Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - MŰVÉSZET - Szíj Rezső: Egy újvidéki magyar művész útja
SZÍJ REZSŐ EGY ÚJVIDÉKI MAGYAR MŰVÉSZ ÚTJA (Adatok a magyar —jugoszláv képzőművészeti kapcsolatokhoz) Az Újvidéken élő és alkotó Baranyi Károly, valamint felesége Markov Zlata müveiből 1971. tavaszán egy számra kisebb, de színvonalban értékes és feltűnést keltő gyűjteményt mutatott be a szegedi Múzeum. Ekkor az ország számos pontjáról szép számmal érkező tisztelők és a szegedi művészet- kedvelők is láthatták, hogy a művészházaspár mindkét tagja a maga sajátos hangján szólal meg. Nemcsak a lírai alkatú Markov Zlata művészete mélyen emberi, hanem Baranyi Károly gyakran mértani pontossággal rögzített racionális fölfogásán is átsüt az emberhez kapcsolódás tudata, gyakran még a humor is, Mindkét művész birtokosa a legmagasabb jugoszláv tartományi és számos külföldi díjnak, s mindkettőjüket erős szálak fűzik a magyar művészethez. Hosszabb időt töltöttek Budapesten, Baranyi Károly pedig Szegeden és Hódmezővásárhelyen. A két világháború között, majd a második után is, Baranyiék jelentős szerepet játszottak a szerbiai, közelebbről a vajdasági képzőművészeti életben, mind magyar, mind pedig szerb vonatkozásban. Idevágó szerepük áttekintése alkalmas arra, hogy a magyar és szerb művészettörténetnek egyik fehér foltját eltüntessük, ami azért is érdekünk, mert a vajdasági magyar képzőművészet szoros kapcsolatban állt az újjászerveződő vajdasági irodalmi élettel is, amint majd alább látjuk. Baranyi Károly 1894-ben született Újvidéken vasúti munkás családból. Karlócán és Újverbászon tanult. A művészeti életbe Budapesten tanult bele. Kezdetben festő akart lenni, aztán egyszer csak azt vette észre, hogy szobrász lett belőle. 1920-ban a Nemzeti Szalon kiállításán szerepelt egyik szobrával. Ennek alapján a Szalon fölvette tagjai közé, maga pedig ettől fogva fölhagyott a festészettel. Mivel úgy látta, hogy Pesten sem várható gyors kibontakozás, ezért az előző háromszori sikertelen hazaszökési kísérlet után negyedszerre csempészek segítségével sikerült átcsúsznia a határon s hazakerülnie Újverbászra. Ott egyideig csak olvasott, mintázott, hónapokig ki sem bújt a házukból, míg Pechán József váratlan halála ki nem mozdította (1922). Többedmagaval elhatározták, hogy Med- gyessy Ferenccel terveztetnek neki síremléket, amit majd Baranyi márványba farag. Úgy remélték, hogy összegyűjtik az anyagot és a költséget, azonban a viszonyok mostohasága e terv valóra váltását késleltette. Maga Baranyi közben dolgozott. Péter és Pál apostol szobra 1922 szeptemberében került Dunacséb római katolikus templomába. Alkotóvágyát mindez nem elégítette ki, ezért elhatározta, hogy Szabadkán képző- és iparművészeti műhelyt nyit. Maga mellé vett egy szabadkai ipariskolát végzett, tehetségesnek induló fiatalt s vele kettesben meg is nyitotta a műhelyt. (Omnia Szobrászati és Iparművészeti Műhelyek elnevezéssel, az akkori Heisler-fürdő mellett.) Kilenc hónap múlva azonban be is zárta, mert nem tudtak elegendő munkát szerezni. Hazament Újverbászra, s amire nem számított, a szabadkai hónapok ezután kezdték 75
