Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Veres Péter: Kiadatlan jegyzetek
Meg aztán akiknek gyerekei vannak, azokat nem hagyhatja magukra egy pillanatra se, mert valamiféle ördög éppen akkor csábítja a gyerekeket a legzajosabb játékra, amikor a felnőttek pihenni akarnak. * * * * Hiába az összes Ferrerók keveset érnek a kortárs Tacitusok mellett. Kár, nagy kár, hogy regényírójuk nincs ilyen tacitusi hitelességű. A római történelmet és politikát látjuk a Tacitus keze nyomán — már annyit, amennyit megér, ill. amennyi a műveiből megmaradt —, de a római társadalmat és a római életet nem látjuk. Pedig az volna az igazi. Az epika, a széppróza egyszerűen nélkülözhetetlen a társadalmak életében. Még a legjobb történetírás sem pótolhatja. Együtt adják a valóság ábrázolását, a líra és a többi művészetek pedig a lelki színképét mutatják meg az illető népnek. * * * Óh Tac itus! Okos és nagy ember! Azt írja Agricolája elején: ......hiszen az üldöztetések miatt már beszélni és hallgatni sem lehetett”. A hitleri módszer, a „gleichschal- tung” nem új dolog a nap alatt. Se beszélni, se hallgatni! Ha hallgatsz, azt hiszik, azért hallgatsz, mert más véleményen vagy, ha beszélsz... nos, ha beszélsz, hát baj lehet. Vagy igazat beszélsz, és ekkor véleményed van, vagy hazudsz, és akkor azt mondják, nem vagy őszinte, oppurtunista vagy. Nehéz eset. * * * Bemard Shaw a brit imperializmus bírálatában bár sok szóval és merész kifejezésekkel jellemzi az angol uralmat, korántsem tud olyan kegyetlen bíró lenni, mint Tacitus a maga Rómájával szemben. Csodálatos éleslátás és igazságérzet a britannok javára, a leigázottak javára, ami nyilvánvalóan a valóságos igazság, mert hiszen mit kerestek a rómaiak Britanniában? Még csak azt sem mondhatták, amit szárazföldi hódításaiknál, hogy meg kell őrizni a békét és csak úgy lehet megőrizni, ha a békebontókat ieigázzák vagy kiirtják. Es ami a legszebb, Tacitusban nem érzem az ellentmondás, a „csak azért is más véleményen leszek” viszketegét, mint Shaw-nál. Nagyon érdekes, hogy a rómaiak gabonabeszolgáltatási rendszert tartottak fenn, éppúgy, mint a világtörténelem összes hóditói. Másképpen a hadsereget és a hivatali apparátust nem tudták volna élelmezni, mert hiszen a hódító nem visz csereárut, tehát nem is teremt piacot, legfeljebb megengedi, hogy mások megteremthessék, és megsarcolja, megvámolja őket. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy ezek a ,,barbár"-nak nevezett kelták, ezek szerint már gabonatermelő földművelők voltak, tehát nem is voltak barbárok. És így Róma nem is vitt hozzájuk semmiféle kultúrát, hacsak nem egy csomó civilizációs szokást. Amint ezt egyébként maga Tacitus is megírja. És lám a parasztot ősidők óta termése egy részétől megfosztották a hatalmasok. így érthető a paraszt álláspontja minden állami hatalommal szemben. Viszont az is igaz. hogyha a parasztot soha nem fenyegetné külső veszedelem, rablás, hódítás, sarc, akkor amúgyis pisladozó hazafias és közösségi érzése egészen elenyészne, ill. megrekedne a familiáris, nem is a törzsi vagy nemzetiségi, hanem a nagycsaládi — zadruga — fokon. A paraszt, ha nem éreztetik vele, hogy van állam, hazája, népe, szuverénje, vagyis fejedelme, akkor egészen a földhöz lapul, és a természetnél egyéb erőt nem ismer el. Ha külső erők nem szorítanák, a paraszt mint tanyásgazda lenne, mint nagyon sok tágas helyén a világnak, ha hosszabb, békés korszakokat élhetett meg. Abbahagyom, mert nem akarom itt az egész kérdést elintézni, éppen csak eszembe jutott, mint egy újabb adalék az örök paraszti problémához. 4
