengetegben sok esetben csak mondatöredékeket sikerül a kutatóknak összegyűjteni. Egyre kevesébb azoknak a száma, akik a gyűjtőknek (a kérdőívekre adott válaszaikban) az adott elnevezéshez a vonatkozó ősmagyar mondát is csatolni tudnák. Még így is óriási kutatómunkát igényel azonban akár csak a Tejút néprajzi, mitológiai elemzésének folytatása is. Vállalkozó kedvű, csillagászat-, néprajz- és nyelvészetkedvelők előtt alig járt terület. TÖRTÉNELMI EMLÉKEK Ma már alig tudunk valamit arról, hogy milyen volt az ősmagyar égi történelemkönyv. Néhány fogalom és csillag-, illetve csillagképnév azonban sejtetni engedi ennek az égi képeskönyvnek a magyarság szempontjából jelentős gazdagságát. Az első és legfontosabb e téren az Óriás égi képe, amely rendszerint az Orion csillagképpel azonos. Csillagneveink között megtalálható az Óriás szemöldöke, az Óriás tenyere, az Óriás táskája, az Óriás verme, az Óriás gázlója, az Óriás kútja. Ki volt az ősi Óriás a magyar nép képzeletében? Mindenekelőtt az ősi kozmogónia egyik szereplője, aki természetfeletti hatalommal bírt, és akinek tulajdonítani lehetett a természetben tapasztalt nagy átalakulások előidézését, létrehozását. A Föld és a földrészek ebben az ősi elgondolásban az óriás egy-egy testrészéből keletkeztek. Később a nyers természeti erők és elemek megszemélyesítése során ők maguk válnak hatalmas óriásokká, világot rendező erőkké, istenek elleni harcosokká. Oly tulajdonságokkal felruházva, mely tulajdonságok hiányoznak az erősek és hatalmasok közötti örök küzdésnek kitett népekből, mely tulajdonságokat mesehősökre és óriásokra ruháznak, akiknek történeteiben minden lehetséges és minden megtörténhet, ami itt a Földön a tapasztalat szerint nem valósítható meg. Az óriások között is vannak jók és rosszak, vannak, melyek kedvelik az embert és segítik, és vannak, amelyektől félni kell. Vannak óriások, amelyek el akarják nyelni a csillagokat. Az óriások az ősmagyar mondákban többnyire a jókat jutalmazzák, és a gonoszakat büntetik, mint a többi mesehősök. Az égbolt óriása Orion, az égi vadász a magyaroknál buzogánnyal, vívóállásban áll az égi hatalmasságot és erőt kifejező ugyancsak óriás csillagkép, a Bika előtt. Égi óriásunk a tűz és víz szülötte. Maga az Orion csillagkép ősrégi eredetű. Azon kevés csillagalakzat egyike, amellyel már a Bibliában is találkozunk: 114 „A ki teremtette a göncölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot, és a délnek titkos társait...” (Jób Könyve 9.9.)
