Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Solymos Ede: A dunai „malmok kora” Baján
munkák, melyekből megtudni, mennyire érti mesterségét. Feltűnő azonban, hogy a molnár-, mesterjelöltnek soha sem kell őrlenie vizsgafeladatként. Ez nyilván természetes dolog, ilyenkorra már mindenki tudja, de a malom karbantartása az igazi! A remek elkészítésére felügyelőket jelölnek ki, más mesterek pedig a kész munkát vizsgálják meg. A felügyelőket, vizsgálókat pedig illik megkínálni, jól tartani. Ha számításba vesszük, hogy a remek elkészítésére 3 hónapos határidőt szabnak, biztos számíthatunk néhány ellenőrzésre. A céh azért nem szívtelen, 50 ft ellenében megválthatják a remeket. (gy aztán ahhoz, hogy a legény „mester embernek bevétessék” ki kell fizetnie: mester taksa fejében 62 ft 30 krajcárt remek megváltás 50 ft háromszori céhgyűlés 30 ft vándorlás megváltás 30 ft céhládára 10 ft kannákra és csáklákra 5 ft Duplérokra 5 ft zászlóra 10 ft katona állításra 10 ft ami összesen 212 ft 30 krajcár. Hogy ez mekkora összeg lehetett, talán érzékeltetni tudja az a tény, hogy a többség a belépéskor csak 60 — 80 ft-ot tud kifizetni, s a hátralékot 5 — 10 évig törleszti. A céhiratokból nem derül ki, hogy a kezdő mester miből vásárolt malmot vagy legalább is malomrészt magának. Egy részük nyilván a családi malomba társult be, vagy azt örökölte, ugyanis a névsorokból kitűnik, hogy több nagy molnárfamília élt baján. A „KÉSZSÉG” ÉS A HÁZHAJÓ A malmok a Dunán voltak, a víz sodrása forgatta a ,,készséget”, a nagy kereket, mely a ..házhajó" és a „völgyhajó” között feküdt. Ennek tengelye a házhajóban a „nagykereket”, egy fából való fogaskereket, az pedig a kiskereket mozgatta. A régi malmokban csak két malomkő volt, ami „parasztra őrölt”, nem választotta szét a korpát a liszttől. Ezt a gazdasszonyok szitálták ki odahaza. 1890 körül már a dunai malmokba is kezdték beszerelni, a hengerszéket, s attól kezdve ugyanannyi fajta lisztet, s egyéb őrleményt tudtak előállitani, mint a gőzmalmok. Csak lasabban. A dunai malmok teljesítménye 24 óra alatt 10—25 mázsa volt. Ez függött a malom nagyságától és a víz erejétől is. A molnár a „finakkal”, egy nyeles kis faedénnyel mérte a víz erejét. Rugós mérlegre akasztotta, s a ladikból a vizbe tartotta. A viz sodra nyomta az edényt, a mérleg mért. Ha legalább 3—4 kilót mutatott, lehetett őrölni. Két kiló kellett csak az üres szerkezet mozgásban tartásához. Ha gyenge volt a víz, vagy a készség erejét növelték azzal, hogy pótdeszkákat, „bivalyokat” erősítettek fel, vagy a váltóhelyre vitték a malmot. A hatóság ugyanis minden malomnak kijelölte az állandó helyét, de a váltó helyét is. Ilyenkor átkötöttek oda. A malom rögzítése három módon is történhetett. Mint az emlékezetben él, nagy fűzfakosarat megtöltöttek kövekkel, s ezt engedték le horgony helyett. Általánosabb volt azonban a „malomkaró’’. A bajai m. kir. folyamfelvigyázóság kimutatása szerint 1888-ban a bajai felső révben levő 38, és az alsó révben levő 22 malom mind karón áll. A karóverés úgy történt, hogy két nagy tutajt lemacskáztak a megfelelő helyen, ezen állt a karóverő, a tutajok közt a fenékre nyomták a leverendő karót, villanypózna vastagságú fenyőt, melynek alsó részén egy keresztbe szegezett rúd, „áll" volt, e felett pedig félig befűrészelve. A karót a súlyos karóverővel, a bikával verték megfelelő mélységbe. Ha ez megtörtént, a nagy dereglyével jól feleveztek, aztán teljes erővel neki a karó kiálló részének. Mire az a fűrészelésnél eltört. A malom „bekötésekor” két ladikról láncot húztak a fenéken, 87
