Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - MŰVÉSZET - Szíj Rezső: Egy újvidéki magyar művész útja

megteremni gyümölcsüket. Ugyanis ama kilenc hónap alatt fölújitotta kapcsolatát a festő Oláh Sándorral, Farkas Bélával, Fischer Marcellal, újabb barátságok is szövődtek s ennek nyomán 1923-ban megalapították a Vajdasági Képzőművészek Egyesületét, amely egy orvoskongresszus alkalmából Szabadkán már szeptemberben kiállítást rendezett. (Ezen részt vett Balázs Árpád, Bárányi Károly, Farkas Béla, Fischer Marcell, Hódi Géza, KopillovicsStéfan, Bekki Krizsanovszki Tatjana, Lenkei Jenő, Oláh Sándor, Sinkó Boriska.) Közben más festők is csatlakoztak az egyesülethez, így egész kis kör keletkezett körülötte. Kiállításokat rendeztek Újverbászon, Topolyán (itt munkálkodott Bicskei Péter festő), Kúlán, Palánkén. Ettől kezdve Baranyi is mind több megbízást kapott. Épületplasztikait Újvidékre; síremlékeket a temetőkbe, szobrokat a templomokba, egyéb megbízásokat Szenttamásra, Szeghegyre, Dunabökénybe, Torzsára stb. Közben márvány portrét és több bronzplakettet is készített. Annyi munkája akadt, hogy nem győzte egyedül, lehívatta magához Budapestről Pankotai Farkas Bélát; ketten dolgoztak.

De aztán elfogytak a megrendelések s újra nehéz idők következtek. Ezért elhatározta, hogy kivándorol Amerikába. Kint élő ismerőse segítségével a szükséges pénzzel a zsebében már eljutott Hamburgig, ott azonban az iratai hiányossága miatt nem szállhatott hajóra, hanem Franciaország felé vette hajóútját, s így került Párizsba.

Liszkai Kováts Zoltán pesti szobrászművész társaságában átmeneti munkát vállalt és legvérmesebb reményeit is messze fölülmúlóan jól keresett. Egy óriási képzőművészeti kivitelező és dekoráló vállalatnál csakhamar ő lett a vállalat összes szobrászának a fölügyelője. Velük a franciául nem tudó Baranyi jelbeszéddel érintkezett. Ennek az volt az előnye, hogy nem tudtak összeveszni, a mosoly mögött senki sem érezte, mit gondol a másik s milyen gorombaságot vágnak gondolatban egymás fejéhez. Párizsban többször találkozott az ott dolgozó magyar művészekkel, köztük Csáky Józseffel, közös ismerősük, Szolcsányi Gyula társaságában, a Rotonde és Dome kávéházban. Találkozott Pirandellóval is, akiről sikerült plakettet készített.

Bármilyen jól ment is a dolga Párizsban — munkaadója még külön keresetről is gondoskodott számára —, úgy érezte, hogy meg kellene nősülnie. Elhatározta, hogy hazatér, s majd esküvő után visszamegy és folytatja munkáját.

1925. októberében érkezett haza s nov. 23-án már meg is tartotta esküvőjét Markov Zlatával. Nem sejtette, hogy művészt vesz feleségül. Évek múlva derül majd ki felesége szobrásztehetsége, véletlenül fedezi föl a szekrény mögött sorakozó figurákat, amiket az ifjú asszony azokban az órákban alkotott titokban, amikor férje nem tartózkodott odahaza.

Baranyi Párizsból úgy érkezett, hogy rövidesen visszatér, ebből azonban semmi sem lett. Ott maradtak lakásán szobrai (kb. 30 db), bútorai, szőnyegei, könyvei. Munkaadó patrónusa nem haragudott meg, amiért nem tért vissza hozzá, sőt azt válaszolta, hogy bármikor kész újra alkalmazni.

Baranyi nem tért vissza azért sem, mert olyan híreket kapott Budapestről, hogy barátja Pankotai Farkas Béla tele van munkával. Úgy gondolta, ha megszilárdul a gazdasági élet, talán ő is hozzájuthat megbízásokhoz. Pestre költöztek s Mátyásföldön az akkori József utcában építettek egy műtermes házat. A Pankotairól szóló hírek annyiban módosultak, hogy bár több köztéri megbízáson dolgozott, de a művész a munkának a vége felé tartott.

Baranyi Pesten megfelelő kapcsolatok nélkül eleinte meglehetősen nehéz helyzetbe került. Csakhamar azonban síremlékmegbízást kapott Pécelről, s építészektől is érkeztek megbízások. így gyorsan talpra álltak a mátyásföldi műtermes lakásban, amelynek ablakain gyakran szűrődtek ki a komoly zene hangjai és az ismerősök is egyre szívesebben jöttek hozzájuk. Többször megfordult ott Istók János, aki emlékezett Baranyinak a Nemzeti Szalonban valamikor kiállított szobrára s azóta is számon tartotta őt. Festők, szobrászok, zenészek adták egymásnak a kilincset. Pankotai Farkas Béla, Klimó Jenő, Brettschneider Kocsárd, Bihari Zoltán zeneköltő. Martinéin Jenő, Medgyessy Ferenc, Pálya Cölesztin, Szüle Péter s még annyian mások. Közben serényen folyt a munka Baranyit tagjává választotta a Független Képzőművészek Egyesülete, amelynek 1927-es kiállításán 4 alkotásával szerepelt. 1928-ban a Műcsarnok Tavaszi tárlatán a Csók c. alkotását láthatta a közönség. Ugyanakkor Párizsban megjelent Ajtay Miklós könyve az ottani Magyar Akadémia első kiadványaként, benne Baranyi Pirandelló- ról készült plakettjének, valamint a Csókolódzó faun c. szobrának reprodukciójával. Egy építészeti cégtől épuletplasztikára kapott megbízást, egy másiktól a rákosszentmihályi iskola díszitömunkáira. Ekkor azonban az építészeti vállalatok csődbe kerültek, s Baranyi több, mint 50 ezer pengős követelése odaveszett. Eladták mátyásföldi házukat, s visszamentek Újvidékre, ott vettek maguknak házat. Eleinte gondolkodtak, Újvidéken vagy Belgrádban telepedjenek-e le. Az utóbbi előnyösebbnek látszott a megbízások miatt, de Baranyit már érték csalódások, ezért tudta: munkát lehet ugyan kapni Belgrádban, de az érte járó pénzt ott is nehéz bevasalni; végül Újvidék mellett döntöttek.

76